Nem új felismerés, hogy az érzékelés attól függ, hogy mit fogunk fel valóságként. Így ismertük fel , hogy nem létezik „szilárd anyag”: közelebbről megvizsgálva, amit érzékelünk és valóságnak tekintünk, azt elektromágneses (információs) mezők határozzák meg, ahogyan arra már a XIX. században a teozófus H. P. Blavatsky is utalt implicite..
Amikor tehát például egy tálat tartasz a kezedben, akkor egy elektromágneses információs mezőt -azaz egy tálat) érzékelsz az információk elektromágneses mezővel (vagyis a kezeddel Az „érintés” élménye a különböző elektromágneses mezők közötti kapcsolat. A látszólagos „szilárdság” tapasztalata valójában elektromágneses ellenállás a különböző frekvenciájú vagy sűrűségű energiamezők között. Ennek az ellenállásnak az érzékelése attól függ, hogy az agyunk milyen mértékben dekódolta az elektromos kommunikációt. Nem hallunk semmit, amíg az agyunk nem dekódolta a fülünkből érkező elektromos kommunikációt. A modern hallókészülékkel rendelkező emberek osztoznak ebben a tapasztalatban. Nem a fül hall ezt az agy teszi. Ugyanez vonatkozik a látásra, az ízlelésre és a szaglásra is.
Ami (még) valóságos
Az első Mátrix-filmben Morpheus azt mondja a hitetlenkedő Neónak: -Mi a valóság? Hogyan definiálod a „valóságos” fogalmát? Ha arról beszélünk, hogy mit érezhetünk, mit szagolhatunk, ízlelhetünk és láthatunk, akkor a „valóságos” egyszerűen az agyunk által értelmezett elektromos jelek. Amit mi valóságként érzékelünk, az nagymértékben függ az agy megfelelő működésétől és az öt érzékszervtől, hogy értékelhető legyen, amelyek egyébként csak egy nagyon korlátozott frekvenciasávot engednek meg nekünk arról, hogy mi a „teljes” valóság. Amit az érzékek tesznek, az az, hogy a „hullámformájú információt” elektromos információvá dekódolják, majd továbbítják az agynak.
Az anyag mint csökkentett rezgésű energia
Amit mi „anyagnak” nevezünk, az valójában energia, amelynek rezgése olyan mértékben lecsökkent, hogy érzékszerveink képesek „érzékelni”, ami tehát azt jelenti, hogy érzékszerveink alkalmassá teszik azt az agy általi értelmezésre. Ezért helyes, hogy ami az ember által érzékelhető valóságot illeti, már régóta beszélnek mayáról, illúzióról, káprázatról. Olyan illúzióról van szó, amelyet saját agyunkkal vagyunk képesek előidézni, és amely erősen meghatározhat bennünket egy olyan valóság elfogadott képeiben, amelyet gyakran megosztunk az emberekkel, más élőlényekkel. A kényelem kedvéért elfelejtjük, hogy a teljes elektromágneses spektrum kevesebb mint egy százalékát látjuk, és kevesebb mint egy százalékát halljuk az akusztikus spektrumnak. Élesebben megfogalmazva azt mondhatnánk, hogy ez „önámítás”. Ez az önámítás teljes körű, mert az érzékelés programozásának skálája is ilyen. Ez nem azt jelenti, hogy például Olaszország alakja, amelyet csizmaként látunk a retinánkon, nem valóságos, hanem azt, hogy az anyag elhelyezkedéséről alkotott kép uralja az érzékelésünket. Ez a kép azonban aligha releváns a gnosztikus tudat kialakulásában.
Nincs üres tér
A kvantumfizika azt mondja, hogy az úgynevezett „közönséges anyag” 99,9999999999 százaléka üres tér. Valójában a tér (szintén illúzió) nem üres, hanem energiával van teli, amit nem látunk. Nincs tehát üres tér. Van „tér” (energia), amit láthatunk, és amit „valóságnak” nevezünk. És van olyan tér, amit nem látunk, és ezt „üresnek” nevezzük. Gyakorlatilag a létezés teljes végtelensége elhalad mellettünk, mert érzékelésünk annak az apró frekvenciasávnak a rabja , amit a tudomány „látható fénynek” nevez. Az emberi test és különösen az agy egy biológiai „kvantumszámítógépet” alkot – akárcsak a bolygók, a csillagok és minden más a valóságunkban – ennek a látható fénynek a nagyon keskeny frekvenciasávjában, mint ugyanilyen „kvantumszámítógépes univerzum” (QCU ) . A mi QCU nk interaktív abban az értelemben, hogy az energia konstrukcióból információt és észleléseket veszünk át, és ezt transzformáljuk a saját gondolatainkká , észleléseinkké és érzelmeinkké amelyek aztán visszahatnak az univerzumra. Így tehát kvantumfizikánk van, mert az univerzum egy kvantumszámítógép. Az univerzum alapszintje hullámokban terjed, és ezt hullámformájú információ hordozza. A hullámformájú valóság kvantumlehetőségek és valószínűségek sorozata, és a tudatosság (érzékelés) határozza meg, hogy ezek közül a valószínűségek és lehetőségek közül melyik jelenik meg tapasztalt valóságként (szétesett hullámformaként) a kozmikus internet energetikai textúrájában. John Wheeler, a fizikai Nobel-díjas fizikus egyszerűen fogalmazott:
„Egyetlen jelenség sem valódi jelenség, amíg nem válik megfigyelt jelenséggé.„
Határtalanok vagyunk…
Így tekintve tehát a világegyetem mint kvantumszámítógép egy hullámformájú információs mező. Amit mi teszünk, az a hullámformájú információs mezők univerzumának dekódolása, az univerzumé, amit „látni vélünk”. A hatalmas kozmikus panoráma, amely kibontakozni látszik, csak abban a formában létezik, amit mi „látunk” egy kis területen az agyunk hátsó részében. Úgy tűnik, hogy egy meglehetősen szűk frekvenciasávba vagyunk bezárva, amelyben mi magunk hozzuk létre a saját valóságérzetünket, elfelejtve ezzel, hogy megfigyelők vagyunk, tudatosság; nem vagyunk tárgyak, nincs „szilárdságunk”. Korlátlanok vagyunk… Ezt elfelejtettük, vagy inkább a logikánk felejti el, és ezzel együtt egy ördögi körbe gabalyodunk, amelyből életünk során ritkán szabadulunk ki. A szabadság azonban azt jelenti, hogy megnyitjuk az elmét egy szélesebb tudatosság és a valóságok sokfélesége előtt, ahol az emberi körülményeket egészen más megvilágításban láthatjuk. A zárt, nem szabad elme egy helyben (sur place) futó állóhullámként jelenik meg, amely nem vezet sehová, és elfogadja a „hazugságot”.
Minden, ami van
Az igazság a határtalan, végtelen tudatosság, a Minden Ami Van, a végtelen én, gnosztikus megnevezésében: az Atya. Ez egy mindent átfogó mező, amely átöleli az egész valóságunkat, és azt meghaladva működik, amit mi időnek és térnek tapasztalunk, a fénysebességen túl. Ez a mező mindent átható, hasonlóan a „sötét anyag/energia” mainstream tudományos koncepciójához. A szakirodalomban ez a hermetikus fekete néven ismert (Yourcenar, Robert Fludd, Paracelsus). Ez a mező olyan, mint az isteni erő sötét ölelése. Mint az isteni kifürkészhetetlenség erejtettsége, legalábbis a mi érzékszerveink, az öt ismert érzékszervünk korlátozott frekvenciasávja számára. En Soph (a Végtelen) misztériuma. Prima materia, vagyis az ősanyag káosza. Az „Atya” csendje , a gnosztikusok „magasabb eonok” néma csendje. A magasabb eonok közvetlenül az „Egy”-ből sugároznak. Nincs elkülönültség vagy annak érzékelése. Ennek a kifürkészhetetlenségnek az „érzékelése” visszatérésünk az „Atyához”, végső soron a Végtelen Tudatossághoz, hogy szívünkből visszaadhassuk azt a „kozmoszt”, a mikrokozmosz univerzumát, amely teljesen független a hamisított valóságban való dekódolástól. Mert a mi valóságunk a gnosztikusok szerint az eredeti valóság hibás kísérleti modellje.
A lélek általi érzékelés
Hogyan jutunk el ennek az eredeti és teljes valóságnak az érzékeléséhez, ha öt érzékszervünk csak a téveszme, az önámítás felismeréséhez vezet? Ez nem a kulturált, magas színvonalú és elvont gondolkodás útján működik, pedig emberként, manaszként éppen erre a gondolkodó képességre hivatkozunk Olyan bölcsességről van szó, amely teljesen elengedte e világi orientációit és céljait, egy olyan „Szophia”, aki az említett csendes csendben gondolkodik. Ez a gondolkodás képes tudatosítani e világ uralkodóinak mágneses erőit, mint az emberi lelkek energiájának kizsákmányolóit. Ez a gondolkodás a csendes csendben tudatában van az arkhónok hatalmának a látható és a láthatatlan szférákban, és képes egy új inspirációt a gnózisra, az eredet erőire alapozni. Elvileg bármelyik lélek elsajátíthatja ezt a tájékozódást, de a gyakorlatban az emberi lelkek túlnyomó többsége továbbra is kizárólag az önámításra támaszkodik, amelyet az öt érzékszerv idéz elő. Pedig csak az Atya-valóságból származó inspiráció az, ami a lélek általi észlelést – az igazi lélek intuíciót – képes előidézni. Ezért is beszélünk „új lélekről”, nevezetesen arról a lélekről, amely képes „újat” érzékelni, és nem függ az archontikus irányítás manipulációjától. Ennek a léleknek a székhelye – a korlátlan szív – lehetővé teszi a „látást”, egy olyan látást, amely a lélek intuícióján keresztül a negyedik agyüregben valós autonóm észlelést nyilvánít meg, felismerve minden külső észlelést mayaként. Ennek a lélek intuíciónak meg kell tanulnia bánni az Atya kozmikus tűzerejével, az elektromos tűzeső éterrel, mert előfordulhat, hogy erős érzelmi „kisülés” következik be, amely újra kioltja a tüzet. Akkor fontos megérteni, hogy miért kell a léleknek „megmozdulnia”, hogy a lélek egyensúlyában ezt a tűzerőt átélje, és a folyamatot a tobozmirigy (pinealis) segítségével a kozmikus érzékeléshez vezesse. Ez egy olyan szellemi felismerésről szól, amelyre minden ember a krisztusi erő segítségével hívja meg magát. Ez a spirituális érzékelés a még nem elszáradt és nem elmeszesedett tobozmirigy függvénye. Itt arról van szó, hogy a tobozközpont „felébredését” akadályozó, ellenző, sőt ellehetetleníteni próbáló erőket időben felismerjük a láthatóban és a láthatatlanban. Ez csak akkor lehetséges, ha a lélek intuíciója magas fokon „működik”, biblikusan szólva: ha meg lehet ízlelni, hogy a megjelenő szellem „Istentől” való-e. Ha például olyan szellemről van szó, amely a félelemre, a teljes irányításra, a teljes biztonságra, a parancsuralmi struktúrában való engedelmességre, a „teljes” aggodalomra apellál, akkor a lélek tudja, hogy aláásni, elterelni, elcsábítani, idomítani próbál, és ezáltal a lélekenergiát arra készteti, hogy tudatosan vagy öntudatlanul átadja az éteri erőket a legmélyebb lényegében archontikusnak nevezhető „irányító elmének”. A mesterséges intelligencia fejlődése ennek az archontikus intelligenciának az irányába halad, tehát hogy az AI (mesterséges intelligencia) végül AI-vá (archontikus intelligenciává) váljon.
A MINDENNEL való egység ünnepe
Az önmegvalósítás azonban tudatosítja bennünk, hogy valódi énünk szellemi – a Forrással való kapcsolat és a Forrásból való kisugárzás. Az öt érzékszerv érzékeléstől független, szerető szívből autonóm. Független a technikai segédeszközöktől és függőséget okozó eszközöktől is. Aldous Huxley, Az érzékelés kapui és a híres Szép új világ szerzője, aki 1963-ban halt meg, tudta, hogy a világ előbb-utóbb függeni fog a technológiától:
” Az emberek megszeretik majd az elnyomásukat, imádni fogják azokat a technológiákat, amelyek aláássák a gondolkodási képességet. „
Az érzékelési illúzió fátylának eltávolítása tehát nem elég, ha ezzel egyidejűleg nem aktiválódik a Forrásra való tényleges. A gondolkodás képessége a szívben kezdődik: elsősorban a szívvel való gondolkodás az előfeltétele, hogy végül is legyünk „felébreszteni” a lelket és annak intuícióját, és elindítani a tűzfolyamatot. Amikor aztán a lélekért való tartós törekvés után a tobozmirigy tűzköre meg a „mindenek kozmosza”, meg univerzum, a külső és a belső, a fent és a lent spirituális értelemben megtalálta a helyet, és a mikrokozmosz ünnepelheti a MINDENNEL .
