Az emberben lévő talány
A nyári fesztivál során ültem a férfi mellett.
A zajnak és annak a ténynek ellenére, hogy alig értem a motyogását, hallom a hangját.
Látom a szemét.
Érzem, hogy ennek az embernek – aki sokat szenved az öregek otthonában, aki agresszívvé válik, amikor a többiek félreértik, aki gyakran mogorva és türelmetlen, lehajtja a fejét amikor leül –, a lelke sír.
Ez az ember folyton belső meggyőződései ellenére cselekszik. Nem tehet másképp.
Mivel a saját börtönében él.
Mivel saját maga ellensége.
Mindezt a tekintetéből is látom, ami a lelkét tükrözi.
Testileg is szenved…
S milyen csodálatos, hogy úgy érzem mélységes kapcsolat fűz ehhez az emberhez.
Úgy érzem, hogy valami megmagyarázhatatlan módon – szeretem.
A számítógép előtt ülök, ő pedig engem néz.
Kellemes a csend.
Amikor beszélek vele, az nem mindig „kellemes” és nem tudom megnevettetni.
Egymásra pillantunk és ez elég, sokkal jobban értjük egymást, mintha beszélnénk.
Talán feloldódik a jég
és megtörténik a csoda.
Hiszek benne, hogy teljesülnek a kívánságai – hogy újra egészséges lesz.
Szeretetet, türelmet és kitartást sugárzok feléje.
Aztán az a meghatározhatatlan valami – az emberben lévő talány – megjelenik.*
* hetekkel vagy hónapokkal később a férfi mogorvasága megenyhült és sokkal nyitottabbá vált.
Egy lélek felismerése
Anélkül, hogy tudtam volna az okát, az öregek otthonának egyik lakója valamiért sokkal jobban érdekelt, mint a többi.
Ezzel az illetővel olyan türelmes voltam, mint egy angyal, ami a kollégáimra aligha volt jellemző.
Magammal vittem mindenhová az otthonon belül – az ünnepségekre, sétálni, édességet venni a kávézóban vagy a zongorához, ahol játszottam neki valamit.
A demenciája ellenére a lelke olvasott az enyémben.
Megszorítottuk egymás kezét.
Sőt később is, amikor már nem dolgoztam ott
elmentem, hogy megkeressem azok között, akiket „egy másik világba helyeztek”.
A tekintete fáradt volt, mégis kitartóan nézett rám.
„Már öröktől fogva ismerem önt” mondta.
Lehet, hogy lélektársam?
Ó, Istennek hála!
A mélységes szeretet mindennél erősebb ebben a tökéletlen világban.
Az örökkévalóság átsugárzik az emberen.
Ez sokkal észrevehetőbbé válik akkor, amikor a demencia, az öregkori feledékenység átveszi az értelmes gondolkodás helyét, akkor is ha az emberek szerint ez egy betegség.
A lélek lényege az előtérbe kerülhet –
mélységes kegyelemként.
* * * *
A belső szépség átsugározhat az idős embereken.
A belső szépség nem csak azokon sugározhat át, akik kétségbe esnek, hanem azokon is, akik betegek.
A lélek megjelenik az ember tekintetében és a hangjában.
Az egymásba fonódó kezek is feltárhatnak valamit az emberben lévő talányból.
