A sárkány egy igen kedvelt jelkép mind a görög mitológiában mind a nyugati és keleti alkímiában. Az egyik legismertebb mítosz Európában Szent György és a sárkány harca, aki megszabadítja a szépséges királylányt (a lelket) az „alacsonyrendű” élet karmaiból. Az Apokalipszis nyelvén Michael az, aki legyőzi a sárkány erejét, ami az ösztönös energiákra utal – az alacsonyrendű élet sárkányára vagy kígyójára éppúgy, mint a magasabb rendű szellemi éberségre, ami a szükséges transzformációt követi.
A mitikus tengeri szörny, Leviatán, vagy a sokfejű hidra kezdetben fenyegető és mérgező, mivel transzformáció nélkül az ember a világot fenyegetőnek és veszélyesnek tapasztalja. A szörnyet a hősnek: Marduknak, Györgynek, Szigfridnek vagy Herkulesnek kell legyőznie a szellem kardja által. Azután végül a sárkány kiterjesztheti három pár szárnyát: a test, a szív, vagyis a lélek, és a fej, illetve a szellem szárnyait. A szellem, lélek és test harmonikus egységét az anyagi világ mélységeiből lehet fölemelni és megvalósítani.
Az alkímiában az illékony, kettős természetű Merkúr az, akit a palackban lévő dzsinnhez hasonlóan egy csúszómászó hüllő képében kell megszabadítani. Ez az a príma matéria vagy ősanyag, amiből a Világegyetem áll, és ami az alkímiai folyamat során átalakul. A fekete sárkány arany sárkánnyá válik. Megszabadul a téridő börtönéből.
Uroborosz egy másik jelképes sárkány vagy hüllő a hermetikus és gnosztikus bölcsességből. Az ősi Egyiptom és a klasszikus Görögország eme kígyóját mindig a farkával a szájában ábrázolják, amit sokféleképpen értelmeznek. Maga a név azt jelenti, hogy „ő, aki a saját farkába harap”. Ez a kép a földre való folytonos visszatérés végtelen körére utal. A legrégebbi képeken az alaktalan káoszt jelképezi, ami a rendezett világot (Egyiptomot) veszi körül. Egyiptom a rend és civilizáció földje azzal a magasztos céllal, hogy a Világegyetemet védelmezze. Az örökös rend fenntartásával és védelmezésével felül tud emelkedni a káoszon.
A gnózisban Uroborosz minden szellemi és anyagi dolog egységét mutatja nekünk, amiből a lényeg sohasem tűnik el, hanem állandóan meghal és újjászületik. A Pistis Sophia evangéliuma említést tesz „a napkorongról, ami egy tizenkétszeres kígyóhoz hasonlít a farkával a szájában”.