Az ember kezdi észrevenni a kozmoszbeli szabadságot. Kezdi valódi kozmopolitának, azaz világpolgárnak érezni magát és kezd harmonikusan együtt rezegni a kozmosz erőivel. Felismeri a mindent körülvevő, kimondhatatlan egységet, ami minden félelmet kizár.
G.R.S. Mead (1)
Egyedül vagyok a széles sugárúton. A többiek, akik velem voltak, messze mögöttem vannak. A betonon közeledő mély dübörgés átjárja az egész testemet. Az utat szegélyező fák sora mintha a semmibe veszne. Csak a közeledő tank egy részét látom.
Mozdulatlanul állok.
Ez 1989-ben, Pekingben történt és mindenki ismeri ezt a képet.(2) Az egyén hatalommal való találkozásának ikonszerű képe. A lánctalpakon gördülő acéljármű ereje világosan látható a kiszolgáltatott, fegyvertelen emberrel szemben. S a tank mégis megáll, mert az ember nem mozdul a helyéről.
Ez a kép merül fel bennem újra és újra, amikor egy fertőző járvány járja körbe a világot és az állam rendkívüli módon beleavatkozik az egyének életébe. Ez a beavatkozás rendkívül messzemenő és látszólag elkerülhetetlen volt Kínában. A különböző fokú korlátozások általi beavatkozás a nyugati világ demokráciáiban is messzire nyúlik. A kormány nyomásgyakorlásán túl – és a kormány gyakran kész erre – a társadalomban is van egy nyomás az alkalmazkodásra. Belgiumban ezt úgy hívják „Maradj otthon (a szobádban)!” A kényszer a szájmaszk viselésével még tovább növekszik. S a várhatóan kötelező oltások mindkét fajta feszültséget növelik.
Ez a válság is megteremti a saját képeit. Egy fénykép a Himalája kékes csúcsairól, melyek Észak-Indiában évtizedek óta először ismét láthatóvá váltak. Egy film a velencei lagúnák tiszta vizében úszkáló halakról. Két kép arról, hogy a valóságunk, a látási viszonyaink mennyire kitisztultak, most hogy az emberi tevékenységet gyakorlatilag sokkhatás érte és leállt. Az újdonság sokkhatása.
Ennek a mozdulatlanságnak a során az embereket nagymértékű bizonytalanság fogta el. A társadalom gazdasági szövete felbomlani látszik a hónapok óta tartó csökkent tevékenység nyomán. Minden találkozás mögött ott leselkedik a halál. Idős szüleim magukra maradtak, mivel nem látogathatom meg őket. Lesz a kórházaknak elég kapacitásuk az ellátásomra, ha megbetegszem? Mi lesz az állásommal? Számos kérdés, amire a megnövekedett látási viszonyok ellenére sem látjuk a választ. Érezzük, látjuk és gondoljuk, hogy sok változás lesz, de nem tudjuk, hogy mindez hová vezet. Sok tevékenység, beleértve a vallásos összejöveteleket is, egyre gyorsabban válik virtuálissá.
A légkörben nyugalom, nyíltság és átláthatóság tapasztalható. Ennek a láthatóságnak a segítségével az emberek – néhányan legalábbis – ismét képesek meglátni embertársaikban az emberséget és biztos távolságot tartva ki is fejezhetik azt. Idegenek találkozása és beszélgetése nagyon gyorsan az élet lényegére irányul és arra, hogy mit jelent embernek lenni a jelenben. Ez mélyen érint és reményt ad nekem. Azt a hitet adja, hogy minden rendben lesz. Hogy azok, akik most, úgy tűnik, hirtelen felébredtek, többé nem fognak elaludni. Hogy végre tisztán látjuk, mennyire abszurd, veszélyes és ostoba a társadalmunk és az életmódunk. Talán nem hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy most kaptunk a Földtől egy pofont és a természet, az ideiglenes félreállításunk által, nagyon gyorsan magához térhet.
Mit jelent számunkra az emberség? Csak fajunk fenyegetett tagjainak kölcsönös egymásra ismerését tapasztaljuk? Felismerjük-e, hogy a saját tudatunk szenved elnyomást a többi emberben? Észrevesszük-e a kölcsönös felismerés örömét és a jelenlegi nyitottá válást? A tudatom, a tudatunk nyitottá válását? Él-e bennünk az örömteli kíváncsiság az iránt, hogy mi sarjadhat ki és növekedhet az égen keletkezett hasadékon keresztül? Feje tetejére állt a világ… normális esetben a növekedés a földből kifelé történik.
Az alkimisták fordított fája az aranyalmákkal. Ágak és hajtások, melyek pontosan megmutatják, hogy milyen irányba vezet a következő lépés, hogy merre kell továbblépnem. Amit csak én tehetek meg teljesen szabadon. Hagyjuk az alkímiai fa energiáit átáramlani magunkon. Én vagyok felelős azért a lépésért, aminek nyomán a fa gyümölcsöt hozhat. Én vagyok felelős a saját emberségemért.
Van egy másik lehetőség is: feláldozzuk saját, érzelmekkel súlyosan terhelt életenergiánkat gondolkodásunk teremtő erejének és ragadós pókfonállal beszőjük az égen keletkezett hasadékot a lehető leggyorsabban. Hogy ne legyünk se szabadok, se felelősek a következő lépésért. Saját tudatunk egének hasadékát poliuretán habbal fújjuk be. Vagy mégse. Ez teljesen az én hatalmamban áll. Még ha a többi ember a gyors elsötétülést és megmerevedést választja is – a gondolat szabad! (3)
Nézd csak meg jól. Látod még a hasadékot, amit nekünk készítettek? Nézd meg figyelmesen milyen lehetőségeket láthatsz most önmagadban és magad körül és tedd meg az első lépést. Teljes bizalommal. Mert ez az a lépés, amit az élet láthatóvá tett a számodra ennek a válságnak a létrehozásával. Számodra és sok más ember számára. Hívhatod a mozgatót – az okot – életnek, világegyetemnek, Istennek, vagy az ember kollektív tudatalattijában élő valódi lénynek. Más szóval: Szaturnusz négyzetét – a régi hatalmat – Uránusszal, a szabadság impulzusával. A név és a elv nem annyira fontos. Jelentőségteljes esemény lendült mozgásba. Láthatod a fontosságát. Együtt mozoghatsz a szerves növekedéssel. Együtt növekedhetsz azzal az élettel, amit az égen keletkezett hasadékból ültetnek ebbe a világba. Hogy gyümölcsöt teremj. A tudat aranyalmáit.
A tank súlyos fegyver, ami az élet szikrája és a belső tudat iránti félelemből, illetve ellene születik. Egy motor mozgatja. Az élet és a tudat szikrája hajtja néhány gondolaterősítő segítségével. Ha leveted a fegyverzetet, a szabad ég alatt állsz. Ismét látod a fákat és a teret. Teljes bizalommal állsz a helyeden. Van egy hasadék az égen.
1. G.R.S. Mead, Hermész himnuszai, London and Benares, Theosophical Pub. Society, 1907
2. “Tankember” a Tiananmen téren, Peking, 1989. június 5.
3. “Die Gedanken sind frei!” “A gondolat szabad”, egy régi dal