Némi megfontolás után Lao Ce gondolatai mélyebbre hatolnak az ember szívébe. Az értelem egykor emelkedett metaforának hitte ezt. A szív felfedezi, hogy olyan igazság van ezekben a szavakban, ami a Föld súlyát a Nap sugárzásához kapcsolja, amit meg kell értenünk és meg kell valósítanunk, ha nagy vágyakozást érzünk a Dolgok Egységének Csendje után. Amikor az elme csendes, a szív tai chi-t, a polaritások dinamikus táncát járja, a világ ritmusával egyesülve.
Nisargadatta Maharaj azt tanította, hogy ha megtanulunk uralkodni azon a hajlamunkon, hogy az embereket szimpatikusnak tartjuk-e vagy nem, a szemléletmódjukat és élettapasztalataikat tekintve, akkor megtaláljuk a mély szeretetet. Rudolf Steiner azt javasolta a tanítványainak, hogy tanuljanak meg mélyen odafigyelni mások véleményére anélkül, hogy állást foglalnának mellettük vagy ellenük. A megítélés nélküli odaadó figyelem a másik ember iránti együttérzéshez vezet és véget vet a köztünk és mások között lévő elkülönülésnek. Képessé válunk arra, hogy érzékeljük a másik ember lelkét.
A hangos csodálat vagy megvetés az „én” jellemző vonása és tévedéshez vezet. A kiegyensúlyozatlan polaritás abból ered, hogy nem állunk kapcsolatban a Csend forrásával. Tudatunk levált az örökkévalóság fájának szilárd törzséről és olyan ághoz hasonlít, melyet a folyó zavaros vize egyik partról a másikra sodor. Így aztán egyik túlzásból a másikba esünk, hol örülünk, hol bánkódunk, ami által szenvedést okozunk magunknak és másoknak is.
A szeretet talán az egyik pólus? Van nagybetűs Szeretet és van kisbetűs. A kicsinyes szeretet forrása hiány, igény és éhség. A kicsinyes szeretet függőségből vagy hálából születik, amikor egy külső személy látja el azzal a táplálékkal, amire szüksége van. A kicsinyes szeretet függő és sérülékeny, mert mindig van valaki vagy valami a külső világban, aki megbánthatja. Ezért van szüksége gyűlöletre, ami a gyenge emberek fegyvere ahhoz, hogy erősnek érezzék magukat.
A nagybetűs Szeretet forrása a bőség. A nagyszerű szeretet az élet forrásával való kapcsolatból árad, melyben minden lehetőség jelen van. Ez a Szeretet táplál és fenntart. Egyesíti a pólusokat. Egy olyan forrás, melynek áramlata mindent megragad és a forráshoz vezet. Öröm, ami áradni akar, és ezért szórja a magjait az élőlények szívébe. Türelmesen vár arra, hogy ezek a magok kicsírázzanak és az egész teret a boldogság rezgésével töltsék be.
A valódi Szeretet mindenütt szépséget és a szépség lehetőségét látja, mert belőle származnak a tökéletes lét magjai.
A szívünkben van egy kapu, ami a nagybetűs Szeretethez vezet. Kicsinyes szeretetünk magasabb rendű Szeretetté válhat, amikor a saját lényünk mélyen kezdjük keresni a táplálékunkat. Akkor a szívünk felismeri magát a „létezést” és képes lesz megtalálni azt mindenben, ami él. Lehetővé válik, hogy mindennek az értékét szavak nélkül, intuitív módon ismerjük és érezzük meg olyannak, amilyen, vagyis hogy megértsük mindennek az egységét, mert a szavak mindent bebörtönöznek, formákat vágnak ki az örökkévalóság szövetéből.
Az elkülönülésnek ez a hiánya könnyebben megélhető, ha az ember egymagában van, mint amikor emberek között van. Viszont a másokkal való kapcsolatban ismerjük fel a még meglévő hiányosságainkat, hogy mi az, ami bennünk még gyógyulásra vár.
Vajon azt a buddhista elvet kell követnünk, ami „a szív elsődlegességét” említi az elvek felett? Vannak olyan helyzetek, melyek azt várják tőlünk, hogy meghaladjuk a szabályokat. Például amikor az erdőben vagyunk és látunk egy szarvast, ami keresztezi az utunkat és eltűnik a fák sűrűjében. Aztán találkozunk a vadásszal, aki megkérdi tőlünk, hogy merre ment a szarvas. Fel fogjuk áldozni akkor a menekülő vadat a halálnak az igazság nevében? Nem fogjuk megtenni.
Minden pillanat, melyben a szív csendjére tudunk hangolódni, felüdülést teremt. Az egyik pillanat csendes, a másik zajjal teli, a következő megint csendes. A tökéletlenség rejti a tökéletesség magját. Az a szív, amelyik tudja ezt, és elkezdi magához ölelni a gonoszt, olyan szeretetet bontakoztat ki magából, ami „minden bűnt elfed”.
Elkezdünk mindent elfogadni olyannak, amilyen, viszálytól és ellenállástól mentesen. S lépésről lépésre megtisztítjuk az asztrális ruhánkat a sötét foltoktól, ami a megértés hiányából született és az ítélkezés nyomán érzelmeket hozott létre. A szeretet az a fény, ami mindenre ismeri a választ. Balzsam, ami minden megrázkódtatást meggyógyít.
Az arany középpontból szent, fénylő szalag jelenik meg és egyre felfoghatóbbá válik az érzékeink számára.
Kimondott szavaink egyesíteni kezdenek és nem elválasztani. A szeretet folyamává válnak, mely mindent összegyűjt és a boldogság forrásához juttat. Szavaink a Világosság magjává válnak, amit testvéreink szívébe szórunk, hogy őket is bevonjuk az örömünkbe.
A szív ragyogó ékköve, az arany közép ismeri ezt az örömteli, csendes Egységet. Ez a bennünk lévő Isten, aki azért jön a világba, hogy magához vegye azokat, akik Hozzá tartoznak.
