Számos dal kelti bennünk azt a benyomást, hogy a lélekhez szól.
Néha ez történik, amikor Milton Nascimento-t hallgatjuk, az erőteljes, ám szelíd hangú brazil énekest és zeneszerzőt, akinek a repertoárját olyan dalok töltik meg, melyek minden hallgatót a saját belső lénye felé terelnek.
A nyugtalan kereső, aki az egyetlen igaz énjét keresi, megérzi a lélek érintését. Ez az önmagát kereső gyakran örül, amikor olyan művészi kifejezéseket talál, amelyek a tudatának legmélyebb rétegével együtt rezegnek.
Amikor a művész költői nyelvet használ, amit a szív könnyebben meghall, ez olyan, mintha munkája által igazolná, hogy igen, van valami, amit sokan keresünk önmagunkban, néha bizonytalanul abban, hogy létezik. A hallgató rájön, hogy a keresése nem magányos.
Kétségtelen, hogy ez a költői kincs annak a jele, hogy jó úton jár, hogy van valami, ami értelmet ad az életnek. És ekkor az, hogy olyasmit keres, ami meghaladja a mindennapi életet, többé már nem hangzik kockázatosnak.
A „Caçador de Mim” (Önmagam keresője) című dal egyik legismertebb előadása Milton Nascimento-hoz fűződik. Szerzői, Sérgio Magrão és Luiz Carlos Sá, akiket J.D. Salinger „The Catcher in the Rye” (Zabhegyező – illetve Rozsban a fogó, újabb fordításban) című könyve ihlette, ami az ember saját személyiségével, és – miért is ne? – spirituális énjével való találkozással és annak elfogadásával foglalkozik.
Semmitől sem kell félni, csak a küzdelem előli meneküléstől
Semmit sem kell tenni, csak elfelejteni a félelmet
Nyisd meg erőteljesen a kebledet keresés közben
Kerüld el a sötét erdő csapdáitMesszire jutsz túl sokat álmodozva
De hol találsz olyasmire, mint ez?
Felfedezem azt, amitől önmagamnak érzem magam,
Én, ki önmagamat keresem.(szabadfordítás)
Ez egy himnusz önmagunk keresésének bátorságához. A befelé forduláshoz. A kereső felejtse el az élettől való félelmét (ezt a csapdákkal teli sötét erdőt), még ha fél is a mindennapi küzdelemtől, és nyissa meg magát igaz lénye keresésének.
