Amikor magát a keresés folyamatát próbáljuk megvizsgálni, a következő kérdés merül fel: Mit is keresünk? És habár sok féle különböző tárgyát tudjuk megnevezni a keresésnek, úgy, mint boldogság, értékálló kapcsolatok, anyagi előrejutás, valami megfoghatatlan minőség, vagy például a körülöttünk folyó történések irányítása és így tovább, mégis ezek mindegyike a fejlődésre, az integritásra való törekvésünk egy-egy megnyilvánulásának tekinthető.
Többé-kevésbé mindenki vágyik az integritásra, de mivel annyira különbözőek vagyunk, mindenki csak a saját tudatállapotának megfelelően találhat értelmet a különböző célokban és csak az fog számára ösztönzést adni, amiről azt hiszi, hogy elégedettséget talál általa, vagy legalábbis valamiféle fejlődést remél tőle.
Az is magától értetődőnek tűnhet, hogy nem tudunk elképzelni valami tőlünk teljesen idegen dolgot, ezért mindig az értékesről alkotott saját elképzeléseink szerint tudunk csak célokat magunk elé állítani, hogy aztán ráleljünk a megvalósításukat lehetővé tevő útra. Ez azonban azt is jelenti, hogy igazából folyamatos önigazolásban vagyunk az elképzeléseinkkel, a szabott feltételeinkkel kapcsolatosan…
Manapság sok népszerű módszer érhető el a különböző vágyak megvalósítására, melyek bizonyos mértékig a fizika alapelveire épülnek (NLP, Silva módszer, vizualizáció stb.). Ezek a módszerek tagadhatatlanok, és még maga Einstein is alkotott egy képletet, melyben bebizonyítja, hogy az energia nem más, mint egyfajta nagyon finom anyag. Ezek a módszerek mind azt tanítják, hogy hogyan irányíthatjuk úgy a mentális energiáinkat, hogy egy bizonyos ponton már elég sűrűsége legyen ahhoz, hogy a vágyunk tárgya testet tudjon ölteni a jelenségek eme világában. Ezzel az úgy nevezett ’megvalósítással’ azonban hatalmas függőséget is teremtünk magunknak, mely uralkodni kezd felettünk és korlátozni fog minket. Teljesen világos tehát, hogy már a legelső kívánság valami után függőséget okoz, és a megszerzéséig vezető folyamat során, főleg, ha mi magunk valósítjuk meg, teljesen fogságban találjuk magunkat, szinte leigázva a teremtett megnyilvánulás által, melynek energiái visszahatnak ránk a jövőben is (sokan ezt nevezik karmának).
A keresés majdnem minden esetben egyfajta feszültség. A jelenlegi állapottal való elégedetlenségünkkel áll összefüggésben és azzal a vágyunkkal, hogy meg akarjuk ezt a helyzetet változtatni. A probléma ezzel az, hogy a folyamat jelentősen leszűkíti az észlelésünket, és tulajdonképpen a valóság jelenlegi formájában történő elfogadásának egyfajta elutasítása is egyben. Ez azt jelenti, hogy nem ismerjük jól ezt a valóságot. És habár mindig messzebbre akarunk eljutni, azt sem tudjuk igazán, hogy pontosan hol állunk és ez az egyik oka annak, hogy a mások által felajánlott döntések mentén hagyjuk terelgetni magunkat.
Ezzel mi magunk is tápláljuk azt a tendenciát, hogy a keresést egy kifelé irányuló folyamatnak látjuk és megfosztjuk magunkat az önmegfigyeléstől és a tudatosságtól, ami elemien fontos számunkra az úton.
A kérdés, hogy ’MIT’ keresünk, kész és látható formákat teremt. A kérdés, hogy ’MIÉRT’ azonban már sokkal mélyebb kutatást tesz lehetővé. Ez a kérdés már nem csak a keresésünk egy bizonyos tárgyát érinti, hanem azt a lényeget is, hogy miért keresünk egyáltalán.
Úgy tűnik, hogy van valami bennünk, ami folyamatosan azt sugallja, hogy minden nagyon más lehet. Úgy tűnik, hogy ez a hang mindannyiunkban él – és ez adja az elsődleges forrását annak, hogy valami jobbra vágyunk. Azonban ahelyett, hogy hagynánk ezt a tiszta vágyódást magától alakulni, megragadjuk azt a legelső pillanatban és arra használjuk, hogy betakarítsuk vele a saját elképzeléseink és szándékaink termését. Azok azokban, akikben ez az eredeti impulzus tisztábban visszhangzik, a keresésüket és ideáikat valami egyetemesre és múlhatatlanra irányítják.
Egyrészt az egyértelmű, hogy az abszolútról alkotott elképzeléseink nem jelenthetik magát az abszolútot.
Másrészt viszont bármilyen ily magasztos célra irányuló keresésünk egyben veszélyesen nagy egocentrikusságot is magában hordoz és megtestesíti féktelen kapzsiságunkat is. Ugyanis jellemzően saját magunk számára próbáljuk meg megszerezni az abszolútot, ami újfent annak a bizonyítéka, hogy mennyire viszonylagos és korlátozott minden tudásunk róla.
De ha ennek ellenére sikerül a keresésünkhöz egy újabb dimenziót adnunk, akkor rájövünk, hogy a tökéletesség mély békéjéhez nem lehetséges a nyugtalan és kapkodó keresőnek közelebb jutni.
Az Egyetemes pontosan azért egyetemes, mert mindig és mindenhol jelen van. Pusztán a mi halandó kezeink nem képesek megragadni az elmúlhatatlant. Ráeszmélni a személyes korlátainkra talán a legfontosabb lépés az úton, mert amikor ezt elfogadjuk, akkor ez áttörést hoz bezárkózott pszichénkben. Ennek eredményeképpen a személyiség nyitottá válik mindenre. Ezt a fajta nyitottságot hívják a keleti tanok „figyelemnek”. Ezzel a figyelemmel valóban észlelni kezdjük mindennek a jelenlétét körülöttünk.
Amikor nem avatkozunk bele a dolgok alakulásába a saját elvárásaink szerint, akkor derül ki csak igazán, hogy mennyi mindent akarnak mondani és adni nekünk. Ugyanakkor ezeket nem miattunk akarják, mivel minden a kölcsönhatáson és megosztáson alapul. Tudni és nem beavatkozni ebbe a természetességbe hoz igazából eredményt a keresésben. Ez ad neki új és ismeretlen oktávot, amit joggal nevezhetünk tudatosságnak.
Ettől a ponttól kezdődően egy természetes folyamat következik, amely során – a bennünk és mindenben lévő lehetőség sárülése nélkül, melyet a személyiség korlátjai okozhatnak – képesek leszünk megfigyelni és részt venni a fejlődésben, engedve, hogy a magasabb valóság ránk találjon.
