Légy tudatában, hogy semmi sem lehetetlen a számodra. Tekints úgy magadra, hogy halhatatlan vagy és minden művészetet, tudományt, és minden élőlény természetét képes vagy megérteni. Emelkedj magasabbra minden magasságnál és hatolj mélyebbre minden mélységnél.
Hermész Triszmegisztosz 2. könyve: 80-81
Bevezetés
Az a feladatunk, hogy a jelen számára életben tartsuk a múlt képeinek gazdag és mély értelmét. A mitikus állatok, ahogy ebben a könyvben ábrázolják [1], felfedik az igazság különleges képeit, melyek minden ember szívével és lelkével kapcsolatban állnak.
A mitikus állatok ábrázolásai olyan erőt hordoznak magukban, ami lehetővé teszi a szellem-lélek fejlődését, elhintik azokat a szellemi élet felé irányuló magokat, ami minden emberben el van rejtve. Hozzásegítik a tudatot, hogy átlépje a természetfeletti határát, ahogy azt a jelképek teszik. Ha felismerjük és átéljük őket, akkor megnyitják az ajtót afelé a kapcsolat felé, amiről Hermész Triszmegisztosz beszél a Tabula Smaragdinában:
Ami lent van egyenlő azzal, ami fent van,
és ami fent van egyenlő azzal, ami lent van,
hogy az Egyetlen csodái beteljesüljenek.
A mitikus állatok olyanok, mint az inspiráció csillagerői a mikrokozmoszban.
Elvezetnek minket a szent, egységhez vezető útra:
hogy az ember egyesüljön Krisztussal, a világosságok világosságával,
ahol a transzfiguráció végbemegy és az ellentétek elhalványulnak,
és az „Egyetlen” világossága és ereje beleömlik a szent Grálba,
a kozmoszban éppúgy, ahogy a mi saját lényünk közepében,
életünk dinamikus forrásaként.
Járjuk be a csillagok útját, a kapcsolat útját.
A kozmosz készen áll arra, hogy véghez vigye az egyetemes tervet.
A mikrokozmoszban,
az egész részeként,
ragyogó ékszerként,
készen állunk arra, hogy elfoglaljuk a világban a helyünket,
az emberiségért,
hogy csillagerőként odaadjuk magunkat a világegyetemnek.
Barátság és lélekerő
Én vagyok a ma, a tegnap és a holnap!
Én vagyok az isteni, rejtélyes lélek.
Az én sugárbőségem minden felébredőt megvilágít,
aki, miközben folyamatosan újra átalakul
a halottak világában, azért küzd,
hogy megtalálja az útját
a sötétség helyein keresztül.
Egyiptomi Halottas-könyv
Csodálatos földünk egy folyamatosan aktív alkímiai formulán alapszik.
Az interkozmikus tér ősanyaggal, matéria magicával van tele, az élet teljességének örökkévaló tengerével, s ezt a tengert a szellem hatalmas lélegzete hozza mozgásba és kelti életre. Ezt a végtelenül nagy térséget a szent nyelv Isten királyságának nevezi.
Ez a kozmikus megnyilvánulás tere, melyben a csillagok és a bolygók mozognak, a földi megnyilvánulás tere, ahol minden élet kibontakozik, valamint az ember megnyilvánulási tere, amelyben te és én élünk.
Minden megnyilvánulás, – akár harmonikus akár még fejlődésben van, – az egésznek a része és kétféle mozgással rendelkezik: egy centripetálissal, ami életerőt vesz fel és egy centrifugálissal, ami ezt az erőt leadja. Ezt az erőt egyetlen eszme tölti el, ami az egész megnyilvánulást vezeti. S az ellentéteknek ez a ritmusa egyetlen lélegzetnek a belélegzése és kilélegzése.
Az embernek három szentélye van, melyekben ezt a szent lélegzetet fogadhatja: a szív, a fej és az élet szentélye.
Ismerjük a vágyat, hogy együtt mozogjunk ezzel a hatalmas lélegzettel, ami ebből az egyetlen eszméből származik: ismerjük és megnyitjuk magunkat a matéria magicának, az ősanyagnak, a tiszta éternek. A szeretet mindig az első, ami ennél a találkozásnál megjelenik. Krisztus szeretetereje a világosság kozmikus ereje, ami behatolt a föld belsejébe, a világ szívébe, a világlélekbe. Ez a szereteterő megérint minket a szívünkben, gyengéd csókjaival felébreszti az ott nyugvó isteni szikrát. Egy új érzés szabadul fel bennünk az önvalóval, az élettel és a világgal kapcsolatban: látjuk, hogy kapcsolatban állunk az egész teremtéssel, minden élőlénnyel, mely körülvesz minket. Megpillantunk egy utat, egy világos ösvényt, melynek fényeit és iránymutatásait követni tudjuk. S ha rálépünk erre az ösvényre, nem lehet másképp, mint hogy a Krisztustól kapott szeretet sugárzik bennünk és árad ki belőlünk.
Ez a szívünkből áradó szeretethullám megtalálja útját felfelé és egyesül a szellem, a bölcsességmező hatalmas lélegzetével, és ez a szellem leereszkedik a fejtetőre. Aminek nyomán újfajta gondolkodás születik, egy újfajta tudatos lény ennek a szentelő szellemnek a világosságában, s a lélegzet harmonikus mozgása által meggyógyulunk.
Figyeld a mozgást: a szívből egy szeretethullám terjed szét jobbra és balra, és messze fel az egyetlen szellem felé, és nézd hogyan ereszkedik le a szellem és kapcsolódik össze a megnyílt főszentéllyel. A szeretet és a bölcsesség erejének ez a mozgása alkotja a lélektest halhatatlan szárnyait, ami bennünk növekszik, ami meg akarja mutatni és ki akarja terjeszteni az eredeti élet szépségét.
A lélektest két csodálatosan színezett szárnya erőként és mozgásként kiegészíti egymást – ellentétesek, mégis szimmetrikusan vannak hangolva.
A pillangó elrepült a mezőn át, és ahogy álmodozva továbbmentem, valamiféle paradicsomi fény vett körül. Mindent elfújt a szél, de a pillangók a tünékeny dolgokra emlékeztetve lebegnek.
A pillangó a lélek, az átalakulás, az elmúlás feletti győzelem jelképének tekinthető. Örömmel nézzük és csodáljuk a pillangó szépségét, de gyakran nem gondolunk arra, hogy a pillangónak papírvékonyságú szárnyaival milyen változásokon kell keresztülmennie ahhoz, hogy elérje ezt a szépséget.
Ebben a világban semmi sincs, ami változatlan maradna. Minden változik, minden tovatűnik, a dolgok alakot öltenek, aztán semmivé foszlanak megint. Az anyatermészet, minden dolgok megújítója minden formát más formákból alakít ki, és a világegyetemben semmi, egyetlen atom sem vész el – ezek a természet formaváltozásai.
Az emberiség és az ember, mint egyén, a természet csodálatos alkotása: mindenféle változáson megy keresztül, végül éretté válhat arra, hogy természetét a szellemnek ajánlja fel. Az egyiptomi misztériumok szerint ez a Zöld Ozirisz útja a Fekete Oziriszen keresztül a Káig; a Katár Testvériség nyelvén ez a Keplertől Mès-Naut-ig tartó beavatás.[2] Mindkettő az ember egyetemes eredetéhez való visszatérésről szól, jelképesen a hernyó bebábozódásán keresztül a pillangó megjelenéséig, a formát öltéstől az újraalakuláson keresztül a transzformációig.
A hernyó az ember, a Zöld Ozirisz, aki az út bejárására vágyik. Egy gubót fon magának, amit a katár misztérium-nyelv Kepler barlangjának nevez. Ott bábként belép belső szentélyének a csendjébe felismerve, hogy a csendben a legmagasztosabb megnyilvánulás, a szellem formáló keze várja. A személy elcsendesül az énjét illetően, kiüríti magát, belefekszik a sírjába, ahol az átalakulás végbemegy. A bábban lévő hernyó átrendeződik, átformálódik és Fekete Oziriszként meghal – a feketeség befogadóvá teszi, befogadja a világosságot és ezáltal megváltozik. Sötét zárkájában, Mès-Naut barlangjában fokozatosan egy változáson, átalakuláson megy keresztül, anyagemberből lélekemberré válik.
A lélektest egyre magasabbra jut, – világosságtudatos emberré fejlődik és tökéletessé válik, aki követi a világosságot – végül égi pillangóként, világosságlélekként, más néven Ká-ként tör ki a sírból, hogy szellemlélekké váljon, felemelkedett világosságemberré, azzá a tökéletes formává, ami mindvégig ott rejtőzött a hernyóban.
Ez az átalakulás egy belső formálódás, az örökkévaló természetben való elmerülés és abban való részesülés. Szüntelen együttműködésként nyilvánul meg – azáltal, hogy az ember világossággá és igaz baráttá válik, megmenti az elveszettet és vigasztalja a legyőzöttet, felemeli az elbukottat, meggyógyítja mindenkinek a sebeit, kiárasztja a világosságot a világba és összekapcsolódik másokkal egy hatalmas és széles világosságfolyamot alkotva, ami kiárad az emberekre.
S lám, ez a világosságfolyam meg fogja fordítani a világ áradatát.
Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember,
hol te szárnyad nyugtatod. [3]
és ahol mi a szentelő szellem,
a Parakléta
szolgái vagyunk.
—————–
[1] Ez a cikk a következő könyv előszavából és egyik fejezetéből vett kivonat:
A paradicsommadár és más mitikus állatok. A lélekélet ősi képei.
(De paradijsvogel en andere mythische dieren) Ankie Hettema-Pieterse – Rozekruis Pers, Haarlem 2019
[2] A. Gadal: A Szent Grál útján, Rosycross Press, Haarlem 2018
[3] Friedrich Schiller: Óda az örömhöz (Örömóda) (németül: An die Freude), 1785
