Mi értelme van a jó és a rossz örökös játékának? Vessünk egy pillantást erre a dologra, ami túlmutat a mi világunkon.
Néhányan gyakran használják ezeket a szavakat: „Minden jól van.” Ezek olyan dolgokra vonatkoznak, mint az esti pihenés, olvasás, vagy krimi nézés. Egy nagysikerű bűnügyi történet könyvfedelén legutóbb azt olvastam: „Ez egyszerűen jó. Aljas, mélységes és bonyolult.” Úgy tűnik, ezek a tulajdonságok sikeresek.
Mi vonz minket egy ilyen reklámhoz? Miért olyan érdekesek a bűnügyi történetek? Valamit elmondanak rólunk? Talán találunk valami hasonlót önmagunkban? Lehet, hogy tudat alatt meg akarjuk tudni, hogy mi rejlik bennünk?
„Nem tudok elképzelni olyan bűnügyet, amit már el ne követtem volna gondolatban.” Ezt állítólag Goethe mondta. A rossz dolgok mindenkinek a gondolataiban és érzéseiben előfordulnak.
Az Újszövetségben Jézus azt válaszolja egy ifjúnak, aki „jó mesternek” nevezi őt: „Senki sem jó, egyedül csak Isten.” (Márk 10, 17)
Mások elleni támadás, mások életébe való beavatkozás mindig előfordult. Ez kezdetben mindig ártalmatlannak tűnik. Az illető jót akart, csak egy tréfa volt az egész. Aztán viszont a dolgok rosszra fordulnak. Az emberek elragadtatják magukat és olyan dolgokat tesznek, ami néha annyira szörnyű, hogy nincsenek is szavak rá.
Mi késztet minket arra, hogy hirtelen félni kezdjünk egymástól? Barátságosak vagyunk egymással aztán történik valami és egyszerre megijedünk egymástól.
Honnan származik a gonoszság?
A nácizmus kora után egy 20. századi filozófus, Hannah Arendt behatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy valójában mi a gonoszság. Meglepő és fontos következtetésre jutott, nevezetesen arra, hogy „a gonoszság nem mélyreható dolog, nincsenek gyökerei, és mivel nincsenek gyökerei, határai sincsenek, ezért elképzelhetetlenül szélsőségessé és az egész világra kiterjedővé válhat.”[1]
Az, hogy nem mélyreható és nincsenek gyökerei azt jelenti, hogy a gonoszság nem jut el az ember legmélyebb lényéig. Akármilyen borzalmas is, a külső régióban marad, ott, ahol a gondolataink és az érzéseink is vannak. Ezen a helyen a gonoszság rettenetes alakokat képes ölteni. Szinte mindenkit képes magával ragadni, még sincs hozzáférése az ember legbelső magjához, ahhoz a helyhez, ahol az ember valódi önvalója létezik.
A bibliában, az első korinthoszi levélben, van egy mondat, amit idézni szeretnénk ezzel kapcsolatban: A szeretet „nem számol a gonosszal” (1 Kor. 13, 5). Itt az isteni szeretetről van szó, az ember középpontjának erejéről. Azt is mondja: „A szeretet mindig védelmez, mindig bízik, mindig remél és mindig kitartó.” (1 Kor. 13, 7) Ez azt jelenti, hogy a szeretet eltűri a gonoszt, de sohasem tulajdonítja azt az ember legbelső lényének, mivel abban nincs semmi gonoszság.
A való életben egy kissé más a helyzet. Itt a gonosz tettet az elkövető személynek tulajdonítjuk, nem tehetünk mást, mivel tőle származik. Minden ember felelősséggel tartozik a saját tetteiért.
Mi készteti az embert gonoszságra?
Van egy lényeges dolog: a múlt nagyban befolyásolja azt, ami a világban és az egyes emberekben történik. Az ember bizonyos minták szerint él. Ennek egy része azoknak a tapasztalatoknak a kincse, ami az emlékezetünkben van. Mindennek, ami megtörténik, következménye, további hatása van. Soha sincs teljesen vége semminek. A múlt jelen van, mint egy megoldatlan, láthatatlan és ködös árny. Az ember öntudatosodása, az én fejlődésének a harca mutatkozik meg ebben. Ez egyénileg éppúgy igaz, mint a közösség szempontjából. Néha a múlt erői annyira összetömörültek, feltornyosultak, hogy hideg zuhanyként zúdulnak nemcsak az egyénekre, hanem a csoportokra és egész népekre is. Ez történik most is világszerte.
Pál valódi és láthatatlan erőket lát ebben, amit „a mennyben lévő gonosz szellemeknek” nevez. Azt mondja: „Mert nem hús és vér ellen harcolunk, hanem az uralkodók ellen, ennek a sötét világnak az erői és hatalmai ellen, valamint a mennyei birodalmakban lévő gonosz szellemi erők ellen.” (Ef. 6, 12)
Miért gonosz a múlt? Egy csomó jó dolog is történt a múltban. Mindaz, ami a régmúltból származik és most is folyamatban van, a földhöz köt minket, ha állandóan megismételjük. Ez megakadályoz minket abban, hogy a jelenből és a jelen ösztönzése szerint cselekedjünk. A múltat fel kell dolgozni, át kell alakítani és felszabadítani. Földünk egy hatalmas munkahely és mindenkinek megvan itt a feladata, azonban többnyire anélkül, hogy tudná mi az.
A manicheusok, az időszámításunk első századának világméretű szellemi követői ezt a feladatot gyakorolták és az isteni szeretettel egyesültek. Az isteni szeretet által megérintve azt mondták: „Alakítsd át a gonoszt az isteni szeretet által, hogy jó legyen.” A manicheusok útja e világon túlra vezetett. Nem véletlenül üldözték őket tűzzel-vassal az uralkodó rendek.
Az abszolút és a viszonylagos dolgok
Mi tehát a jó? És mi a gonosz? A két fogalom kapcsolatban áll egymással, rokonságban állnak, mivel meghatározzák egymást. Az ember csak akkor tudja, hogy mi a rossz, ha tudja, hogy mi a jó. Jó és rossz, ahogy mi ismerjük, viszonylagos dolgok. Ami az egyik ember számára jó, lehet, hogy a másik számára rossz vagy gonosz. A mi nézőpontunkból nem ismerhetjük, hogy valójában mi a jó és mi a gonosz.
Vegyünk egy példát a Koránból: a 18. szúra az meséli el nekünk, hogy egy Isten kegyelmével megáldott ember hogyan követ el olyan tetteket, melyek a mi szempontunkból gonoszak. Az illető lyukat fúr egy hajó fenekébe, így az elsüllyed és ezzel megöl egy embert (18. szúra, 16. bekezdés). Mózes vele utazik és tiltakozik ez ellen. Ám megnyílik a szeme és felismeri, hogy ezek által a tettek által egy pozitív jövőbeli fejlődés válik lehetségessé.
A viszonylagos nézet mellett létezik egy abszolút nézet is. Ez azt jelenti, hogy van egy felsőbbrendű nézőpont. Az ember kapcsolatban áll az abszolúttal is. Az ember rejtélyes középpontja az abszolút egy részét képezi. Ez az isteni elem az emberben. Ez, ahogy az emberek bölcsessége nevezi, az abszolút jó, az egyetlen jó, amiről Jézus beszél. Az emberi tudat ennek egy távoli visszhangja, legalábbis ha még van némi hozzáférése a benne rejlő abszolúthoz.
A mi szempontunkból nézve, mi nem láthatjuk a gonoszság mélyebb értelmét. Azonban más a helyzet, ha az abszolút szemszögéből nézzük a dolgot.
(folytatjuk 1. rész)
[1] Hannah Arendt: Az erkölcsfilozófia néhány kérdése, 2. fejezet: Felelősség és ítélkezés, Penguin Random House, 2005.
