Időnk nagy részét, éjjel és nappal számtalan probléma tölti be, ami kényszerhelyzet elé állít minket. Foglalkozunk velük, összpontosítást igényelnek, rájuk pazaroljuk az életerőnket. Megoldást keresünk, lehetőségeket latolgatunk és stratégiákat építünk. Néha talán olyan életről álmodunk, amiben nincsenek problémák. Milyen szép is lenne. Lehetséges azonban, hogy a problémáknak mélyebb jelentésük van, okkal merülnek fel?
A problémák hosszú sorának úgy tűnik, soha sincs vége. Épp ellenkezőleg. Úgy tűnik, hogy egyre több van belőlük. Alig tudunk lépést tartani a megoldások és stratégiák keresésével és megfelelő alkalmazásával. Túlterheltnek érezzük magunkat. Kimerültté válunk, feladjuk…
Ezért van az, hogy egyre több ember válik kiégetté. Létezik valamiféle kiút ebből a dilemmából? Hogyan lábalhatunk ki ebből a helyzetből? Hogyan oldjuk meg a problémáinkat anélkül, hogy belebetegednénk? Hogyan tehetünk igazságot a feladataink és az életünk során?
Sokféle stratégia, sokféle megoldás létezik. Az adott helyzet szerint kell határoznunk. Ebben rejlik a lehetősége annak, hogy egy teljesen másfajta hozzáállással kezeljük az életet.
Egy újfajta életvitel
A fizikus és filozófus Blaise Pascal (1623-1662) azt mondta: „A szívnek megvan a maga gondolkodása, amit az elme nem képes megérteni.” Ha belemerülünk a szív gondolkodásába, kiismerjük és rábízzuk magunkat, akkor ez megváltoztat minket. Egy belső forradalomhoz vezet, egyfajta megnemesedéshez, ami a problémák fölé emeli az embert.
Az elme gyakorlatokat és finom módszereket kínál. A tapasztalatom azt mutatja: a valódi megnemesedés a szívünk mélyén található intelligenciával való együttműködés alapján lehetséges. Mi magunk, a mi korlátozott lehetőségeinkkel és tökéletlenségünkkel sohasem leszünk képesek úrrá lenni az életünk felett. Ha azonban önző indítékainkat és rögeszméinket elhagyva átadjuk magunkat a szívünk mélyén található isteni szellemszikrának, akkor ez lehetővé válik a számunkra.
Amint ez az odaadás a napi életünk gyakorlatává válik, az erőviszonyok megváltoznak. Ez az önátadás, az én feladása újfajta energiák felvételéhez vezet, melyek teljesen megváltoztatják az ember viselkedését, érzékelését és igen, a problémákkal szembeni felfogását is.
A problémák értünk vannak
Másképpen szemléljük a dolgokat, új módon értékeljük a problémákat – és akkor hirtelen egész más szemszögből látjuk és elkezdjük mélyebben megérteni azokat. Ezután már kevésbé tudnak megragadni minket. A szívünk mélyéről jövő belső impulzusok azt mutatják, hogy szükség van rájuk, igen, hogy a problémák értünk vannak. Arra mutatnak rá, hogy meg kell változnunk és az a mód, ahogy megjelennek, azt is megmutatja, milyen irányban lehetne változnunk. A bonyolult csomó átalakul és egy áldással teli életfeladattá válik. Belsőleg felemelkedünk és őszintén, egy magasabb pontról leszünk képesek szemlélni a helyzetet.
Más szóval többé nem előítélettel, az érzékek szűrőjén keresztül tekintünk rájuk, hanem inkább a bennünk élő szellemi ember szemeivel. A szellem-ember kezd felébredni bennünk, és éppen azért, mivel mi hozzá fordulunk, teret adunk neki. Türelmesebbé válunk, többé nem állunk az útjába annak, hogy tisztán lássunk és hogy minket is tisztán lássanak.
Így aztán a problémák, amelyek korábban megoldhatatlannak tűntek, „intő jelnek” bizonyulnak, segítő kéznek az utunkon való haladás során. Visszakerülnek a megfelelő helyükre és mi ismét együtt tudunk élni velük. Belső állapotunk magasabb szinten képes kezelni őket.
Egyszerűen és józanul azt tesszük, amit az adott helyzet megkövetel. Mindenféle drámai hatás nélkül. Többé nem problémáknak látjuk őket, amelyek uralnak minket, hanem egyszerű helyzeteknek, melyek során pontosan azt tesszük, amit az adott körülmények megkívánnak. Sem többet sem kevesebbet. A probléma majd kezeli önmagát. Többé nem ragadunk bele a helyzetbe, nem kötődünk hozzá, még akkor sem, ha látszólag éppen ez történik.
Lehetővé tenni azt, hogy a problémák fölé emelkedjünk, melynek során belső önátadásként alárendeljük magunkat és az életünket a Magasabb Egynek: Hát nem ez a problémamentes élet titka?
Nem abban az értelemben, hogy az életünk sima, akadálymentes és harmonikus legyen, vagy hogy valamiféle fensőbbségi érzéssel álljunk a dolgokkal szemben. Abszolút nem erről van szó. Hanem arról, hogy többé nem láncoljuk magunkat az érzelmi áramlatokhoz, mint korábban. Hagyjuk, hogy valami nálunk sokkal nagyobb dolog áramoljon keresztül rajtunk. Valami, ami „nem ebből a világból való”. Többé nem vergődünk a problémák szorításában.
