Ebből a magasabb valóságból, ami a naprendszerünkön túl, különböző dimenziókra is kiterjed, segítő tevékenység is érkezhet naprendszerünk, a Föld, a természet és az emberiség számára.
(vissza a 2. részhez)
Segítség más humán élethullámoktól nagy energiájú munkákon keresztül
Például ahogy J. van Rijckenborgh ír erről a Nincs üres tér [1] című művében:
A legsúlyosabb – főleg nukleáris kísérletek és robbantások által okozott – károk semmissé tételére nyújtott segítség már évtizedek óta zajlik különféle naprendszeri és bolygóközi élethullámok űrhajói által.
A holland tudós Dr. Ir. Coen Vermeeren [2] – a Studium Generale tanszék egykori vezetője és a TU Delft légiközlekedés-mérnöki oktatója – a közelmúltban megerősítette, hogy az idegenek kiváló űrhajóikkal és rendkívül fejlett technológiáikkal hatékonyan semlegesítették Amerikában az atomfegyver-raktárakat többek között úgy, hogy ezeket a fegyvereket úgymond „lekapcsolták”. Ezt egy Jorn Luka internetes platformján adott interjúban magyarázta (The Trueman show #28 [Truman Show]).[3]
Ezek a különleges kozmoszbeli barátok ugyanezt a semlegesítést alkalmazták a légkörben is, az elvégzett nukleáris kísérletek után. Coen Vermeeren a Delfti Műszaki Egyetem repülőgép-mérnöki karának oktatójaként képes volt kideríteni, hogy a földönkívüliek hogyan használták fel az energiakulcsot rendkívüli segítségnyújtásukhoz.
A segítő kozmikus energia már létezik…
A kulcsfogalom, a kulcsenergia, amely lehetővé teszi ezt a helyreállítást, ezt a technikát és ezeket a lehetséges „műveleteket”, az elektromosság. Nem az általunk fosszilis tüzelőanyagokkal termelt villamos energia, sem az atomerőművekből nyert villamos energia, sem a szélturbinák, napelemek és gátak által termelt villamos energia. Nem, az egész univerzumban már van egy óriási kozmikus elektromos erő – írja J. van Rijckenborgh a Nincs üres tér című művében. Csak mi, földi emberek a rossz technikához „ragaszkodunk”, így soha sem tűnik lehetségesnek ugyanazokat a fejlett technikákat alkalmazni, mint az űrhajók a légkörben, sem a magasan fejlett földönkívüliek intuitív technikáit. László Ervin [4] a technológiánkról azt mondta,
Használhatjuk a legjobb technikát, de ha továbbra is a régi módon gondolkozunk, csak fenntartjuk vele a régi rendszert, és nem fog változni semmi.
A nullponti energia az igazi szabad energia
“energiagömb” vagy “ősatom” [képfelirat: hímnemű – nőnemű] [6]
Semmi sem változik tehát, hacsak nem tanuljuk meg a „nullponti-energiát” [5] hasznosítani, ahogyan azt a zseniális kutató, Tesla (1856-1943) is javasolta, sőt bebizonyította több mint egy évszázaddal ezelőtt, hogy mi is képesek lehetünk örökké és teljes tudással kivonni a kozmikus elektromosságot, és „nagyon kis helyeken” használni, ahogy J. van Rijckenborgh írt erről a Nincs üres tér című művében. Ez a nullponti energia egy kvantummechanikai képesség, amely minden tudatosan élő isteni-szikra lényben hasznosítható erősen összpontosított figyelem révén. Ez a képesség azt is lehetővé teszi számunkra, hogy azonnal „megkapjuk” a releváns [vonatkozó] információkat anélkül, hogy kimerítő módon, keresőmotorok [keresőprogramok] értesítenének bennünket. A kvantumszámítógépek e képesség utánzatainak tekinthetők.
Energia a mögöttes nullponti mezőből
Ennek a kozmikus energiának a „kitermelése” nem kezelhető „üzleti modellként”, mert a vele való érintkezés olyan tudatállapothoz kötődik, amelyet termelési-fogyasztási mintázatunk nem tesz lehetővé. Valójában a jelenlegi gazdasági rendszer a gépesített technikák és az emberi tevékenységek révén a föld pusztító erőivel függ össze. Jelenlegi rendszerünkben az az elvárás, hogy a meglévő módszerek és infrastruktúra elpusztítása által még jobb üzleti modell alakuljon ki. Ez a népszerű „romboló módszer”, a létező állapotok felforgatása. Victor Schauberger [7], vezető osztrák feltaláló (1885-1958) és a szabad energia felhasználásának egyik úttörője már rámutatott arra, hogy egész nyugati kultúránkat rossz technológiára alapoztuk: azoknak a lehetőségeknek, melyeket a természet kínál nekünk, csak a pusztító felét használjuk – azokat a hajtóerőket, amelyeket a természet pusztításra használ. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy viszonylag nem hatékony technológiákat alkalmazunk, amelyek sok üzemanyagot igényelnek, és sok nehezen hasznosítható hulladékot hagynak maguk után. Pedig lehetőség lenne a „szívó imploziós [berobbanó] technológia” alkalmazására is, hogy az energia a mögöttes nullponti energiamezőből álljon rendelkezésre. A pénzügyi-gazdasági erőknek és érdekeknek azonban mindeddig sikerült visszatartaniuk a szabad energia magasztos fejlődését. [8]
A “spunk-feeder” [tápanyag-adagoló], mint szabad energia szolgáltató
Amikor Knowall egy ’spunk-feeder’ [tápanyag-adagoló] nevű eszközzel sietett Ollie B. Bommel segítségére Marten Toonder „De Bovenbazen (A csúcsfőnök)” című történetében [9], akkor a pénzügyi-gazdasági rendszerünk vezetői elutasították, mondván ez az energiaeszköz egyáltalán nem kívánatos, mert nem lehet nyereséges.
“- Állj! – kiáltotta Steinhacker úr durván közbelépve – ez nem jó, ez ellentmond a dolgok rendjének!”
Valójában Knowallnak sikerült kihasználnia a mindenben benne rejlő kozmikus energiát. Azonban amikor ezt az elektromos energiát radioaktivitás útján „szerezzük meg”, valójában olyan dolgot követünk el, amit Gurdjieff [10] „visszaélésnek” nevez.
J. van Rijckenborgh így ír erről Az egyiptomi ős-Gnózis 2. részében:
Amit mi rádióaktivitásnak nevezünk, az csak az atom hét ereje egyikének egy szikrája. Amikor atomokat hasítanak úgynevezett békés célokra, hogy egy kis energiát nyerjenek a társadalom működtetéséhez, akkor az ember áldozatul esik az atom további erőinek, amelyeket ezzel a folyamattal szintén felszabadít, de nem vesz használatba. A felszabadított erők felgyülemlenek a légkörben, és hatalmas tüzet okoznak, amelynek következtében dialektikus életterületünk ki tudja hányadszor dől majd romba és változik meg. [11]
Az alapvető segítség az idegenektől
Nem túlzás azt állítani, hogy a Föld körzetében és a Földön élő földönkívüliek segítsége nélkül erőszakos kultúránk elektromossággal való visszaélése már régen a Földünket „egészségesen” tartó mezők tartós felbomlását eredményezte volna. Akár az egész naprendszert is károsíthatja. Tevékenységükkel azonban a mágneses áramlatokat helyre lehet állítani, meg lehet tisztítani, rendezni és szabályozni, hogy az interkozmikus gazdálkodás továbbra is fennmaradjon. (Nincs üres tér c. könyv alapján)
A közelmúltbeli ezoterika, például Steiner [12] és Gurdjieff [13] is óva intett az elektromossággal való „visszaéléstől”. Utóbbi már az 1920-as években jelezte, hogy az emberiség „naiv-önző” célokból még sohasem élt vissza olyan (pusztító) mértékben az elektromossággal, mint manapság (és ez egy évszázaddal ezelőtt hangzott el, amikor még az „atomi vandalizmus” csak kialakulóban volt).
Az elektromos étererő megújítja a szívet
Mindeközben óriási mértékben megnő a társadalmi-gazdasági célú energia- és főként villamosenergia-igény, kínálathiány alakult ki, részben az egyre több olyan eszköz és számítástechnika miatt, amelyek a „helytelenül” előállított energiát igénylik. Ez az elektromosság azonban nem hoz bennünket jobb lelki [spirituális] állapotba, talán csak egy kényelmesebb helyzetbe, amelyben a forrással való kapcsolat, a potenciális belső lélek elvesztésével „fizetünk” ezért a jólétért.
Miért fontos az elektromosság helyes használata az elme-lélek fejlődéséhez?
Mert ez analóg a „pleromatikus asszimilációval”, vagyis az asztrális teljességnek a mikrokozmoszba való befogadásával, ami megfelel annak a tűzéter* tevékenységnek, amelyen keresztül a spirituális „kiáramlás” megvalósul. Ez a tűzéter vagy elektromos éter elsősorban Krisztus vízöntői ereje, mint az Uránusz hírnöke. Szívünk képes befogadni ezt az éteri erőt; ezért az Uránuszt, mint misztériumbolygó-sugárzást, és mint a Vízöntő uralkodóját a szív megújítójának nevezik. [14]
Hozzáférés a Kifejezhetetlen Egyetemes Egységhez
Részben ez az oka annak, hogy a Vízöntő egyre erőteljesebb sugárzásai vonzódnak a „magasabb valósághoz” kiemelten kapcsolódó kapuhoz: az önmegvalósítás szabadságában lévő egyetemes egység lélekkapujához szólnak. Ez egy egység teljes belső békében az isteni fény által hordozott boldogság-tapasztalattal, ami MINDEN élettel teljes szinkronban áll. Az az egység, amelyet már olyan misztikusok, mint Jan van Ruusbroec** [15] és Eckhart Mester*** elénk tártak.[16] A Vízöntő ezt az egységet élő vízként akarja a tudatunkba önteni. A jóhiszemű földönkívüliek pedig ebben is segíthetnek, ha átlépünk az árnyékunkon, és meg merjük ‘kérni’ őket erre. Ekkor átjuthatunk az ős-Szaturnusz kapuján a szellem hatóterébe. Ez egy intuitív, de nem kizárólagosan misztikus folyamat.
Steven Greer traumatológus és a Hidden Truth and Forbidden Knowledge [Rejtett igazság és tiltott tudás] [17] című könyv szerzője rámutat, hogy az egyetemes egység alapja bennünk rejlik:
Kezdjük felismerni, hogy idegen civilizációk látogatnak meg bennünket, de nem elég az emberiség egységének felismerése, még ezen is túl kell lépnünk, és olyan szintre kell nőnünk, hogy megértsük az elme egyetemes voltát; azt a tényt, hogy maga a tudatos elme univerzális, és hogy a tudat egy másik bolygó életformájában ugyanolyan, mint a bennünk lévő.
Ez az átalakulás a hatodik kozmikus terület határa fölé emelkedő rezgés növekedésként fogható fel, tehát hazatérésként az új élettérbe.
(folytatás a 4. részben)
____________
Fordító megjegyzései:
* A tűzéter, vagy elektromos éter – azaz az ötödik éter [alapvető energia]. Az anyagi világban az ötödik éter elektromosság formájában jelenik meg. Ez az energia, mely mindenekelőtt a modern ipari országokban meghatározza a mindennapi életet, valójában az asztrális erő anyagiasult formája… Tudományos szempontból az elektromosság az anyag egyik formája, az anyag pedig az elektromosságnak egy formája… Aki képes az elektromosság lényegét kideríteni, az felfogja az anyag lényegét is. [Az ötödik, avagy elektromos éter c. Pentagram cikk alapján, 1999/2]
(Forrás és bővebb információ: rozsakereszt.hu)
** Jan van Ruusbroec – híres tizennegyedik századi flamand misztikus. Ő fogalmazta meg ezt is: “Azt látjuk, amik vagyunk; azok vagyunk, amit látunk.”
(Forrás: LOGON magazin: Hieronymus Bosch képeit nézve, mintha önmagadat látnád 1. rész)
*** Eckhart mester (német: Meister Eckhart) vagy másképp Hochheimi Eckhart (Eckhart von Hochheim) (kb. 1260 – 1327/1328) késő középkori teológus, filozófus, az egyik legnagyobb keresztény misztikus.
(Forrás: Wikipédia)
Ő ugyanúgy ismerte a nyugati, görög és egyiptomi vallási és filozófiai tanításokat, mint a közel- és távol-keletieket. A végtelenséget kutatta, valójában az egyetemes, kozmikus vallás legnagyobb napnyugati hirdetője, prófétája volt.
(Forrás: Pentagram 2011/3, rozsakereszt.hu)
Eckhart mester gyakran beszél arról, hogy az embernek ahhoz, hogy beléphessen a Szellem világába, meg kell találnia lelkének „alapzatát”, amelyben a szellemszikra nyugszik elrejtve, és össze kell kapcsolódnia saját belső önvalójával. Eckhart lélekszikra-elmélete a régi gnosztikusok tanításához nyúl vissza, amely a szívben rejlő szellemszikráról beszélt. Azt tanította, hogy Isten megszületése az ember lelki alapjain történik, nem pedig rajta kívül. Ugyanígy tanította azt is, hogy ez a tapasztalás nem igényel semmiféle külső segítséget, mivel az ember csakis egyedül érheti el azt: saját munkálkodásával, a Szellem erejének segítségével, és az isteni területekre való irányulásban.
(Forrás: Kristály sorozat 5., A Gnózis, mint belső vallás – rozsakereszt.hu)
Források:
[1] There Is No Empty Space, J. Van Rijckenborgh, Chapter III, Rozekruispers, Haarlem 1957
[magyarul: Nincs üres tér, kiadó: Lectorium Rosicruciaum, 1996]
[2] UFO’s bestaan gewoon, een wetenschappelijke studie, Dr. Ir. Coen Vermeeren, Obelisk boeken, Delft 2013
[3] Jorn Luka (The Trueman show #28 [Truman Show])
[4] A világ átalakulása; Interjú László Ervinnel, Pentagram, 2008-5.
[5] Nullponti energia vagy szabad energia
Nikola Tesla (1856-1943) a váltakozó áram szerb-amerikai feltalálója úttörő munkát végzett a természetben jelenlévő szabad elektromos energia hasznosításával. Az 1880-as években volt egy látomása az üzemanyag nélküli végtelen elektromos energiáról. Ezt 1886-ban és 1889-ben, valamint az 1890-es években mutatta be. Megpróbálta átadni ezt az ajándékot a világnak, de az energiaérdekek meghiúsították a tervét, „leállították”, és végül – feltehetően gyilkosság következtében – meghalt 1943-ban.
Az első egyetemes törvény, az Egység Törvénye felfedi egy mögöttes tudatmező létezését, amelyet egyes kvantumfizikusok nullponti mezőnek vagy nullponti energiamezőnek ismertek fel. Az új tudományos felismerés az, hogy a korábban „éterrel” telinek hitt, később pedig üresnek nyilvánított tér mégsem üres, hanem teljesen betölti egy egészen különleges energia.
Viktor Schauberger (1885-1958) osztrák tudós és feltaláló felfedezte egy univerzális kétoldalú, együttműködő mozgáselv létezését a természetben a dinamikus egyensúly törvénye alapján. A spirálisan befelé forduló, robbanásszerű mozgást, amely egyrészt hűvösséget, szívást, növekedést és egészséget generál, másrészt egy robbanó erőt, amely hőt, nyomást, töredezettséget, betegséget és halált okoz.
Megfigyelte, hogy a befelé mozgó spirál, implozív [befelé robbanó/roskadó] erőt halmoz fel, amely a spirál közepén összpontosul (örvényhatás).
Schauberger szerint többek között a szívó imploziós technológia alkalmazása lehetővé teszi az energia kinyerését a mögöttes nullponti energiamezőből. Számos ok alapján feltételezik, hogy a szabadenergia-technológiák valójában elválaszthatatlanul egy bizonyos tudatállapothoz kapcsolódnak, és ezek az új technológiák csak akkor válnak igazán elérhetővé, ha mi, az emberiség tudatilag készen áll rájuk.
Ha sikerül helyreállítani belső egyensúlyunkat, abban a létállapotban kapcsolatba léphetünk a Forrással és az univerzális tudatmezővel, amelyet nullponti energiamezőnek is neveznek. (forrás: [8])
[6]energiagömb” vagy „ősatom” a Leadbeater és Besant, Occult Chemistry [Okkult kémia] c. könyve, 1908-ból, amely az örvényt vagy az örvényműködést képviseli; lásd még Taschen [egy német, művészeti könyvkiadó], Alchemy & Mysticism [Alkímia és miszticizmus], 615. oldal
[7] Nature as Teacher: New Principles in the working of Nature [A természet mint tanító: új alapelvek a természet működésével], Viktor Schauberger, Gill; 1999
[8] Vrije energie technologie werkt echt, [Az ingyen energia technológia tényleg működik!], Marja de Vries, 2019. december 27.
[9] “De Bovenbazen” [A csúcsfőnök] Geld speelt geen rol [A pénz nem gond] c. kiadványban, Marten Toonder, De Bezige bij, Amsterdam, 1968
[10] Beelzebub’s Tales to His Grandson [Belzebub meséi az unokájának] , G. I. Gurdjieff, 1949.
[magyarul: G.I. Gurdjieff: A mindenségről és mindenről. Belzebub elbeszélései unokájának, Püski kiadó]
[11] The Egyptian Arch Gnosis, J. van Rijckenborgh, Part 2, Chapter XL, The atom and the seven forces of absolute life, Rozekruis Pers, Haarlem 2017
[magyarul: Az egyiptomi ős-Gnózis 2., Jan van Rijckenborgh, kiadó: Lectorium Rosicruciaum, 1996 – XL. Semmi sem választhat el minket Jézus Krisztus Urunk szeretetétől]
[12] R. Steiner, Lecture from 1917 [Előadás 1917-ből]
[13] Beelzebub’s Tales to His Grandson [Belzebub meséi az unokájának] , G. I. Gurdjieff, 1949
[magyarul: G.I. Gurdjieff: A mindenségről és mindenről. Belzebub elbeszélései unokájának, Püski kiadó
[14] The Confession of the Brotherhood of the Rosycross, J. van Rijckenborgh, Chapter 2, Serpentarius en Cygnus (I), Rozekruis Pers, Haarlem 2017
[magyarul: A Rózsakeresztesek Szerzetének hitvallása, kiadó: Lectorium Rosicruciaum, 2006 – 2. A Kígyó és a Hattyú (I)]
[15] Jan van Ruusbroec, Mystiek licht uit de Middeleeuwen [Jan van Ruusbroec, Misztikus fény a középkorból], Paul Verdeyen, Davidsfonds, Leuven – 2003
[16] Eckhart Mester: “ … my eye and God’s eye are one eye and one seeing….” [„az én szemem és Isten szeme ugyanaz a szem, ugyanaz a látás], Deutsche Predigten und Traktate, München 1963
[17] Hidden Truth – Forbidden Knowledge [Rejtett igazság és tiltott tudás], Steven M. Greer, Crossing Point Inc, 2006
[A 1., 4., 11., 14. pontokban megadottak magyarul is elérhetőek itt: https://rozsakereszt.hu/tudastar/]