Belső világunk számtalan gondolattal, vággyal, előítélettel és reakcióval van tele. Vajon át tudjuk alakítani létünk hatalmas emlékezetét?
Állíthatjuk, hogy nincs két egyforma ember. Minden tudat nagyon sajátos feltételek mellett nyilvánul meg – ilyenek például, többek között, a genetikai kombináció, a születés idején uralkodó állatövi jegyek, a család, a társadalmi és kulturális környezet, valamint az a történelmi pillanat, amelyben az illető él.
Vegyük figyelembe azt is, hogy mennyire egyedi módon érzékelünk mindent magunk körül: sajátos gondolkodási módunkat, vágyainkat, érzéseinket, cselekedeteinket, és hogy hogyan reagálunk mindenre, amit az élet nyújt.
Mindenki a saját világában él, és egyéni élettapasztalatot hoz létre, megerősítve vagy átformálva minden pillanatban valósága buborékának felépítését.
Az a megállapítás, hogy minden ember egy kis világ, (latinul) minutus mundus, illetve (görögül) mikrokozmosz lakója, nem újdonság.
A XIX. század végi és a XX. század eleji ezoterikus szerzők munkáiban találunk utalásokat erre. A gondolatok olyan forrásokból származnak, melyek évszázadokra vagy évezredekre nyúlnak vissza. Ez a tudás, olyan régi, mint maga az emberiség, időtlen jellege miatt gyakran Egyetemes Bölcsességnek vagy Örök Filozófiának nevezik.
És mit akar mondani nekünk ez az ősi tudás ma? Talán, hogy ezeken a gondolatokon keresztül jobban megismerjük a saját természetünket? Bizony így van! Önmagunk ismerete lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük az emberiség jelenlegi helyzetét, és ez az első lépés a változás felé.
Amit „önmagunk” alatt értünk, az nagyrészt erők vagy „hangok” kölcsönhatásának az eredménye. Rajtunk, mindannyiunkon múlik, hogy megértsük azokat a különböző hatásokat, melyek bonyolult, egyéni univerzumunkban nyilvánulnak meg, meghatározva a jelenlegi tudatállapotunkat.
Azt mondhatjuk, hogy a mindennapi tapasztalatok során alkalmazott felfogó-, reagáló-, érző- és cselekvőképességeink alakítják ki saját tudatos lényünk hangját, mindazzal a maradvánnyal együtt, amit a képességeink hoztak létre.
Önmegerősítésünk vagy azonosulásunk hangját, ami a tudatalattiban nyilvánul meg, saját identitásunk reziduális (visszamaradó) megerősítése, előítéleteink, elképzeléseink, preferenciáink és felhalmozott meggyőződéseink formálják.
Karmikus múltunk hangja, a tudatalatti, a számtalan születés, halál és újraszületés ciklusa során szerzett tapasztalaton keresztül tör a felszínre.
A makrokozmosz hangja megfelel a születés pillanatában érvényes állatövi konstellációnak, valamint az emberiségre kiáradó kozmikus hatásoknak, amilyen például a jelenlegi átmenet a Halak korszakából a Vízöntő korszakába.
Végül, a bennünk lévő isteni hang valami olyasmi után való vágyakozás, amit nem tudunk megmagyarázni, de mindazonáltal mélységesen vágyunk rá; ez a mi intuíciónk, hogy lennie kell egy magasabb rendű létezésnek; olyan impulzus, ami a belső, spirituális lényünkből fakad.
A tudatunkban visszhangzó hangok felismerése bizonyos cselekvési szabadságot tesz lehetővé számunkra. Enélkül nem élünk tudatosan, hanem csak a bennünk szüntelenül megjelenő impulzusokra és feszültségekre reagálunk.
Amikor a tudat képes érzékelni ennek a belső állapotnak a káoszát, és belefárad ebbe, akkor lehetségessé válik ennek a végtelen zsongásnak a lecsendesítése és elnémítása. Csak ekkor hallható meg az a hang, ami mindig is nyugalmasan jelen volt bennünk.
Az a tudat, amelyik képes ebből az egyetlen és erőteljes impulzusból élni, elősegítheti belső világának teljes átalakulását azáltal, hogy a múlt és a hétköznapi természet impulzusait az örökkévalóság erejével váltja fel. Magasabb tudatbeli élethez juthat, ezáltal beteljesítve valódi lényének hivatását.
