A beteg szív 4. rész

Hét energiaközpont helyezkedik el a gerinc mentén. Mindaddig, amíg az életenergia akadálytalanul áramolhat keresztül ezeken a csomópontokon, addig a fejlődés zavartalan.

A beteg szív 4. rész

Az ember egy többdimenziós energialény

Vessünk egy mélyebb pillantást az ember és az emberi szívdobogás misztériumára. Rendelkezünk egy hétszeres központi energiarendszerrel.

Mind a keleti, mind a nyugati ember hét csakrát ismer. Ezek energiaközpontok, amelyek a gerinc mentén helyezkednek el és az ember fizikai és finom-anyagi testei között találhatóak. A csakrák összegyűjtik az életenergiát és különböző módon látják el vele a testet.

Alulról fölfelé haladva a következő szervi területeket szabályozzák:

Az első energiaközpont a szexualitás területét és a kiválasztás szerveit szabályozza;

a második az emésztést és az anyagcserét;

a harmadik pedig a napfonatot és a felső hasi szerveket.

A negyedik energiaközpont feladata a szív, a légzés és a csecsemőmirigy szabályozása. Itt találjuk azt a küszöböt, ahol „a túlélésért folytatott önző harc” együttérzéssel, törődéssel és bizalommal párosulva önzetlenséggé alakítható át.

Az ötödik energiaközpont szabályozza a pajzsmirigy és a nyálmirigy tevékenységét. Ez az a hely, ahol mindaz, amit a negyedik csakra létrehozott a nyelv által kifejezésre jut.

A hatodik energiaközpont a „mester mirigy”, az agyalapi mirigy tevékenységét szabályozza. Ez a szerv hangolja össze a belső elválasztási rendszer minden irányító központját harmóniát teremtve és lehetővé téve a fizikai ember számára, hogy szellemi tapasztalatokat szerezhessen.

A hetedik energiaközpont a tobozmiriggyel áll kapcsolatban, amit jelképes módon „harmadik szemnek” is neveznek. Fényimpulzusok segítségével szabályozza az ember bioritmusát. A tobozmirigy egy neuroendokrin* átalakító, ami olyan jeleket fog, melyek normális, érzékszervi úton nem észlelhetők és lehetővé teszik az ember tiszta és világos érzékelését.

Van azonban egy nyolcadik energiaközpont is, ami kb. 40 cm-rel az emberi fej felett működik és nem áll kapcsolatban a fizikai testtel. Itt található az a kozmoszra nyíló kapu, amelyen keresztül a megnyilatkozások és az új, teremtő felismerések érkeznek. Ez az a központ, ami a személyen kívüli tudatosság terének felel meg.

Mindaddig, amíg az életenergia akadálytalanul áramolhat keresztül ezeken a központokon, addig a fejlődés zavartalan. Ha azonban az energia főleg az alsóbb központokra korlátozódik, ahol az én akarja kifejezésre juttatni magát, akkor az ember fejlődése megreked.

A három alsó központnak az ember túlélési képességéhez van köze. Ezek a központok teremtik meg az önzést, az uralkodásra és erőszakra való hajlamot, valamint a versenyszerű gondolkodást.

Felismerhetjük, hogy a szívvel kapcsolatos energiaközpontnak kulcsszerepe van, mivel itt válik lehetővé a magasabb rendű emberi lény felébredése. Innen szellemi, isteni impulzusok áramolhatnak szét az egész szervezetbe és megújíthatják a test teljes energia-háztartását.

Ez az áramlat az első, legalsó központtól fölfelé emelkedik, és ha az egyén harmonikus egyensúlyban áll, akkor a rezgésfrekvencia szintről szintre halad fölfelé, anélkül hogy megváltozna.

A tudatunk még magasabb rezgési szintekkel is összehangolódhat. Az első három központ teljesen a természetes életműködésekre és azok finom-anyagi megfelelőire összpontosul. A szívközponttól fölfelé azonban a kereső magasabb rezgéseket képes felfogni, ami lehetővé teszi, hogy értelmet találjon a létezésének. Az ilyen ember felismeri a valódi lényét, ami szellemi eredetű.

 

Az együttérzés a legnagyobb emberi erény

Csodálatos módon a hét keresztény erényben is hasonlóságot fedezhetünk fel. Az első három – a mértékletesség, bátorság és igazságosság – az emberi természet megfinomodására utal, amit nevelnünk kell. A negyedik erény az együttérzés. Ez a legnagyobb emberi erény. Az irgalmasság, amin keresztül a mindent átfogó isteni szeretet betölti az emberi lelket lehetővé téve az ilyen ember számára, hogy „még a bűnöst is feloldozza”, ahogy Aquinói Tamás mondja.

Ez azt jelenti, hogy az együttérző szíven keresztül egy ítéletmentes, emberfeletti szeretet válik aktívvá. Az én feladásával a szív egyesül a mennyei lélekkel, amelyben a mindent átfogó szeretet működik.

A három további keresztény erény, ami túlmutat a természet határain, a hit, remény és szeretet. Ezek a három magasabb energiaközponthoz kapcsolódnak, amelyek által képesek kifejeződni az anyagban, amennyiben az ember hozzáférést biztosít a nekik megfelelő szellemi forrásokhoz.

 

A szív imájának a jelentősége

Ennek érdekében jó ha az ember nyitott a szív imájára, melynek során mély és gondolatoktól mentes csend által lehetővé tesszük a világunkban megnyilvánuló lélek számára, hogy fogékonnyá váljon az Abszolútra.

Ebben az állapotban tudatára ébredhetünk annak, hogy mi, földi személyiségek, önmagunktól nem tudunk lényeges dolgokat teremteni. Mi csak fogadhatjuk azokat, miután fogékonnyá váltunk rájuk.

Ez egy kegyes belátás, melynek során megmutatják nekünk, hogy szabadon hátrahagyhatjuk az énünk önző akaratát. Valamitől meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy részünk lehessen a lényeges és el nem múló életben.

Buddha, aki felismerte ezt, azt mondta a tanítványainak: „Amikor minden lét átmeneti voltára gondolok, megfigyelhetem, hogy útközben miként hagyom hátra önmagam.”

Einstein szintén mély belső tapasztalatból beszél, amikor azt mondja:

„Ha kiutat keresünk az emberiség világméretű válságából, azt csak egy magasabb tudati szinten találhatjuk meg.”

 

(folytatjuk)

 

—————–

* neuroendokrin = az idegi és a belsőelválasztású rendszer kölcsönös együttműködésére utaló kifejezés

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: július 26, 2019
Szerző: Dr. Dagmar Uecker (Germany)
Fénykép: Gerd Altmann via Pixabay CCO

Illusztráció: