A teljessé válás fokozatai
A Star Trek univerzumon belüli kalandok úgy értelmezhetők, mint az emberi tudat találkozásai azzal a számtalan erővel és tulajdonsággal, amelyek az ember pszichikai lényében gyökereznek. A Tejút az összes lakójával egy elképzelhetetlenül nagy, kozmikus „belső térnek” a képe, amelynek minden ember a része, mint mikrokozmosz. A tudatalatti mélyén az ősi múlt maradványai és eredményei, mind közös mind egyéni téren, továbbra is jelen vannak – olyan nézetekként és tulajdonságokként, amelyeket fantasztikus, gyakran idegen, de mégis különös módon ismerős lényeknek tekinthetünk. Az emberben a kozmikus és a belső világ találkozik, jelentős szerepet játszva az életünkben. Ezek az erők és elvek többet jelentenek, mint csupán puszta energia megnyilvánulásokat; ezek élőek és sugárzóak, egy hatalmas spektrum részeiként hatnak ránk, hogy az ember felismerje és önmagában megvalósítsa ezeket. Hiszen életünk számtalan küzdelme során mindaz, amivel kívül találkozunk nem más, mint a bennünk lévőnek a tükre. Ha egyszer minden beépül az Embernek nevezett egységes lénybe, – egy újfajta tudatosságnak kell felemelkednie, olyannak, amiről még csak nem is álmodtunk.
A Star Trek világában a Tejút négy részre osztott: az ismert fajok területei az alfa és béta kvadránsban vannak, Borg a delta kvadránsban helyezkedik el a galaxis távoli pontján, tízezer fényévekre tőlünk. Ez az, ahol Q/Mefisztó eltünteti az Enterprise-t, ezzel mutatva meg Picard kapitánynak, hogy a legénység (a személyiség tudatos része) még távolról sincs felkészülve arra, hogy találkozzon mindazzal, amit a Tejút (a mikrokozmosz felfedezetlen mélysége) tartogat a számukra.
A delta kvadráns: találkozás az ellenféllel
Ahogy már mondtuk, Borgot az isteninek egy fizikai eszközökkel létrehozott megalomániás, megtévesztő változataként tekinthetjük. A gigantikus méretű borg hajók kocka alakúak egy olyan értelmi szintet képviselve, ami bizonyos határokon belül elért valamiféle tökéletességet, de nem képes meghaladni azt és továbblépni az isteni-szellemi felé. Ugyanakkor a kocka, mint forma, űrjárműnek alkalmatlan, mivel fizikai erőt igénylő és nehézkes alakzat, amit semmilyen más űrutazó faj nem használ. Ez jól érzékelteti a Borg technikai fölényét éppúgy, mint a más fajokkal szembeni rideg arroganciáját. Már a Borggal való első találkozás során kiderül, hogy az Enterprise reménytelenül alulmarad vele szemben. Hőseink épphogy csak el tudnak menekülni és ez is csak annak köszönhető, hogy Picard kapitány félreteszi a büszkeségét és megkéri Q-t, hogy vigye vissza az Enterprise-t az alfa kvadránsba. A baj azonban megtörtént: a Borg most már tud az emberiség létezéséről és addig nem fog nyugodni, amíg az emberiséget is magába nem asszimilálja, vagy amíg az emberiség le nem győzi a Borgot.
A hatalmas csillagközi távolságoknak köszönhetően évek telnek el, amíg egy Borg flotta belép a szövetséges térbe (a szövetségi technológiának ehhez évtizedekre lenne szüksége). A Borg elindul a Föld felé és amerre jár, pusztulást hagy maga után. A Csillaghajó flotta gyülekezik, hogy kiálljon ellene, – és gyakorlatilag megsemmisül, nem utolsósorban a Csillaghajó flotta parancsnokságának elbizakodott tudatlansága miatt.
A harc tetőfokán Picard kapitányt (az ént és akaraterőt, a személyiség magját) elrabolják és asszimilálják. Így a Borg teljes képet szerez a Szövetségről. Picard-ot átalakítják a saját alakjukra, de elfelejtik teljesen kitörölni a személyes tudatát – melynek vannak olyan dimenziói, amelyek kijátszhatják a Borgot. Végül egy drámai mentési akció történik. Noha kívülről úgy tűnik, Picard kapitány teljesen visszanyeri önmagát, a szörnyű tapasztalat súlyos traumát okoz neki és megtelik gyűlölettel a Borg iránt. A körülmények ellenére azonban van valami öröm az ürömben: mivel Picard kapitány része volt a Borg közösségnek – így ő is és vele együtt az egész Szövetség szintén teljes ismerethez jut a Borg közösséget illetően. A halálos fenyegetés egyelőre még fennáll ugyan, de el lehet hárítani.
Vereség, sérülés – és ezáltal beavatottá válás
Értelmezés: Egy hatalmas erő, megpróbálva korlátozni az embert a lét anyagi szintjén, beárnyékolja a tudatát, majdnem helyrehozhatatlan kárt okozva. Ez egy átmeneti összeolvadáshoz vezet, ami kitörölhetetlen nyomot hagy az emberi tudatban ennek a halálos, ellenséges erőnek a létéről. Idővel ez a traumatikus, rendkívül megalázó tapasztalat áldássá válik, mivel ez a tudás az, ami lehetővé teszi az ellenség legyőzését. Az „út a pokolba” a hős beavatásának a részévé, utazásának a második legfontosabb fázisává válik. Csak sokkal később, a negyedik sorozat, a Star Trek: Voyager végén sikerül Kathryn Janeway kapitánynak (a személyiség magjának „női” nézete, aki a véletlen folytán kerül a galaxis távoli vidékére) kiaknáznia az időparadoxonokat (viszonylagos, átmeneti kiszabadulás a téridő fogságából), szembeszállnia a Borg királynővel és végleg semlegesítenie a Borg közösséget.
A 9-es számú űrállomás: a másik oldal – a gamma kvadráns
Valamikor az Új nemzedék és a következő TV sorozat, a 9-es számú űrállomás közötti átmenet során egy stabil féreglyukat fedeznek föl a Bajor csillagrendszer közelében, ami ebben az időben a kardassziánok kegyetlen megszállása alatt szenvedett. A féreglyuk a galaxis alfa és gamma kvadránsát köti össze. Most a végső, eddig még föl nem fedezett kvadráns elérhetővé válik. Miután a Szövetség diplomáciai nyomást gyakorol a kardassziánokra, hogy vessenek véget a Bajor megszállásnak, hátrahagynak egy űrállomást, amit „Deep Space Nine” névre keresztelnek át és elmozdítják a pályájáról a féreglyuk végpontja felé. A felderítés során két dolog válik nyilvánvalóvá: először, maga a féreglyuk anyagtalan, értelmes lények otthona, akiket a bajoriak „prófétákként” imádnak már évezredek óta. Másodszor, az egész gamma kvadránst egy rejtélyes csoport uralja, akiket egyszerűen és találóan „A birodalomnak” hívnak.
A galaxis távoli, ismeretlen fele, ami a delta és a gamma kvadránsból áll, a mikrokozmosz rejtett részét, – bővebb értelemben a teremtés egészének a részét jelképezi. Számos történetben ebbe a „fátyol mögötti országba” egy átjárón (tükrön, nyúl-üregen, szekrényen, vasúti peronon, téridő hasadékon, stb.) keresztül lehet eljutni és ezt a birodalmat rendszerint egy olyan hierarchia uralja, amelyik az erejét csalás, utánzás és manipuláció útján szerzi. Ahhoz hogy fenntartsák a létüket, befolyásolják a fátyolnak „ezen az oldalán” álló lényeket azáltal, hogy például istenként, arkangyalokként, stb., jelennek meg előttük.
A (bajori) prófétákkal és a szintén anyagtalan ellenfeleikkel, a Pah Lidércekkel (tűzszellemek) a Deep Space Nine pálfordulást jelent a Star Trek szigorúan racionalista, utópista világnézetével szemben, olyan lényeket mutatva be, akiket először idegen fajoknak tekintenek, de valójában megkülönböztethetetlenek a természetfeletti lényektől. Mint kiderül, ezek a lények még a követüknek, Benjamin Siskónak, a Csillagflotta tisztjének az inkarnációját is elősegítették, hogy átvegye az űrállomás parancsnokságát.
Siskót a sorozatban a Borg elleni csatában ismerhetjük meg, ahol az egyik csillaghajót irányítja. A hajója megsemmisül, a felesége pedig meghal a csatában, ami megtört emberré és egyedül maradt apává teszi. Amikor parancsot kap, hogy vegye át a 9-es számú űrállomás vezetését, az eligazítást nem más, mint Picard kapitány továbbítja, akit Sisko, tragikus módon, csak borg formájában ismer és őt okolja a felesége haláláért. Származása, egyedi szerepe, mint az úgynevezett isteni „próféták”-hoz küldött követ, valamint az anyagtalanba történő végső felemelkedése messiásszerű figurává teszi, ami azt mutatja, hogy a show – a sok összekeveredett hősi utazáson túl – elkezdett egyetemes motívumokat kisajátítani a világvallásokból, amit kívülállóként, amúgy egy kissé megvetőnek tartott.
A Birodalom egy tekintélyelvű kasztrendszer, melyet a rejtélyes Alapítók vezetnek, akik egy alakváltó fajhoz tartoznak. Bármilyen alakot vagy formát képesek felvenni, bármilyen anyagot utánozni tudnak, de a szülőbolygójukon folyékony állapotban léteznek egy összeolvadt közösségben, amit a Nagy Láncnak neveznek. Eredetileg kutatókként és felfedezőkként annyi bizalmatlansággal, előítélettel és gyűlölettel találkoztak a „szilárd” (egyetlen fizikai formához kötött) fajok részéről, hogy példátlan túlreagálásként ellenőrzésük alá vonták az egész gamma kvadránst a genetikailag tervezett szolgafajok segítségével. A Karemmák kereskedők, a Vorta végzi az adminisztrációt, a hadviselés pedig a hiperagresszív Jem ‘Hadar dolga, akik tervezésüknél fogva drogfüggők. Ezek a fajok genetikailag úgy vannak programozva, hogy istenekként imádják az Alapítókat.
A korábban említett Borg azáltal nyeri az erejét, hogy anyagi eszközökkel utánozza az istenit és mindent magába szippant, asszimilál, amivel csak találkozik. A Birodalom sokkal tovább megy. Az Alapítók egész népeket teremtettek mesterségesen, hogy azok szolgálják, védelmezzék, féljék és istenítsék őket. Az alaktalan Alapítók maguk nem rendelkeznek saját formával, azonban a „formacserélők” révén utánoznak bármit és mindent, – a velük szemben állót, az istenit, tulajdonképpen az egész teremtést.
Odoról, az űrállomás mogorva biztonsági tisztjéről hamarosan kiderül, hogy egy alapító, – noha nincs kapcsolata a népével és nem ismeri az eredetét. Mint kiderül, egyike volt azoknak a gyermekeknek, akiket százával küldtek szét az űrbe élő kísérleti szondákként, hogy idővel a világegyetemről szerzett ismerettel térjenek vissza. Mostanra tudjuk, hogy Odo, ahogy mindenki más a sorozatban, a Hős útjára fog lépni, és megtalálja a visszautat a származásához. Ilyenformán rendkívül jelentős szerepet fog játszani.
A Birodalom azonban először ellenséges tettnek minősíti a Szövetség behatolását a gamma kvadránsba, így megtagad minden diplomatikus tárgyalást és támadásba kezd – nem nyíltan, hanem finom csalás és manipuláció segítségével. A Vorta segítségével diplomáciai készséget színlel, a Jem ‘Hadar segítségével megfélemlítő katonai erőbemutatót tart, maguk az Alapítók pedig beszivárognak a féreglyuknak ezen az oldalán található népek közé az ellenfél vezető rendszerének a kulcsfiguráit a saját cserefiguráikra cserélve és ezáltal ismeretet gyűjtenek, szabotázst hajtanak végre és zűrzavart keltenek.
Odo szinte a Birodalommal való teljes konfliktus során kapcsolatban áll azzal az Alapítóval, aki a Birodalom megbízásából az alfa kvadránsban van. Ők ketten többször „összekapcsolódnak” egymással. Ezek az eredeti állapotával kapcsolatos sejtések olyan hasadást okoznak Odóban, hogy átmenetileg teljesen elzárkózik a korábbi barátai elől.
Amiről mindeddig senki sem tud, Section 31, a csillagflotta egyik önrendelkező, szigorúan titkos ága Odót egy mesterségesen kitenyésztett vírus gyanútlan hordozójává teszi, ami aztán megfertőzi az összes Alapítót. A Szövetség és a Csillagflotta adminisztratív és irányító rendszerét folyton úgy ábrázolják, mint egy átfogó, hatalmi szervezetet, ami értelmetlenül, könyv szerint állít fel szabályokat és előírásokat, minden együttérzés vagy előrelátás nélkül, csak hogy aztán kidobja azokat az ablakon, amikor arra van szükség, hogy a cél szentesítse az eszközt. Ők egy erőteljes mikrokozmikus elvet, valamiféle „felettes ént” jelképeznek, ami különféle nézeteivel a személyiségért egyrészt felel, másrészt függ tőle, és amely nézeteket a legénység és a magasabb beosztású tisztek személyesítenek meg. A gondolkodás eme régifajta állapota gyakorlatilag elavulttá válik. A csillaghajó parancsnokok és a legénységük kint az űrben rendszerint figyelmen kívül hagyják a merev szabályokat és ehelyett a saját lelkiismeretüket, megérzésüket és előrelátásukat követik. Miután heteken keresztül hiába próbálnak ellenszérumot találni, Odo állapota pedig folyamatosan romlik, Dr. Julian Bashir, a 9-es számú űrállomás vezető tisztiorvosa összefog Miles Obriennel az állomás főmérnökével, valamint egy régi ismerőssel az Enterprise-ról. Kettejüknek végül meglehetősen kriminális módon sikerül előállítaniuk a vakcinát.
(folytatjuk)
