Filozófia a megpróbáltatás idején 4. rész

„Elődök” és immunitás

Filozófia a megpróbáltatás idején 4. rész

vissza a 3.részhez

 

A válság körüli zűrzavar, amely a jelenlegi vírussal kapcsolatos, erősen az amerikai immunológusra és gyógyszerkutatóra, Jonas Salk-ra (1914-1995) emlékeztet engem. „Salk-ra”, hallom a kérdésüket? Igen, Jonas Salk-ra, aki 1955-ben kifejlesztette az életmentő, gyermekbénulás elleni oltást. A gyermekbénulás, illetve gyermekparalízis, egy olyan betegség, ami bénulást és deformációt okoz, és gyakran halállal is jár. Abban az időben félelmetes fenyegetésként sújtotta az emberiséget és évente mintegy félmillió áldozatot követelt.

Dr. Salk évekig dolgozott egy hatékony gyermekbénulás elleni oltás létrehozásán, amikor pittsburghi kórházában személyesen is szembesült a gyermekparalízis áldozatainak szörnyű áradatával. Egyik kollégája azt írta, hogy szinte lehetetlen volt Dr. Salk számára elhagyni a kórházat éjszaka anélkül, hogy át ne menjen egy várótermen, ami tele volt gyermekbénulásos tüneteket mutató gyerekekkel, akik keservesen rimánkodtak segítségért. A szülők könnyek közt járultak hozzá és kérlelték,

Kérem, mentse meg a gyerekeinket.

Egy orvosnak nagyon „hidegvérűnek” kell lennie ahhoz, hogy ilyenkor nyugodt maradjon. Salk kora gyermekkorától kezdve mindig arra törekedett, hogy emberéleteket mentsen. Minden nap azért imádkozott, hogy bárcsak tehetne valami jót az emberiségért, ezért kapta a szeretetteljes „kis Jézus” becenevet a testvéreitől.

Jelleme elválaszthatatlan volt a ”ma’asim tovim “ erkölcstől, a jó tettektől, melyek a zsidóságon belül meghatározó tényezői egy ember személyiségének. Salk és sok kollégája számára a gonosz létezése nem csupán vallási rejtély volt, hanem sürgető impulzus arra, hogy csökkentse, végül pedig megakadályozza az emberi szenvedést.

Sok év kemény munkája és fáradozása után, Dr. Salk végül előállt próbaoltásával, hogy aztán sokak részéről megvetéssel és gúnnyal találkozzon a tudományos társaságon belül, akik mindenféle gyatra kifogással utasították el a sikerét. Rendszerint az volt erre a válasza, hogy

saját felelősségére fogja alkalmazni az oltást.

Dr. Salk azonban rendíthetetlen volt, és állhatatos kitartással folytatta munkáját.

Mondhatom keveset aludtam az elkövetkező hetekben, miután az első csoport gyermeket beoltottam,

vallotta be az eseménnyel kapcsolatban. Ám hitének ereje valóságosnak tűnt, mivel az idő bebizonyította az oltás hatásosságát, és így gyermekek milliói menekültek meg a szörnyű betegség következményeitől.

Dr. Salk végül elismerést kapott csodálatos munkájáért, nemcsak a felfedezéséért, hanem az együttérzéséért is, mivel képes volt segíteni a gyermekeknek a legnagyobb megpróbáltatások idején.

Voltak álmaim és voltak rémálmaim; és az álmaim által legyőztem a rémálmaimat.

Jonas Salk

 

 

 

 

 

 

 

 

Salk sohasem követelt szabadalmi jogot a felfedezésére, hanem azt a világ rendelkezésére bocsátotta. Nem érdekelte a hírnév, sem a dicsőség, csak szolgálni akarta a jelenlegi és a későbbi generációkat. Ez teljesen megegyezett életfilozófiájával és vágyával, hogy „jó előd” legyen, ahogy önmagát nevezte. Azt mondta:

Ha jó elődök akarunk lenni, akkor meg kell mutatnunk a következő generációknak, hogyan kell helytállni a nagy kihívások és viszontagságok idején, és ezáltal hogyan váljanak erősekké. Az emberiségbe vetett hitet őrizni és táplálni kell, továbbá a kincseket, amikre rátaláltunk, át kell adni az utódainknak, ahogy mi is megkaptuk azokat a mi elődeinktől.

Visszatekintve életére és pályafutására, látható, hogy Salk fokozatosan eltávolodott azoktól, a többnyire orthodox orvosi és gyógyszerészeti eljárásoktól, amiket kezdetben gyógyítóként használt. Meggyőződésévé vált, hogy csak a betegség átfogó megközelítése – ami magában foglalja a gyógyszerészet, biológia és filozófia tanulmányozását is – lehet hatásos az emberiség betegségeinek a legyőzésére. Szerinte egy ilyen megközelítés korlátlan energiát szabadít fel az emberi fejlődés számára.

 

Jonas Salk szavaival:

Csak olyan elődök (gyakorló orvosok) képesek elvégezni ezt a feladatot, akiket a bennük lévő isteni szikra támogat. Ez a szikra a megértés nagy lángjával ég és erőt szabadít fel ahhoz, hogy olyan irányt adjon egy ember életének, amire mindenki régen vágyik.

A Jelenlegi kaotikus világunknak és a közeljövőnek óriási szüksége van olyan „elődökre”, mint Jonas Salk; olyan emberekre, akik nyíltan ennek az isteni szikrának az erejéből akarnak élni. Szükség van olyan emberekre, – gyerekeinkre és unokáinkra, mint jövendőbeli eltartóinkra – akik képesek lesznek hozzájárulni ahhoz, hogy létrejöjjön egy átfogó, kölcsönös megértésen alapuló világméretű szolidaritás.

Olyan emberekre van szükség, akik munkájukkal többet érnek el, mint amire bármiféle oltás képes!

 

 

Hivatkozás:

 

[1] Algis Valiunas, Jonas Salk, az emberek tudósa, Hogyan nyerte el az ember, aki legyőzte a gyermekbénulást a nyilvánosság szeretetét, miközben kollégái megvonták tőle a tiszteletüket, The New Antlantis Summer/Fall 2018

[2] Roman Krznaric, A jó előd (Penguin Random House 2020)

 

 

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: március 16, 2021
Szerző: Dick van Niekerk (Netherlands)
Fénykép: Anna-Shvets / pexels CCO

Illusztráció: