Mind tudjuk, minden emlős életforma a fogantatástól a születésig egy köldökzsinóron keresztül táplálkozik – ami létfontosságú, a külvilág számára azonban teljesen láthatatlan. Ez természetesen miránk, emberekre is érvényes.
Azt is tudjuk, hogy röviddel a születés után a köldökzsinóron keresztüli táplálkozás megszűnik és bizonyos időn belül elválasztásra kerülünk tőle. Kikerülünk a világba, egy számunkra ismeretlen környezetbe, magunkra hagyva.
Megtanulunk önállóan lélegezni, táplálkozni, járni, létezni. Legalábbis úgy tűnik.
Többé nem az anyaméh táplál minket.
Mi történik ezután? Hogyan maradunk életben?
Egyrészt fizikailag nem rendelkezünk többé egy „köldökzsinórral”, ami összekötne minket az idegi impulzusokkal, ellátna minden szükséges táplálékkal és biztosítaná a létünket, – nincs többé fizikai kapcsolatunk az élet forrásával –, másrészt viszont ennek pótlásaként létrehozunk egy másik életforrást, egy újabb köldökzsinórt, ami más természetű. Amit nem láthatunk és nem érzékelhetünk semmilyen módon, legalábbis életünk azon a pontján még nem. Lassan, észrevétlenül, a környezetünkből, a táplálékunkból, a családi légkörünkből, az életből és magából a földből elkezdünk egy olyan láthatatlan köldökzsinórt kialakítani, ami éppoly hatékony módon képes táplálni minket, mint az, amitől elszakadtunk a születésünk után.
Életünk nagy részét, vagy akár az egész életünket is azzal tölthetjük, hogy ezt az új „köldökzsinórt” alakítgatjuk – tápláljuk, védjük, bizonyítva létezését és ezáltal a körülöttünk lévő világtól való függőségünket. Ez a köldökzsinór a legtöbb esetben jól be van kötve az örökké változó, egyre kaotikusabbá váló fizikai világba.
Életünk egy bizonyos pontján, – a szüleinktől, környezetünktől, életküzdelmeinktől függően –, tudomást szerezhetünk ennek a köldökzsinórnak a létezéséről, arról, hogy ennek a láthatatlan életforrásnak a függvényei vagyunk. Sőt eljuthatunk odáig is, hogy elkezdjük megkérdőjelezni, kényelmetlenül érezni magunkat miatta, talán le is szeretnénk rázni, hogy megszabaduljunk tőle.
Megtehetjük ezt? Függetlenné válhatunk tőle, ahogy ez az első köldökzsinór esetében történt?
**Vajon lehetséges-e az, hogy az élettapasztalataink alapján, valamint a belső változásaink nyomán „kinőhetjük” ettől a köldökzsinórtól való függésünket, ahogy azt a születésünk után tettük? Lehetséges, hogy elkezdjük idegennek érezni magunkat a környezetünkben, hogy úgy érezzük, valami hiányzik az életünkből, – hogy „valami másra” van szükségünk?
Vajon mi ébreszt rá minket erre, mi vezet rá minket arra, hogy elkezdjük keresni ezt a mást? Lehet, hogy létezik egy másfajta életforrás, egy másfajta „köldökzsinór”? Egy olyan életforrás, amelynek táplálékára mindmostanáig nem nyitottuk meg magunkat?
**Ha így lenne, vajon ez lenne az, amit tudatosan és tudat alatt keresünk? Lehetséges lenne, hogy belsőleg megváltozva és másfelé irányulva egy bizonyos idő múlva képesek lennénk ismét összekapcsolódni egy újfajta Életforrással, egy új köldökzsinórral? Egy olyan fonallal, ami egy másfajta, szellemi forrásból táplál minket, egy olyan forrásból, amelyre a mai világnak óriási szüksége van?
A szellemi úton való **útitársakként úgy gondoljuk és azt tapasztaljuk, hogy ez valóban lehetséges, és szeretnénk ezt a tudást megosztani mindenkivel. Úgy gondoljuk, hogy sok ember megy keresztül ezen a folyamaton, talán éppen most, az élete során anélkül, hogy tudná mi is történik vele.
Lehet, hogy te is közéjük tartozol?
