A katárok számára a valódi egyház nem egy imádkozásra szánt külső teret jelentett, hanem valami olyasmit, amit az embernek a legbelső lényében kell keresnie.
(vissza a 3. részhez)
A keresztről és a kereszthalálról
A fenti idézet is érthetővé teszi számunkra, milyen távol állt a két egyház gondolkodási módja egymástól, de mindenekelőtt, mélyebb értelemben arra enged következtetni, hogy a katárok Krisztus keresztre feszítését egyáltalán nem szó szerint értették, ahogy azt a római egyház állítja, hanem egy belső megtisztulás folyamataként, melynek során az ember meghal világi vágyait és mohóságát illetően, vagyis elutasítja az énközpontúságot.
A katárok szerint Krisztus szenvedése a Golgotán sokkal több volt annál, mint amit egy emberi test képes elviselni, mivel „lélekben szenvedett” és „lelki kínokat élt át, Gecsemáné-beli gyötrelmet. De nem halt meg: Isten nem halhat meg.”
Kétségtelenül ez a legellentmondásosabb nézőpontja mindkét egyháznak. Míg a római egyház a megváltást arra a történelmi eseményre alapozza, ami csak egyszer történt meg a Golgotán, a katárok számára Krisztus halála mindenekelőtt egy jelképes esemény, aminek naponta meg kell történnie a jelöltben. Minden megszabadulásra vágyó embernek meg kell halnia a világ dolgai szerint, vágyai és hiúsága szerint. Mert csak a földi kötelékek halála által lehetséges a „feltámadás”, természetesen nem a történelmi Krisztus feltámadása, hanem a belső Krisztusé, az ember személyes istenéé.
A reinkarnációról
A katárok másrészt hittek a reinkarnációban, ahogy ez Sibylle Péire inkvizíció előtt tett vallomásából világossá válik, ahol a római papságra utalva azt mondja:
„Hogy vakok és süketek, mivel egyelőre nem látnak, és nem hallják Isten szavát. Végül azonban, nehézségek árán ugyan, de belátáshoz fognak jutni és megismerik majd a saját egyházukat egy másik testben, melyben fel fogják ismerni az igazságot.” [I.]
Az „egy másik testben” kifejezés egyértelműen arra utal, hogy számos megtestesülésre van még szükség, mielőtt képesek leszünk megtalálni az igazi megértést. Ily módon a katárok üzenete, ami első pillantásra talán örömtelennek tűnik, reményekkel teli üzenet volt. Határozottan elutasította a római egyház által kitalált örök pokol büntetéseit, és azt hirdeti, hogy minden ember megszabadul egyszer egy elkerülhetetlen vándorlási folyamat és lelki megtisztulás után, amit sok-sok anyagi testben kell az embernek végrehajtania.
Mindezek után teljesen érthető a római egyház ellenségeskedése a Szeretet és a Szent Szellem egyháza, a katár egyház iránt.
Az egyház, amelyik menekül és megbocsát; és az egyház, amelyik leigáz és gyilkol
Az inkvizítorok előtt elhangzott sok vallomás egyikében, az egyik tanú azokat a szavakat idézi, melyekre a két utolsó occitán katár, Pierre és Jacques Authié beszédeiből emlékszik. A dokumentumban a jóember a következőket mondja:
„Két egyház van: az egyik menekül és megbocsát. A másik leigáz és gyilkol, amelyik menekül és megbocsát, az az apostolok egyenes útját követi: nem hazudik, és nem csal. Az az egyház pedig, amelyik leigáz és gyilkol, a római egyház.”
Az eretnek ezután azt kérdezte tőlem, hogy a két egyház közül melyiket tartom jobbnak. Azt válaszoltam, hogy leigázni és a gyilkolni nem helyes. Az eretnek azt mondta erre:
„Mi vagyunk azok, akik az igazság útját követjük, menekülünk és megbocsátunk”. Erre azt válaszoltam, „Ha valóban az apostolok igaz útját követitek, akkor miért nem prédikáltok a templomban, ahogy a papok teszik?”
Mire ő azt mondta:
„Ha ezt tennénk, a gyűlölködő római egyház, azonnal máglyára vetne minket.”
Akkor azt kérdeztem tőle:
„Ugyan miért gyűlöl benneteket a római egyház annyira?”
Ő pedig így válaszolt:
„Mert ha mi szabadon prédikálhatnánk, akkor az említett római egyházat többé nem becsülnék meg; sőt, az emberek inkább a mi hitünket választanák, mint az övékét, mert nem mondunk és hirdetünk mást, csak az igazságot, viszont a római egyház nagy hazugságokat mond.”
Igyekeztünk kiemelni a katár vallásnak, a Parakléta vallásának, a Szeretet vallásának a legjelentősebb aspektusait.
____________
Forrás:
[I.] Idézet Sibylle Péire vallomásából, ,,Cathar Women” [,,A katár nők”] c. könyvből, 388. old.
