Egy örökkévaló történet minden korosztály számára
Volt egyszer egy vízcsepp, amelyik azt kívánta, bárcsak sohase kellene elpárolognia. Félt, hogy amikor ez megtörténik, elveszítené az alakját és az identitását, és megszűnne létezni.
Jelenleg ablakokon, csatornákon és aknafedőkön át vándorolt, és rövid élete során sokféle emléket gyűjtött.
Azt mondták a cseppről, hogy gömbalakja a belső mágneses vonzásnak köszönhető, ami meghatározta és egyénre szabta magát. Görbült felszíne a lénye szélein megnyilvánuló felületi feszültség eredménye volt, amit a vízcsepp „önmagaként” értelmezett.
A pillanat azonban, amitől félt, elkerülhetetlenül bekövetkezett. A déli nap sugarai alatt az illékony vízcsepp kezdett elpárologni. Könnyűvé vált, nagy magasságokba emelkedett és az ég fehér felhőiben folytatta létét. Ebben a ködös kényelemben biztonságban érezte magát, de a „menny” sem fogadná be őt örökre.
Egy viharos napon a felhők összetömörültek. A teret átszelő hatalmas villámcsapások során a vízcsepp sűrűsödni kezdett. Ismét vízcseppé vált és eső formájában hullott alá az égből.
Ahogy lefelé esett, megpillantotta az óriási, titokzatos óceánt. Éppen az óceán felé hullott – az volt a sorsa … hogy abba hulljon bele.
A végzete felé közeledett, mert hogyan is lehetne egyszerre vízcsepp és óceán? Ezúttal örökre elveszíti csodálatos gömb alakját és többé nem lesz megkülönböztethető a nagy víztömegtől. Senki se tudna rámutatni és azt mondani, „Nézzétek! Ott van az a vízcsepp, amelyik a múlt héten gördült le az ablakomon!”
Ahogy az óceán felszínéhez ért, a két forma összevegyült és ez a jelenség azt mutatta, hogy az óriási víztömegben ugyanazok a mágneses erők vannak jelen, mint ami egykor a vízcseppet kialakította. Ezek az erők azonban a vízcseppet most a Mindenséggel egyesítették.
A vízcsepp megértette, hogy magában hordozza az egyediség lényegét és ugyanakkor az Egység lényegét is. A különbséget az határozta meg, hogy önmaga felé, vagy a Mindenség felé irányul-e.
Nem tudjuk, hogy a kis vízcsepp megőrizte-e korábbi emlékeit a fákról, ablakokról, csatornákról és aknanyílásokról… emlékeit, ahogy a szél tova fújja vagy, ahogy egy madár szárnyán csillog. Ez talán többé már nem is fontos.
A vízcsepp jelenleg egy végtelen kék térségben mozog, társaival együtt, a mély és titokzatos óceán rejtelmeit kutatva.
A létezés számtalan lehetősége nyílt meg előtte. A hullámok taraján lovagolhat a vizek állandó mozgásában, vagy éppen a mélység világító lényeit kísérhette figyelemmel.
Mikroszkopikus vagy gigantikus lényekkel léphetett kapcsolatba, élvezhette a színek kavalkádját vagy megcsodálhatta azokat a különleges és gyönyörű teremtményeket, melyek a korallokban élnek.
Lényegénél fogva, akár mindez lehetne az örökkévalóságban, és azután visszatérhet a földre, hogy öntözze a talajt, táplálja a növényeket és befejezze az odaadó létezés körforgását. A vízcsepp ezáltal éppoly hatalmassá vált, mint az óceán!