Keresztelő János az az ember, aki a szinte elképzelhetetlen akadályok ellenére sem hagyja abba, hogy kitartóan dolgozzon önmagán.
Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, aki prédikál vala Júdea pusztájában. És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa! Mert ez az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit! (Máté 3:1–3)
Ki ez a különleges szolgáló – János? Ez a nemes földi személyiség, aki emberfeletti erőfeszítéssel igyekszik „alázatos emberré” válni azért, hogy helyet készítsen az Isten-Ember számára? Aki fejét, „énjét” a fejsze alá hajtja, hogy teljesen együttműködjön a valódi Istenfia földi álmából való felébredésének folyamatában?
Bizony mondom nektek: az asszonyoktól születettek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál. (Máté 11:11)
Keresztelő János az az ember, aki a szinte elképzelhetetlen akadályok ellenére sem hagyja abba, hogy következetesen dolgozzon önmagán. Minden akadályt legyőz, egymás után, hogy lépésről lépésre közelebb kerüljön a célhoz. A cél nem érte, önmagáért van, nem is a saját személyisége tökéletessé tételéért. János a benne lévő Másikért, Jézusért munkálkodik.
Annak növekednie kell, nekem pedig alább szállanom. (János 3:30)
Magányosan dolgozik, nem néz hátra – másokra, mivel a vadonban, ahol a földi lelkek letargiába merülnek, ezen az úton kevesen járnak. Mindazonáltal, senki sem tudná elvégezni ezt a munkát helyette; Jánosnak magának kell elvégeznie azt. Teljesen ennek kell szentelnie magát.
Még azok a Magasztos Tesvérek, akik előtte járták ezt az utat, és pótolhatatlan támogatókként szolgáltak számára, sem hajthatják végre ezt a szent feladatot helyette. Ezzel tisztában van. Elég sokat tapasztalt a születés és halál körforgásában ahhoz, hogy ne áltassa magát tovább. Előre halad nem várva sem dicséretet sem jutalmat.
János pedig teveszőr ruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala. (Márk 1:6)
János azt is tudja, hogy ezen az úton nincs helye a kompromisszumnak. Az igazságnak nincsenek árnyékai; nincsenek féligazságok, részigazságok vagy „alternatív” igazságok. Ezért hajthatatlanul törekszik a célja elérésére. Nem fél, még a félelmetes Heródestől sem, hanem nyíltan szembesíti őt azzal a ténnyel, hogy Isten Törvényének ellenében cselekszik.
Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad neked a testvéred feleségével élned! (Márk 6:18)
Szemrehányást tesz Heródesnek! Annak, aki olyan félelmet kelt, hogy senki sem mer, még csak utalni sem a gonosz viselkedésére. Mert János felismerte Heródest önmagában; tudta mit jelent megpróbálni kompromisszumra jutni a halandó világgal. Tudta, hogy ez „gyermekgyilkosságot” jelent – vagyis a belsőleg megjelenő Világosság fényének kioltását.
János a tettek embere, a megszabadító cselekvésé. Mert pontosan a cselekvés és a tapasztalat juttatja ahhoz a tudáshoz, hogyan járja az Utat és mi legyen a következő lépés. A hétköznapi, természetes tudata nem tudja megragadni azt, ami ezt az utat megkoronázza.
János pedig, mikor meghallotta a fogságban a Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettőt az ő tanítványai közül, monda neki: Te vagy-e az, aki eljövendő, vagy mást várjunk? (Máté 11:2–3)
Az átlagos emberi elme nem képes megérteni ezt a magasztos rezgést. János már régen felhagyott azzal az önámítással, miszerint a hétköznapi elméjével képes lenne felfogni azt. Ez a megszabadító cselekvés felszabadítja azt a tudást, ami a Gnózisból áramlik, ami meggyőzi őt és megerősíti a célja felé való törekvésben.
Az Úr szőlőskertjének nagyszerű művelője már tudja, hogy az Úr útjainak egyengetése fáradságos munka, tisztogatás és az Úr számára való hely készítése. Először is meg kell tisztítania a belső énjét mindenféle helytelen asztrális és mentális befolyástól ahhoz, hogy helyet teremtsen a belső csend számára, ahol Isten suttogásai egyre tisztábban hallhatóvá válnak, és ahol az ember Világosság általi átalakulása végbe megy.
Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. (Máté 3:11)
János tudja, hogy a természetember nem képes átalakítani önmagát – ő csak mindenét odaadhatja, és teljes bizalommal mondhatja: „Ne az én akaratom, hanem a te akaratod legyen meg.” S így fokozatosan, a Másik, Jézus feltárul előtte a megfelelő pillanatban, akinek János habozás nélkül átadja magát.
Akkor eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék őáltala. János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nekem kell általad megkeresztelkednem, és te jössz énhozzám? Jézus pedig felelvén, monda neki: Engedj most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede neki. (Máté 3:13–15)
Ezután, már csak egy utolsó lépés marad – amikor János önként fejet hajt, azaz hagyja lefejezni az „énjét”. Ezt azzal a teljes meggyőződéssel teszi, hogy mindez után a fáradságos munka után a valódi Istenfia egész teljességében és egységében fel fog támadni.
És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből, és íme, az egek megnyilatkozának neki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni, mint egy galambot, és őreá szállani. És íme, egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm. (Máté 3:16–17)
Nem is lehet a sivatagi munkának nagyobb jutalma, mint ez a pillanat!
Vajon Jánoshoz hasonlóan te is elindultál már ezen az úton?
