Szellemi utunk során sugárzó világokat fedezünk föl. Elkezdjük felismerni a belső horgonyt
A Fényben, Bölcsességben és Szeretetben.
Még az az érzés is felmerülhet bennünk, hogy a teremtés még mindig tart.
De hol van a kezdete?
Hol van mindennek és a semminek az eredendő oka? Hol van a teremtésnélküliség, ami a teremtést megelőzi? Megtalálhatjuk azt a „világosságban”?
A válasz egy csendes sejtelem, ami minden értelmen túlmutat, még a magasabbon is. Ez mégis egy igen erős, erőteljes sejtelem.
Úgy tűnik, mintha a nemlétezés energiája lenne.
Ami állandóan vár valamire.
Nullpont.
Mégis egy pont. Ez az, ami van is meg nincs is.
A világosság és a teljesség a teremtésről tanúskodik. De ez az állapot, a pont, a teremtés előtt van. Ha megnézzünk Robert Fludd teremtésről készített képeit[i], van köztük egy, ami csak egy feketére satírozott négyzetet mutat, ez a nullpont, a magasabb rendű sötétség.
Ez a forma nélküli anyag, aminek nincs sem mennyisége sem mértéke. Ez a príma materia, az ősanyag.
Paracelsus számára ez volt a teremtés nélküli Nagy Misztérium.
Ez a név nélküli ismeretlen. Ez még, és talán állandóan, vagy újra a forma mögött van.
Ez minden felfedett dolgot meghalad. Ez a nemlétben van.
S éppen ez az „üresség” a Szellem szabadsága. Ez lehetne a Szellem jele.
Ez a forma előtti szabadság, ami minden formát és minden képet felvesz magába. Ez a valódi szabadság.
Giovanni Pico della Mirandola talán ugyanezt gondolta, amikor – a már megteremtett – Ádámot a teremtés hierarchiáján kívülre helyezte. S a Teremtő szavaival arra kérte őt, hogy válasszon, hogyan szeretne élni. Az állat vagy a növény alacsonyabb szintjén, vagy az angyal képét választja-e, vagy úgy dönt, hogy ember vagy isten szeretne lenni.
Az Emberi Méltóságról szóló Beszédében[ii] Pico della Mirandola azt mondja: „Aki elhatol a saját egységének a középpontjába, az nem elégszik meg valamiféle teremtett lény sorsával, a szelleme Istennel válik eggyé. Az Atya magányos sötétségével, aki mindenek felett van. S így minden teremtett dolgon felül áll majd.”
S milyen ez a magasabb rendű isteni sötétség?
A teremtés minden feszültsége megtalálható benne. A lét és a nemlét feszültsége.
Ez egy finom sötétség. Az eredeti egy, ami a teremtés előtti állapottal „terhes”.
Minden lehetőség ott van benne, melyeknek ugyanakkor nem lenne szükséges ott lenniük.
Ez a név nélküli Isten. A Mindenség Ura.
A név egy rezgés, ami ahhoz a Szellemhez tartozik, amelyik a vizek fölött lebeg.
Szent Szellemként hét sugarat bocsát le a Földre és az emberiség számára.
A névtelenség azonban egy még magasabb rendű, teremtés előtti állapot.
Ez a kezdet mérhetetlen nyugalma, a meg nem nyilvánulté, aki az Anya méhében pihen. Ugyanakkor ez az Atya képessége, ami minden lehetőséget és formát létrehozhat.
Ezért van az, hogy ez a semmi.
Ez az eredeti ok.
Az ember, mint mikrokozmosz, magában hordozza mindennek a magját, még a meg nem nyilvánult kezdetét is. A príma matéria eleme ismeretlenként mélyen benne rejtőzik.
Bizonytalan ám nyilvánvaló vonzalmat érzünk. Ez a vonzerő egy hasonló vonzalom, illetve mágnesesség adománya.
Hát nem csodálatos, hogy a Nagy Misztérium minden emberben megtalálható?
—————–
A szöveg Catharose de Petri, A megújulás pecsétje című művének II és III fejezete, (kiadó Rosycross Press 1986); továbbá Karl von Eckartshausen, A természet varázserejéről című munkája nyomán született.
[i] Utrisque cosmi… historia 1617, részlet az Isteni bölcsesség – Isteni természet, A rózsakeresztes kiáltványok üzenete a 17. század képi nyelvén, (In de Pelikaan, Amsterdam 2014.) című műből.
[ii] Oratio de dignitate homini, (Az emberi méltóságról szóló beszéd) 1486/87