A pénz hatalma az ember felett

Korunk gazdaságában az államok hatalmát a pénz feletti uralmuk határozza meg.

A pénz hatalma az ember felett

Minden értéket pénzben fejeznek ki és minden háborúnak világszerte a pénz és az általa elérhető hatalom a mozgatórugója. A mai társadalmakban még az ember is gazdasági tényezőként szerepel, pénzforrásként, akit a termelőereje, a taníttatási költsége, a családi költségvetése, a bankszámlája stb. határoz meg. Röviden, a mai világban a pénz foglalja el az első helyet az értékrend piramisának a tetején.

 

Emellett az ember hatalom- és uralkodásvágya, ami természeti állapotának velejárója, bizonyos módon igazolási eszközt talál a pénz birtoklásában. Az sem ritka manapság, a világunkra jellemző nehéz gazdasági és társadalmi helyzetben, hogy találunk olyan embereket, kortól függetlenül, akik azzal a céllal kopogtatnak az ezoterikus mozgalmak ajtaján, hogy bármi áron pénzhez és anyagi jóléthez jussanak általa.

 

Azt a kérdést szeretnénk feltenni tehát, hogy miért van a pénznek ekkora hatalma az emberen? Vajon képesek vagyunk megszabadítani magunkat a pénz hatása alól, és ha igen, hogyan?

 

 

Mi a pénz és honnan ered?

 

A pénz a görög »argos« szóból származik, ami „fehéret”, „fényeset” jelent. Maga az »argos« szó, aminek a jelentése makulátlan, hibátlan, a szanszkrit nyelvből ered. A pénz tehát eredetileg egy fehér, fényes fém volt, amit érmek, edények és ékszerek, – röviden, értékes tárgyak készítésére használtak.

 

Manapság a pénz anyagi és nem anyagi természetű is lehet. Az pénzérmek rézből vagy ezüstből készülnek; a bankjegyek pedig pamutrostokból, papírból vagy lenből, amit higany vagy szintetikus anyagok segítségével fóliáznak. A Vízöntő korhoz kapcsolódó elanyagtalanodással azonban egy nem anyagi fizetési eszköz is létrejött kereskedelmi és elektronikus fizetési célokra.

 

 

 

 

 

Az ember és a pénz kapcsolata

 

Néhány okkult kutatás arra utal, hogy a pénz a munka során elhasznált energiának a jelképe; anyaggá változott vér és verejték. A pénz jelképének köszönhetően, amit manapság istenként imádnak, pénzügyi guruk uralkodnak az emberiség felett. Elszívják az emberek életenergiáját és gazdasági rendszereken, valamint banki szélhámoskodáson keresztül lélegzik be azt. Félő, hogy a pénz egyszerűen egy olyan találmány, ami megfosztja az embert az életerejétől, vámpírként szívva el azt.

 

Az emberek gyakran azt hiszik: „Ha pénzem van, bármit megvehetek és boldog lehetek.” Ezen az alapon az emberi aktivitás minden figyelme a pénz hajszolásában merül ki. Létünk valósága azonban gyakorlatilag azt mutatja, hogy a pénz birtoklása és a vele járó anyagi javak lehetősége nem vezet „boldogsághoz” a szó legnemesebb értelmében, és a birtoklás vágyát sem elégíti ki. Ellenkezőleg, minél többet birtokol az ember, annál többet akar, és a pénz birtoklása felébreszti és megerősíti az emberben a büszkeséget és a hatalomvágyat.

 

A szent iratok számtalan története éppúgy, mint a Biblia utal a pénz uralkodó szerepére az ember fölött. Júdás árulása is, ahogy az evangéliumok elbeszélik, jól illusztrálja ezt. Ebben a történetben a pénz erejének emberre gyakorolt hatását a Sátán általi megszállottsághoz hasonlítják. (Lukács 22: 1-6)

 

 

A pénz emberre gyakorolt hatalmának anyagi és okkult elemzése

 

Az ember boldogságot keres az anyagi síkon. Ez a remény manipulálja a fiziológiai szükségleteinek (evés, ivás, stb.) a kielégítését, a biztonságát (a házát, az egészségét), és a pszichológiai szükségleteit (vágyait, hogy a társadalom elfogadja, hogy elismerjék és hogy megvalósítsa önmagát) a pénznek köszönhetően, ami lehetővé tette a fogyasztói társadalmunk szirénjeinek, hogy az embert abba az illúzióba ringassák, hogy a pénz boldogsághoz vezet.

 

Okkult téren tudnunk kell, hogy azok a fémek, amelyeket a Föld tartalmaz, azoknak az erőknek az anyagi megjelenései, amelyek más égitestekről származnak. A (fém)pénz a holderők kikristályosodása, a réz a Vénuszé, a higany (amit az alkimisták folyékony pénznek neveztek) pedig a Merkúr bolygó erőinek a megtestesülése.

 

Ezenkívül, a bolygók hatóerejének és azok földlakókra való befolyásának negatív manipulálásán keresztül, a láthatatlan világok eonjai is a pénzt hívják segítségül, hogy eltérítsék az embereket az elsődleges küldetésüktől. Ez azon a kapcsolaton keresztül történik, ami a pénz anyagai, az emberi testrészek, amelyekre ezek az anyagok hatnak, és az azokat uraló bolygók között áll fenn. A régi görögök, egyiptomiak, hinduk és kínaiak tudták, hogy a testnek vannak olyan központjai, amelyeken keresztül a szidérikus erők behatolnak a testbe. Ez a hét belsőelválasztású mirigy, amelyek mindegyikét egy-egy bolygó uralja: a tobozmirigyet a Neptunusz, az agyalapi mirigyet az Uránusz, a pajzsmirigyet a Merkúr, a csecsemőmirigyet a Vénusz, a lépet a Nap és a két mellékvesét a Jupiter. Ezek által a bolygók által kifejtett erők arra szolgálnak, hogy segítsék az embereket abban, hogy felismerjék a szellemi utat, amelyen keresztül helyreállíthatják a kapcsolatot a Szellem világával. Ha viszont ezeket az erőket helytelenül használják, akkor az embereket tévútra vezethetik.

 

Vegyük például a rezet és a higanyt, ami a Vénuszról és a Merkúrról származó erők kikristályosodása, az előbbi a csecsemőmirigyet, az utóbbi a pajzsmirigyet befolyásolja.

 

Tudjuk, hogy a Vénusz-erő helytelen felhasználásának az eredménye az érzékiség, erkölcstelenség, közönségesség, lustaság, érzelgősség, hiúság és következetlenség. A Merkúr-erő negatív hatásai pedig főleg az önzés, álnokság, lustaság, hanyagság, elvtelenség, rágalmazás, istentelenség, becstelenség, játékszenvedély, határozatlanság és idegesség. Az ember szinte állandó pénzt hajszoló figyelemösszpontosítása megnyitja a belső elválasztású mirigyeit mindezekre a negatív befolyásokra és tartóssá teszi a szenvedését, a tudatlanságát és hitványságát.

 

 

Szabaduljunk meg a pénz hatalmától

 

Ha igazságosak akarunk lenni, akkor el kell ismernünk, hogy a pénz egyszerűen csere-, mérő- és tartalékeszköz. Az anyagi gazdagság és a szellemiség nem összeférhetetlen, viszont az ember gondolkodási és pszichológiai hozzáállása az, ami a pénznek hatalmat ad.

 

Az első lépés ahhoz, hogy úgy tekintsünk a pénzre, mint eszközre és nem mint mesterre, az, hogy tudatában legyünk a pénz hatalmának és kérdezzük meg magunktól, hogyan szabadulhatnánk meg a szorításából. Néha a személyes akaraterőnknél többre van szükség ahhoz, hogy ezt megtegyük, ami megvalósítható hála egy különleges erő alkalmazásának, ami azt mondja: „Nélkülem semmit sem tehettek”. Ha helyreállítjuk a kapcsolatot ezzel az eredeti erővel, amit elvesztettünk, akkor valódi tudáshoz juthatunk, ami megszabadíthat minket az anyagi kényszerzubbonytól.

 

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: március 20, 2018
Szerző: KOTCHO Jacob (France)
Fénykép: Pixabay CCO

Illusztráció: