REMÉNY
A kút olyan, mint egy „mesebeli” falusi kút, jellege, élettelisége szöges ellentétben áll a szaharai sivataggal. A csodakútból vizet húznak. A nyekergő csiga szinte énekel, a kútkávára állított vödör remegő vizében ott remeg a nap – fénykút; a hitből fakadó remény forrása. „Éppen erre a vízre szomjazom” – mondja a kis herceg, és ő ihat előbb. Miután a pilóta is szomját oltja, a kis hercegnek eszébe jut, hogy a rajzoló szájkosarat ígért a bárányának, nehogy lelegelje a rózsát. A rajz elkészül – mint utólag kiderül, hiányosan –, a pilóta pedig megérzi, hogy a kis herceg valami titkos tervre készül. Megtudja, hogy egyéves évfordulója lesz kis barátja földet érésének; kitűnő alkalom, hogy visszatérjen a sivatag fölé érő kisbolygójára, a rózsájához. A kút közeléből indul majd útra; éjszakára itt is marad.
A pilóta másnap kilesi, amint a kút melletti régi, omladozó falon (a remény és a szeretet válaszfalán) ülve egy mérgeskígyóval beszélget – akivel a földet érésekor találkozott. Kiderül, hogy hazatérése a kígyó kétesnek tűnő segítségével valósulhat meg. Mégpedig hátborzongató módon: meg kell halnia (illetve: „olyan leszek, mintha valami bajom lenne… egy kicsit olyan, mintha meghalnék”) a kígyóharapás mérge által. A kis herceg terve ellen nem tehet semmit a pilóta, aki szintén indulni készül haza a sivatagból – merthogy időközben sikerült megjavítania a repülőgép motorját (szinkronicitás).
Az ezoterikus hagyomány, a megszabadulás tana mindig is hirdette az „arany halál”, az „életre halás” tudományát, mely során a jelölt levetkőzi, „meghalasztja” evilági mivoltát, és megválik földi terheitől, láncaitól. „Nem vihetem magammal ezt a testet. Túl nehéz” – mondja a kis herceg. A fizikai halál csak analógiája evilágiságunk „halálának”, bár lehetséges, hogy a kettő egybeesik. A kis herceg története itt összevág a Golgotai Misztérium evangéliumi leírásaival, melyek a Krisztussá vált Jézus kereszthalálát és az azt megelőző véresverejtékű megrettenést hátborzongató jelenetként írják le. Mélyre kell leszállni, hogy a felemelkedés, a dicsőséges feltámadás minél teljesebb, katartikusabb legyen.
A kis herceg utolsó mondataival a rózsája iránti felelősségét hangoztatja. És az éjszakai sötétben, a napszínű kígyó – egy sárga villanással – gyógyító mérgét a földtől megválni és hazatérni akaró rendelkezésére bocsájtja. Mert az ő számára, romlatlansága és önátadása révén, a kígyó marása is a szeretet csókja (Mikhail Naimy nyomán). A kígyó némiképp hasonló szerepet játszik, mint Júdás (és miként ez a név is jelzi: a zsidóság) a Golgotai Misztériumban, a júdási csókkal. Enélkül nem mehetne végbe a misztikus feltámadás.
A kis herceg ezzel nem csak „egyszerűen” hazatér a bolygójára, hanem belép a Szeretet birodalmába.
SZERETET
A pilóta meséli később, immár otthonról: „De tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor fölkelt a nap, nem találtam ott a testét. Annyira mégsem volt nehéz…”
Amikor a sötétség (félelem, kétely, kilátástalanság) elmúlik, és egy Új Nap fénye ragyog fel a sivatag – a földi siralomház – felett, megismétlődik az evangéliumi csoda: a feltámadott teste eltűnik a földi világból. Ott a barlangsírból, itt a sivatagi éjszakából. Az Életre „halás”, a transzfiguráció jele ez.
A meseregényben talányos szerepe van a kis herceg kérésére rajzolt báránynak. Amikor a pilótával találkozik, hajnalban ezzel a kéréssel ébreszti fel: „Légy szíves rajzolj nekem egy bárányt!” A váratlan helyszínen, váratlan időpontban, váratlan jövevénytől elhangzó meghökkentő kérés szinte ébresztő harsonaként hasít az alvó ember fülébe, lelkébe. Kizökkenti álmából, kizökkenti a gondolati sémáiból, „kedvenc” problémáiból, és új perspektívát nyit.
A „ládába zárt” vagy ládában rejlő láthatatlan bárány maga a kis herceg – nem csoda, hogy ezt a rajzot fogadta el –, miként Jézus Krisztus legkorábbi és legfőbb szimbóluma a bárány (Isten báránya). Miként a szelíd, jámbor állat áldozati szerepet kap az ószövetségi vallásban, úgy Jézus Krisztus is áldozati bárány lesz a feltámadás csodájában. A kis herceg is áldozatot hoz a rózsájáért, amely a ládába zárt bárány hasonlataként őbenne rejlik. Ez a „testébe zárt” csodavirág a szív rózsája és a rózsa szíve – vagyis a Rózsa.
De hogyan jön ehhez a kis herceg aggodalma, hogy hazatérése után a bárány lelegelné a rózsáját? Ehhez egy újabb félelem – kétség – csatlakozik a mese utószavában, a sivatagból hazatért pilóta részéről. Rájön, hogy a báránynak szánt rajzon a szájkosárról lefelejtette a bőrszíjat, így azt nem lehet használni (a kellő figyelem, éberség hiánya). Ha a kis herceg elfelejti esténként üvegburával lefedni a rózsáját, a bárány lelegelheti egy óvatlan pillanatban. Ilyen értelemben a bárány is kettős jelkép, mert jámbor állat ugyan, de fogai veszélyt jelentenek az ehető növényekre, még a tüskésekre is. Sivatagi bolyongása idején a kis herceg – mint „bárány” – attól tartott, hogy hazatérése után összezördülhet még a rózsájával; ez ellen kért külső védelmet a rajzzal. Nem tudhatta még biztosan, hogy önfeláldozása „mire lesz elég” – milyen változásokat hoz számára a Szeretet állapota. A sivatagból hazatért pilóta nem jutott túl a hit szakaszán; ez időnként a hitetlenségbe való visszacsúszással jár. A szájkosár kapcsán hol bizakodón látja a helyzetet, hol kétségbe süppedve. Saját lélekállapotából kiindulva teszi fel a kérdést, mely sokak számára vízválasztó lehet:
„Nézzetek föl az égre. És tegyétek föl a kérdést: megette vagy nem ette meg a virágot a bárány? S aszerint, igen vagy nem, meglátjátok, egyszerre megváltozik minden.”
Így, égre nézéssel és önmagunkba nézéssel zárul a kis herceg nyitva hagyott története, mely továbbrezeg bennünk, és továbbgondolásra késztet. Ennyiben hasonló a népmesei záróformulákhoz, melyek a hallgatókat-olvasókat arra ösztönzik, hogy a történet üzenetét saját életükben valósítsák meg – mindenekelőtt önmagukon belül, és nem kívül.
A szájkosár használhatatlansága miatti veszéllyel van egy kis logikai hiányosság a történetben. Ha működőképes eszköz lenne, akkor is a kis herceg éberségén múlik, hogy nem felejti-e el ráadni esténként a bárányra. Ha elfelejti, a bárány lelegelheti a rózsát. Ha rájön a kis herceg, hogy a szájkosár használhatatlan, akkor is az ő éberségén múlik, hogy a rózsát elfelejti-e esténként üvegburával védeni a báránytól. Így is, úgy is a kis herceg éberségén múlik a dolog. Annál is inkább, mert valójában ő a bárány.
Miként ő a rózsa is.
Grafika: Budaházy Éva
Szükséges a kinyilatkoztatásban való hit,
mert aki nem tud, és akinek nincs tapasztalata a dolgokról,
annak először hinnie kell, ha tudni és tapasztalni akar. (…)
Ahol nincs reakció, ott szükségszerűen
abbamarad az akció. (…)
Viszont minél több a hit, annál több a kinyilvánítás
vagy azoknak az igazságoknak a kibontakozása,
melyek a sötétben rejlenek,
és csak bizalmunk által fejlődhetnek ki.
(Karl von Eckartshausen)
