Ideje, hogy újfajta elvárások töltsék be a világot, hogy új felismerésből származó, újfajta fény járja át az emberiséget, amely már oly régóta depresszióban szenved.
Ezek a híres, úttörő orvos és filozófus, Paracelsus (1493-1541) égetően aktuális szavai. Az emberiség a rideg, hierarchikus, középkori egyházi struktúra következményeként, amelyik az embert belsőleg elválasztotta Istentől, már régóta sivár reménytelenségben él. A sötétség ugyanakkor a borzalmas világjárványnak, a pestisnek is tulajdonítható, ami évtizedeken keresztül számtalan embert ölt meg Európa szerte. Nem volt megfelelő orvosi ellenszer rá, míg a keményen sújtott itáliai város, Ferrara kétségbeesett városi tanácsa fel nem kérte az „alternatív sarlatán” Paracelsust, – akinek még doktori fokozata sem volt –, hogy vegye fel a harcot a „fekete halállal” szemben. Paracelsus felhagyott a hagyományos kenetekkel és tapaszokkal való gyógyítással és természetes orvosságokat használt egy olyan recept összeállítására, ami messze meghaladott mindent, ami mindaddig hatásos volt. Emberek százait gyógyította meg. A kezelt betegek immunissá váltak a mindaddig elkerülhetetlenül halálos betegségre.
Nem véletlen, hogy az immunitás szó Paracelsus idejében került bele a szótárba. Először immunity-ként szerepelt: egy olyan helyként ahol a papság fennhatósága alatt sérthetetlen vagy. Ez a jelentés egy még ma is használatos fogalommal jár együtt: „egy olyan hely, ami menedékjogot nyújt”. Később a szó átváltozott immunitásra, ami mai általános értelmében: az embernek bizonyos betegsé-gekkel vagy fertőzésekkel szemben nincs fogékonysága.
A legutóbbi fertőző járvány kitörésekor az immunitás fogalma újfajta jelentést vett fel szinte mindenki számára. Küzdöttem az immunitás fogalmával és olyan nem éppen megfelelő kifejezéseket használtam, mint „önbizalom” és „sebezhetetlenség”. Aztán körbeérdeklődtem az ismerőseim között. Mindenki másképp gondolkodott. Gyakran hallottam a „szabadság” és a „bizalom” vagy „az ember saját erejére való tá-maszkodás” kifejezéseket. Egy barátom szerint az immunitás egy belső bizalom, igen, rugalmasság, ami megszünteti a betegségtől való félelmet. Ez elgondolkodtatott. Ha ily módon közelítjük meg az immunitást, akkor egyenesen az egységhez jutunk el, amire égetően szükség van ahhoz, hogy szembesüljünk ennek a világnak a megosztottságával. Immunitás és egység olyanok, mint a sziámi ikrek. Egység és az isteni irány-elvek tudása nélkül olyan ez a világ, mint az óra mutatók nélkül.
Mindez felidéződött bennem, amikor beléptem Maria- Laby-rinth of Wernhout-ba [1], egy szabadtéri útvesztőbe, ami a belga-holland határon, West Brabant-ban található. A bejáratnál üdvözlő tábla található csodálatos maja köszöntéssel: In Lak ech – ami szó szerint annyit jelent: te vagy az én másik énem. Én nem létezem nélküled és te sem létezel nélkülem, ezt olvastam ki
belőle. Te és én azért vagyunk, mert kapcsolatban állunk egymással, mert azt mondhatjuk, hogy „mi”. Ahogy keresztül sé-táltam a labirintuson, ez az üdvözlési mód, természetesen nem oldotta meg egy csapásra azoknak a nyomasztó kérdéseknek az útvesztőjét, amelyeket az utóbbi időben ránk erőltetnek és ami az elé a kihívás elé állítja az emberiséget, hogy fokozatosan magasabb tudatossági szintre lépjen.
Ha az emberiség öntelt marad és csak a gyors boldogulásra összpontosít, akkor semmire sem jut. Úgy tűnik arra van szükség, hogy kiüresedjünk és megtisztuljunk. Lehet, hogy akkor maradunk a legnagyobb mértékben hűek önmagunkhoz, ha nem koncentrálunk állandóan magunkra. A teljessé válás útja a másokkal és minden létező dologgal való kapcsolaton keresztül vezet!
Nem valami ilyesmire gondolt Paracelsus is, amikor ötszáz évvel ezelőtt a fenti látnoki bevezető szavakat leírta?
Forrás:
[1] Maria Labyrint Wernhout – Mouws Boomkwekerij
