Létezhet-e bármi Istenen kívül Azt gondolom, hogy ez nem lehetséges. Ennek ismerete, azzal a belátással együtt, hogy Isten a Szeretet, elvezet bennünket annak megértéséhez, hogy a Szereteten kívül nem lehet semmi; ez egy mindent átfogó erő.
Nyilvánvaló, hogy ez a radikális gondolat kidolgozásra szorul. Mi a helyzet a brutalitással és a borzalmakkal, amelyeket magunk körül látunk? Az is szeretet? Ha Isten létrehozza a víz elemet, mert szükségem van rá a fejlődésemhez, de én belefojtom a szomszédomat, akkor ki a felelős ezért a tettért?
De Isten szeretete nem ér véget az én bűneimmel. Akkor olyan helyre, olyan környezetbe helyez, ahol törleszthetem az adósságomat. Nem lenne kegyetlen, ha nem lenne lehetőség a megváltásra, ha örökké együtt kellene élnem a bűnömmel? Ám Isten egy egész világegyetemet ajándékoz nekem, hogy tanulhassak. Hogy mit is ?? Nos, hogy megtanuljak szeretni.
Egy szűk körrel kezdeném, a körülöttem lévő emberekkel, a családommal. Napról napra bővítem a szeretetemet, kezdem szeretni azokat az embereket, akik olyanok, mint én, akiknek ugyanaz az érdeklődési körük . A szeretet harmonikus környezetben könnyen kivirágzik. De a szeretet több, mint harmónia, és később olyan emberekre is kiterjesztem, akik nagyon különböznek tőlem, akiknek más céljaik és vágyaik vannak az életben. Talán még az ellenségeimet is megtanulom szeretni. Lehetséges ez? Igen, abban az értelemben, hogy elfogadom őket olyannak, amilyenek, nem akarok nekik rosszat, pozitívan viszonyulok hozzájuk.
De Isten univerzuma sokkal teljesebb, mint az ember birodalma. Az állatokat is szerető gondoskodásomba vonom . Azután a növényeket , a fákat is. A természet minden elemét Isten kifejeződéseként fogadom el.
Talán nem értesz velem egyet, amikor azt mondom, hogy az egész természet Isten kifejeződése. Az Arany Rózsakereszt iskolájának filozófiája nem beszél „dialektikáról”, egy bukott világról, amely nem szerepel Isten tervében? Hát igen, ez az, amit sokat emlegetünk.
Ahogy én látom, ez egy praktikus megközelítés a nyugati emberek számára. Ez egy gyakorlatias szemlélet a világegyetemről. Arra használjuk, hogy elmondjuk az embereknek, hogy a jelenlegi állapotuk nem a végleges. Hogy lehetséges a növekedés, az átalakulás belső folyamatán keresztülmenni. Hogy csodálatos spirituális potenciál lakozik bennünk, és elérhetjük a Szeretet Spiráljának egy magasabb kanyarulatát.
Mi az a Szeretet Spirálja? Ez Isten megnyilvánulása egy többdimenziós univerzumban. Szimbolikusan úgy ábrázolhatjuk, mint egy pontot, és körülötte, lefelé haladva, egyre nagyobb köröket, szélesebb fordulatokat.
A fordulatokat a tudatosság különböző állapotainak tekinthetjük, amelyek a lét egyes állapotainak vagyis élettereinek felelnek meg. Megvizsgálhatunk egy nézetet , egy impulzust, és azt mondhatjuk: „Ezen a spirálon a lehetőségeid végére értél. Ezért érzed ezt a belső szabadságvágyat, a harmóniában való élet és a halál legyőzésének vágyát”. De a gyakorlati nézet nem az egyetlen életszemlélet. És a fenti ablakból nézve olyan, mint egy szerelmi történet.
A különböző nézetek a spiritualitás más-más megközelítését is képviselik. Van egy gyakorlatias, „földön járó” megközelítés; van egy eksztatikus is. Szeretnék az eksztatikus megközelítésről beszélni, mert ha ezen a magas ablakon keresztül nézünk be, az egyesülés csodálatos benyomása tárul elénk: a szeretet története.
Bengáli Rámakrisna
Mi köze van egy magamfajta gyakorlatias embernek a szeretetnek ehhez az eksztatikus nézetéhez? Nos, engem akkor nyűgözött le, amikor olvastam az emberiség spirituális történetének egy igen figyelemre méltó alakjáról: Sri Rámakrisnáról. Indiában, Bengáliában született 1836-ban.
Lex Hixon „Hazatérés” című könyvében gyönyörű és színes képet fest róla. Ha valaha is az „egyetemes egység” kifejezést egy emberre lehetett alkalmazni, akkor azt hiszem, rá kellene vonatkoznia. Lex Hixon szerint Rámakrisna rendszeresen tette azt a megjegyzést, hogy a lelki életben a legsúlyosabb torzulás az egyoldalúság, amely egy bizonyos nézőponthoz ragaszkodóvá tesz bennünket. Az életet a tudatosság kontinuumaként élte meg, amelyben a formák és nézőpontok megnyilvánulnak, majd újra feloldódnak, mint a buborékok a folyóban.
Ez a tantrikus út, amelyben a formákat a Legfelsőbb Tudatosság megnyilvánulásainak tekintjük. Ez a Szeretet Spirálja a maga különböző fordulataival. A relatív és az Abszolút valójában nem válik el egymástól, mert ugyanabból a Forrásból erednek: a spirál csúcsából.
A tudatosságnak ez a folytonossága egyetemes fogalom. Ha például a keresztény szemlélet ugyanazt a gondolatot fejezi ki, amikor azt mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. És a második is ilyen: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”[1] Szeresd Istent, az Abszolútumot, mindenekfelett, és annak megnyilvánulását, felebarátunk relatív formáját, mint önmagadat.
Másképpen fogalmazva: „És íme, minden dolognak megvan a maga hasonlatossága, és minden dolog azért teremtetett és teremtetett, hogy rólam tanúskodjék, mind a világi, mind a szellemi dolgok (…): minden dolog rólam tanúskodik. „[2] Amikor az Abszolútumot látjuk a megnyilvánult formákban, mind szimbolikus jelentést hordoznak, mert az Egy Forrásból erednek.
Megszabadulás a formalizmustól
Kanyarodjunk vissza Rámakrisnához, hiszen ő valóban rendkívüli személyiség volt. Lex Hixon néhány tanulságos és mulatságos anekdotát mesél az igazságkeresőkről, akik Rámakrisnához jöttek a dakshineswar-i templomkertbe, ahol élt. Mindannyian előrehaladott spirituális keresők voltak, akik sok éven át gyakoroltak egy bizonyos megközelítést. Ennek eredményeként azonosultak sajátos lelki útjuk jellemzőivel. Röviden, megvoltak a maguk módszerei, formái, és így a gyakorlatuk korlátai is.
De a dolgok abban a pillanatban kezdtek megváltozni, amikor kapcsolatba kerültek Rámakrisnával. Nem tartott kioktatást, és nem is próbálta meggyőzni őket valamiről, hanem megtestesítette a sajátos megközelítésükhöz és szintjükhöz kapcsolódó szellemi energiát. Megvolt az a csodálatos tulajdonsága, hogy megtestesítette és megélte a Szeretet Spiráljának egyes állomásait. Azáltal, hogy megélte őket, egyesítette az összes spirituális utat.
Mivel megtestesítette, megélte és kisugározta azt a spirituális energiát, amelyre tárgyak vagy képek segítségével összpontosítottak, eljutottak arra a felismerésre, hogy nincs többé szükségük ezekre a formákra ahhoz, hogy megéljék a hitüket. Ezért Rámakrisna megszabadította őket korlátaiktól, és a spirál egy magasabb fordulatához vezette őket a Legfelsőbb Tudatosság felé vezető úton. Például egy nő, aki sok éven át egy kőszimbólumot használt rituáléi és meditációi során, visszaadta ezt a követ a Gangesz folyónak. A buborék újra feloldódott a tudatosság folyójában.
Ez lenne tehát az út? Megszabadulni a formáktól és feloldódni a Legfelsőbb Tudatosságban?
A válasz erre a kérdésre intenzív szépségű, mert a Szeretet misztériuma inspirálja. Az Istenség női aspektusával fogunk találkozni, amelyet a hinduizmusban Kali istennőnek, a világegyetem anyjának neveznek. Rámakrisna ennek a mennyei anyának a gyermekének tekintette magát.
Az Abszolút
Lássuk, mi történik! Totapuri utazó szerzetes volt, és belátás útjának, az Advaita Vedantának követője. Ezért összpontosított az Abszolút formátlan valóságára, Az égi alakok imádatát gyerekesnek tartotta.
Totapuri azt javasolta Ramakrisnának, hogy beavatja őt az Advaita Vedanta útjára. Ramakrisna beleegyezett, miután konzultált mennyei anyjával, Kalival. Aznap este Totapuri utasításokat adott neki a formátlan meditáció gyakorlására. Ennek a felismerésnek a kardjával Ramakrisna még Káli mennyei képmásán is túllépett, a formátlan valóságba. Egyéni tudata feloldódott az Abszolútum óceánjában, abban, ami egyszerre teljes és üres. Három napig mozdulatlanul, az abszolútumban feloldódva, a világ számára elveszve volt.
Totapuri csodálkozott, mert negyven évig gyakorolt, hogy elérje az Abszolútumban való feloldódásnak ezt a tapasztalatát. Ez lenne a történet vége? Nos, nem igazán. Mint már láttuk, a különböző utak tanítványai megváltoztak és átalakultak a Rámakrisnával való kapcsolatukban.
A szeretet misztériuma
A Rámakrisna iránti vonzalma miatt Totapuri tíz hónapot maradt Dakshineswar-ban. De súlyos vérhast kapott, és sokáig nagy fájdalmakat élt át. Ez elvonta figyelmét meditációitól. Totapuri a formákat feleslegesnek tartotta az Abszolútum eléréséhez, és ez a helyzet késztette arra az elhatározásra, hogy a Gangeszbe fojtsa a testét. Nos, nem mondhatjuk, hogy nem volt következetes az életfilozófiájában.
Ugyanis egy éjjel a folyóba gázolt, de az az apály miatt nem ért elég mély vízbe. Aztán visszanézett a válla fölött, és meglátta a holdfényben csillogó Kali templomát. Ez a „visszanézés” nagyon szimbolikus. Az Abszolútum felé vezető utat járva szigorú és következetes volt.
Ha megnézzük a keresztény formulát: „Szeresd Istent mindenek felett és felebarátodat, mint önmagadat”, megértjük, hogy ő az első részt: „Szeresd Istent mindenek felett„, kifogástalanul gyakorolta. Ez a formula férfi aspektusa. De aztán a folyó mélyén az Istenség női aspektusa, Kali istennő erősen hatott rá. Visszanézett, és rájött, hogy valamit elfelejtett. A formula második része volt az, a női rész: „és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”
Kali Istennő, a formák és tapasztalatok úrnője végletesen hatott rá. Ő adta meg Totapurinak a felismerést, hogy amit ő mayának vagy illúziónak nevezett, a megnyilvánult világegyetem, az is az Abszolút kifejeződése. A transzcendens és az immanens egyesült. Megszűnt a forma és a forma nélküliség közötti elkülönülés. A Szerelem segített neki a felismerésben , megérintette Totapuri lelkét, és kihúzta a folyóból. Ezért elvetette a tervét.
A tudatosság kontinuitása
Rámakrisna számára minden tudattal teljes, így az anyagi tárgyak is. Úgy tekintett rájuk, mint a tudatosság kifejeződéseire, vagyis mennyei anyja megnyilvánulására. Ezért tudott egy ablakkeretet tiszta tudatosságnak nyilvánítani. Ezt nem mindig volt könnyű követni tanítványai számára. Vivekananda, egyik tanítványa, egyszer hallotta, amint Rámakrisna kijelentette, hogy a tál, amelyből ivott, a Legfelsőbb Tudatosság. Eléggé zavarta ez a kijelentés, amely a neki totál értelmetlennek és logikátlannak tűnt. Kilépett a szobából, és kiment a tornácra. Röviddel ezután Rámakrisna is kijött a tornácra, és megérintette a szkeptikus tanítványt. Vivekananda azonnal megtapasztalta, hogy minden tárgy a tudatosság egy formája, nem anyagi és átlátszó.
Rámakrisna spirituális energiája elég erős volt ahhoz, hogy megváltoztassa a világról alkotott általános értelmezésünket. Azt hiszem, a hozzá hasonló emberek átlátják a Szeretet Spiráljának nagy részét. Eksztatikus állapotba hozza őket, megrészegíti őket a Szeretet. Ez a férfi és női aspektus, az Abszolút és a relatív, a forma és a forma nélküli egyesítése. Más szavakkal szólva, ez a Szellem (férfi), a Lélek (női) és a Test (forma) egyesülése.
„A felső ablakból nézve
Ez a szerelem története
Hallasz engem?”[3]
__________________________
[1] Máté 22:37-39
[2] Mózes 6:63
[3])Alison Moyet – Csak te (szöveggel)
