A befelé vezető út

Ha nem látod az utat – hiába jársz rajta, nem fogod felmérni ésszel.

A befelé vezető út

Az a helyzet az Igazsággal, hogy ha nem saját erődből jutsz el hozzá, akkor sohasem lesz a te igazságod.

 

Ha figyelmesen elemezzük az emberi meggyőződéseket és szemléleteket, akkor egymást kölcsönösen felülíró igazságok széles tárházával találkozunk. Néhány ember meg van győződve róla, hogy létezik örök élet a halál után, néhányan hisznek a lélekben, míg mások azt tartják, hogy csak az anyag létezik.

A dogmatizmus elkerülése érdekében tegyük fel, hogy az összes létkérdés valószínűleg halálfélelemből, az ismeretlentől való szorongás következtében születik. Tehát valószínűleg nem a szeretet, hanem a félelem az a hajtóerő, ami a nagy valósághoz, az illúzióktól és a félelemtől való megszabaduláshoz vezető hosszú útra terel minket.

Egyetlen dolog különbözteti meg az embert a Földön élő összes többi teremtménytől. Csak az ember találhatja meg azt a lényt, amelyik élővé teszi, és csak az ember képes tudatosan egyesülni azzal, aki mindig elkísérte őt az útján. Egyedül az ember képes felismerni őt és kapcsolatba lépni vele.

Az út világnézettől és tudástól függetlenül minden emberben mélyen el van rejtve. Azt mondhatnánk, hogy az Igazság nagyon közel van hozzánk, noha a legtávolabb eső helyeken keressük. Hasonlóak vagyunk az olyan emberhez, aki szomjan hal, miközben vízben áll.

Ha az ember arra a legfontosabb útra lép, ami az élethez vezet, akkor ahhoz, hogy megtalálja a valódi lényét, először minden személyes dolgot maga mögött kell hagynia, mindent, amit tud, hisz, gondol, mindent, amit önmagának vél! Ily módon „meztelenül” és kiszolgáltatottan, mintha a személyes élete mennyországából kivetették volna, egy ismeretlen útnak kell nekivágnia.

A belső hang azonban még beszél hozzá:

Kezdd el keresni az Igazságot minden következtetés, minden előzetes feltételezés nélkül. Csak ezen a módon válsz valódi keresővé. Az elfogult szem vak, az ítéletekkel teli szív halott.

Ha az ítéletektől megszabadulsz, csak akkor fogsz eljutni annak a kérdésnek a lényegéhez, amellyel minden szabadságot kereső embernek szembesülnie kell. Akkor három kapu előtt találod magad. Ha ezeken átjutsz, akkor megnyílik az út az örök szabadság felé.

 

A három kapun való átjutás

 

Az első kapun a következő felirat áll: „Kötöttség és az ezzel járó vágyak és sóvárgások”.

A másodikra az van írva: „A személyes lét illúziója”, a harmadik kapun, amelyik az örök szabadság felé vezet, ez áll: „Az élet és egzisztencia iránti vágy”.

A megszabadulás útjának csak egyetlen célja lehet: tudatosítani a keresőkben azt, hogy át kell jutniuk ezen a három kapun, és biztosítani kell a számukra a kulcsokat, hogy kinyithassák a kapukat és átjussanak rajtuk. Ha igazán elkezdünk gondolkodni az élet természetén és meg akarjuk érteni a tetteink okát, akkor megközelítjük az első kaput. Elkezdjük tisztán látni, hogy minden tettünk kötöttségből fakad. Az elme szinte mindenhez kötődik. Ez lehet pozitív kötődés, ami előnyökkel jár, vagy negatív kötődés, ami által valamit el akarunk kerülni. Mindkét esetben egy mentális kötelék áll fenn az illető dologgal, személlyel vagy helyzettel kapcsolatban.

Az emberi elme konzervatív természetű. Minden esetben ahhoz próbál visszatérni, amit egyszer már elért. Nem lelkesedik a változások iránt. Minden változás mozgással jár, aminek az elme ellenáll. Ezért aztán az én küzd a változás valósága ellen.

A világegyetem azonban egy olyan nagy átalakulási folyamat, amelyben a mozgást lehetetlen megállítani.

A kapun való átjutáshoz az az egyetlen megoldás, ha teljes mértékben megegyezünk a világegyetem mozgatóerejével, elfogadjuk azt és összhangba kerülünk minden változással.

A második kapu ráébreszti az embert arra, hogy a szenvedés okozója az elválasztottság tévhite, az az elképzelés, hogy különálló lények vagyunk. Amikor úgy gondolunk magunkra, mint önálló lényre, akinek megvan a saját akarata, akkor egyik hibából a másikba esünk és harcban állunk az egész minket körülvevő világegyetemmel.

Meg kell tanulnunk egységben látni magunkat mindennel, ami a kozmoszban létezik. Találd meg a kiutat, ami az álombeli életből a valódi Életbe vezet. Akárhol vagy, mindig egyszerűen csak légy jelen. Ne teremts semmit: térj vissza a kiindulási ponthoz. Ez a nullpont a tiszta tudatosság, az eredeti, abszolút, tökéletes, a lét és nemlét fölött álló Igazság.

Létezik egy szellemi nap, ami egyfolytában ragyog. Aztán vannak felhők is – ezek a személyes létezés illúziói. Ezek a felhők intelligenciával és egyéniséggel vannak ellátva. Néha nagyon sűrűek, nagyon rosszak, gonoszak, valóságos viharfelhők, amelyek áradást, jégesőt vagy ködöt okoznak. Ölthetnek azonban kedélyes, kellemes formát is, amelyen keresztülsüt a nap. A személyiség akkor szelíd és barátságos. A felhő azonban nem egy önálló lény!

A légköri felhők apró vízcseppek és jégkristályok milliárdjaiból állnak. Ezek a cseppek kezdetben kicsinyek és összegyűlnek a porszemek és mikroszkopikus méretű részecskék körül. Ahhoz hogy felhővé váljanak, szükségük van egy sűrűsödési pontra, ami köré a vízcseppek csoportosulnak. Ezek a pontok a mi gondolataink, ötleteink, a képzeletünk. Amikor az ember eltakarítja ezt a „port”, akkor az illúzió felhői nem tudnak formát ölteni.

A harmadik kapun való átjutás a legnehezebb, mivel ez minden élő és érző lény legalapvetőbb ösztönét érinti. A létezés vágyát egy lánghoz lehetne hasonlítani. A valóság megtalálásának, az élet és halál kerekétől való megszabadulásnak az egyetlen módja az, ha az élet keringető erőit – a sóvárgást és mindenféle megosztottságot – kioltjuk.

 

Megérkezés

 

Sokat beszéltünk az én elhagyásáról. Ezt azonban nem olyan egyszerű megtenni. Ez olyan, mintha sötétben lennénk – az ember nem szabadulhat meg a sötétségtől, amikor egy sötét szobában van. Csak ha beereszti a fényt. A sötétség, mint olyan, nem létezik, inkább a fény hiányáról beszélhetünk.

Az ember nem befolyásolhatja magát a sötétséget. Csak világosságot teremthet. Lépj be önmagadba és egy igazi szellemi meditáció olyan, mint a fény, ami elűzi a sötétséget. Amikor fénnyé válsz, az én eltűnik.

Az igazi meditáció élet – az élet szavak nélküli, szavakon túli megtapasztalása. Egy ilyen meditációban való elmélyülés természetfeletti, szellemi módon összekapcsol minket mindazzal, ami a természetben létezik – tárgyakkal, növényekkel, állatokkal és emberekkel. Teljesen szavak nélkül. Ez azt jelenti, hogy szavak nélkül, mélyen átérezzük a létezésüket.

Akkor az ember felfedezi, hogy van egy hely, amit nem lehet megnevezni. Van egy tér, ahol az élet és halál nem váltja egymást. Egy olyan hely, ahol nincs születés, sem halál. Ez a hely bennünk van, mindegyikünkben. Ez a hely az élet és halál világán kívül van. Ha ráébredünk erre a valóságra és megtaláljuk ezt a teret, akkor eljutunk a hatalmas megvilágosodáshoz, a teljes megszabaduláshoz.

 

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: október 9, 2017
Szerző: Albert Górnicki (Poland)
Fénykép: Alfred Bast

Illusztráció: