A kérdések az út következő nézeteit érintik:
Milyen útjelzői vannak a szellem útnak? Mire támaszkodhatunk, mi ad nekünk útmutatást? Milyen szerepe van a (továbbadható) tudásnak a szellemi úton? Lehet-e a nem tudásnak is fontos szerepe? Mi változtat meg minket?
Számomra a szellemi élet útja elsősorban abból áll, hogy az ember már ifjúkorában felfedezze a legbelső indítékait, azután ebből egy gyakorlati utat hozzon létre, amit aztán az életútja során való próbákon és átalakulásokon keresztül újra értelmez, és a szerint „húzza meg a csavarokat” – végül pedig hagyja érni azt, amit az ember tenni képes – hogy aztán arra összpontosíthasson, aminek a „következő menetben” – egy új életben akar formát adni.
Az első útmutató valamiféle „sors iránti ösztön”, amit fel kell fedezni, – mit akarok valójában, és hogyan különböztetem meg, hogy mi az, amit csak a fej akar – mivel a modern kor embereként, a fejünknek köteleztük el magunkat… Számomra, kb. 16 éves koromtól, ez az ösztön a keleti források bölcsességének keresése volt: Lao Ce vált mélyen tisztelt társasággá számomra, valamint az ősi indiai kultúra – nevezetesen a Bhagavad-gíta – közvetítette számomra a sok életen keresztül való szellemi keresés „ősi vallását”. Platónnál is megtaláltam a halhatatlansági motívumot (Phaidros – Phaidon), ami nagyon ismerős volt számomra.
A keleti bölcsességtől Rudolf Steinerig
Rudolf Steiner által aztán felfedeztem, ahogy felnőttem, hogy Nyugatnak megvan a saját szellemi útja, amit a rózsakeresztesek ihlettek és mivel Steiner módszere igen tökéletes, az ő írásai hasznos útmutatóvá váltak a számomra – először a Kereszténység mint misztikus tény és az ókor misztériumai, azután a Hogyan juthatunk magasabb világok ismertéhez, valamint a Szabadság filozófiája, amit annyi napon át forgattam teljes lelkesedéssel, mint amennyi fejezet található benne. Akkoriban már magam is ismertem az egész filozófiatörténetet annyira, hogy értékelni tudjam mekkora lépést tett Steiner az ismert filozófiához képest.
Ebben az értelemben Steiner a tudati lépések útmutatójává vált számomra és ez bizalmat adott ahhoz, hogy ennek a tudatnak megfelelően nyílt, figyelmes vizsgálattal átvegyem széleskörű kutatási eredményeit és tovább folytassam azt. Steiner, mint modern kutató, különös módon ismét felfedezte Rózsakereszt Krisztián mély szándékait – és így szabad rálátást tett lehetővé az eredeti, önálló krisztusi én jelentésére a földön.
Ily módon a „közölhető tudás” szellemi utam útjelzőjévé válhatott az életben, Steiner pedig mindig ellátott engem módszertani kapaszkodókkal ahhoz, hogyan nyerhető bizonyítható, saját tudás és önismeret ebből.
Ezeken a nyomokon hamar felfedeztem, hogy milyen területen kell „építkeznem”: Ez pedig az, hogy mi akadályozza a szellemi haladást? – S az évek során önfegyelem által tehettem néhány lépést a lélek ápolása terén, felkészülve ezzel párhuzamosan egy meditatív élet felépítésére.
Olyan fiatalokkal foglalkozva, akik nehezen találják meg útjukat a „normál életben”, gyógypedagógusként való 28 éves szakmai tapasztalatom során szinte naponta abszolút kivételes helyzetekkel találkoztam, melyek a legmaximálisabb jelenlétet és segítőkész átérzést igényeltek tőlem – ami gyakran kimerítő, ám egyben mélyen kielégítő is volt, és ami a sok életre való beavató felkészítésen keresztül elősegítette önzetlen együttérzésem fejlődését.
Szerv a belső tudáshoz
Ennek során kialakul az emberben egy szerv, ami megmondja, hogy mire van szükség, ez egy belső tudás, a szív hangja, amit az ember egyre jobban megtanul követni a kudarcok és belőlük való kilábalások során. Ebből sorsismeret alakul ki, ami bizonyos pillanatokban ajtót nyit az előző életek felé, melyeket megtanultam beépíteni a jelenlegi feladatomba, vagy inkább, amivel „folyamatos kapcsolatban” állok. Így egyre jobban azt tapasztalom, hogy egy olyan fejlődési folyamatban vagyok aktív, ami mindig új meglepetésekkel szolgál – az életrajz, az egyén szerveként, mindig egy kapcsolatra kész ÉN nagy őstípusa felé tart, aki velünk jár Krisztusban.
Ahhoz, hogy észrevegyük az Ő részvételét, alapvető feltétel a „tudatos nem tudás” – ahogy Nikolaus von Kues először megfogalmazta a modern idők hajnalán. Ennek az állapotnak a megteremtése, vagyis a szokásos gondolkodó tudat teljesen tudatos kikapcsolása az észlelés létrejötte érdekében, magas fokú művészetnek tekinthető még a rózsakeresztes szándékainak értelmében is.
Így az én vezércsillagaim konkrét szellemi lényeknek, sőt néha földi lényeknek is nevezhetők. Ők alakítják folyamatosan az emberiség szolgálata felé való átalakulásomat.
Köszönöm a kérdéseiket, melyek lehetőséget adtak nekem arra, hogy visszatekintve röviden összegezzem ezt a 70 éves utat.
G. Alfred Kon
Arnhemben született 1950-ben, filozófiát és teológiát tanult Amszterdamban és Stuttgartban és gyógypedagógiát Eckwäldenben.
28 éven keresztül foglalkozott Walsheimben, a Saar-vidéken, a „Napházban” olyan gyerekekkel és fiatalokkal, akiknek szellemi gondozásra volt szükségük, csoportos apaként, felsőbb iskolai tanárként és gyógypedagógiai oktatóként. 2003 és 2015 között a „Gaspard Praxis”-t vezette Saarbrückenben szabadúszóként, mint életmód tanácsadó és felnőtt nevelő, művészeti terápiával és kurzusokkal, valamint további diagnosztikai képzésekkel.
Ezen kívül vendégtanárként is aktívan tevékenykedik otthon és külföldön, művészet- és kultúrtörténeti, valamint antropozófiai (és gyógypedagógiai) oktatóként és szerzőként.
2016 óta Lebrade-ben él, Schleswig-Holsteinben és egy „Brighid” nevű művészeti műhely vezetője.