Kant és az élő szervezet tana

Kant egy újfajta szemléletmódot nyitott az élet és a szerves lények egészének megfigyelésére. Ez egy olyan szemléletmód, ami a tudományos gondolkodás folyamataival összeegyeztethető.

Kant és az élő szervezet tana

A természet élőnek látszik, az élet eredete azonban rejtély. Az élőlények születnek, fejlődnek és önállóan mozognak, de ennek az oka ismeretlen a tudomány számára. A filozófus Immanuel Kant (1724-1804) írja ezt a Die Kritik der Urteilskraft [1] (Az ítélőképesség kritikája) című művében választ keresve. Egyetlen élő egység sem keletkezik a puszta kauzalitás törvényszerűsége alapján, vagyis a természeti jelenségek ok és okozat szerint működő mechanikus kapcsolatán keresztül.

Kant egy újfajta szemléletmódot nyitott az élet és a szerves lények egészének megfigyelésére. Ez a szemléletmód összeegyeztethető a tudományos gondolkodás folyamataival. Nagyon óvatos volt ezen a téren, mivel kételkedő lévén úgy vélte, hogy egy olyan fajta gondolkodásmód, ami lehetővé tenné az élet elsődleges okának felismerését, nem áll összhangban az életállapotunkkal. Hangsúlyozta, hogy a tudománynak valós tapasztalatokra épülő ésszerű kutatásra van szüksége, mert az ember érzékszervi és értelmi képességének korlátait nem lehet áthágni.

Másrészt transzcendens filozófiájával felül akart kerekedni az anyagi valóságon. Kant azt állítja, hogy észlelésünktől függetlenül nem létezik anyag. Tehát nem a kvantumfizikusok fedezték fel ezt a szemléletmódot. Kant az ember lényét állította a szemlélet középpontjába. Az ember a külső világ dolgait azonban csak jelenségekként ismeri és nem a valódi mivoltuk alapján. Ezek szerint, az ő szavaival élve, a kvantum jelenségek, ahogy már a kifejezésből is látszik, nem önálló dolgok.

Ez azt jelenti, hogy a tudósok csak a képzeletük és a feltevéseik alapján ismerik a természetet, annak lényege azonban rejtély marad a számukra.

 

Az életről való elképzelés

Ezenkívül Kant éles különbséget tett a racionális elme és a metafizikai elképzelések kategóriája között. Viszont felismerte, hogy szükség van arra, hogy egy olyan elképzelést alkossunk az élőről, ami a materiális-mechanikus felfogáson túlmutat. Ezt az elképzelést célszerűségnek, illetve természetes célnak nevezte, ami, mint meghatározás, a metafizikai léleknek egyfajta világi, helyettesítő formája. Aki belátást keres, annak nagyobb távlattal kell szemlélnie a dolgokat – amit a célszerűség fogalma biztosíthat a számára – anélkül hogy bármiféle szigorúan tudományos értelemben vett eredményt várna. Mindazonáltal úgy kellene gondolnunk a természet szerves lényeire, „mintha” valamiféle aktív cél, elképzelés vagy szándék működne bennük:

„Kétségtelenül feltételeznünk kell a természet részéről valamiféle szándék fogalmát, még akkor is, ha szerves termékeit csupán folyamatos megfigyelés alapján akarjuk vizsgálni. Erre a fogalomra szükség van ahhoz, hogy az ésszerű találatainkat hasznosítsuk.”[2]

Kant gondolkodásának középpontjában a szervezet fogalma áll. A szervezetet az ok és okozat autonóm kölcsönhatásaként értelmezi, egy olyan természeti egységként, ami azért hozza létre önmagát, mert minden ok és okozat benne, kölcsönösen eszköz és cél. Ezt az öngerjesztést azzal magyarázza, hogy a hatás – az idő múlásával a szervezet okának a következményévé válik – visszatér a kezdethez és ezáltal az ok okává és így a szervezet gerjesztő eszméjévé válik.[3] Kant ezt az önszerveződést egy példával illusztrálja: a ház bért termel, ami a hatás. Másrészt a várható haszon az az elképzelés, amit az építkezés és a felépült ház okának lehet tekinteni. A pénzszerzés, mint elképzelés vagy cél, már az egész összefüggésnek a kezdetén megvolt. Ennek a körkörös, beépült kauzális láncszemnek ezáltal anyagtalan (eszmei) oka van, ellentétben azzal a lineáris-mechanikai ok-okozati összefüggéssel, amivel az agyunk általában dolgozik, és ami a tudomány alapja.

Egy másik példát is felhoz: a fa [4] folyamatosan alkotja és tartja fenn önmagát és a faját. Továbbá biztosítja a saját, egyéni létfenntartását azáltal, hogy a saját belső létösztöne alapján él és növekszik. Ez egy másfajta növekedés, mint az anyag egyszerű növekedése, inkább egy önálló, folyamatos szaporodáshoz hasonló, mivel kauzális-mechanikus elvek szerint nem magyarázható.

A fa úgy alkotja újra önmagát, hogy elveszi azt, amire szüksége van a külső világból és egy különleges minőséggé alakítja át, ami „a saját terméke”. Az „effajta természeti lények” anyagi szubsztanciájának kiválasztása és összeállítása egyfajta kémia, ami semmiféle korábbi képességből sem vezethető le, ezért eredeti. Nem lehet mechanikai-technikai eljárásokkal rekonstruálni. Itt Kant a fotoszintézisre utal, ami a növények lételve. Az önmagát szervező lény elképzelése vezette el Kantot az „egység” ideájához.[5] Az egység nem a részek összessége, hanem már a részek előtt létezik – egy eszme formájában – és ez az eszme teremti meg a részek szerkezetét. S a részek valamilyen módon együttműködnek az egységet szolgálva. Minden szerv önálló, mivel valamilyen célt szolgál és ugyanakkor eszköz is, ami az egységet szolgálja. Kant így teremti meg a természet önszerveződésének alapfogalmát, más néven autopoiesis-t a modern kor számára.

 

A gondolkodó őstípus

Ahogy már említettük Kant azért alkotta meg a szervezetről való elképzelését, hogy magyarázatot adjon a természet élőlényeinek önálló életére. Ez a modell az emberi elme korlátozottságának köszönhető. A szellemi, holisztikus szintet – amit Kant „transzcendentális rétegnek” nevezett[6], csak egy magasabb szintű felismerésen keresztül tudnánk felfogni. Arra a következtetésre jut, hogy a világnak létezik egy intelligens oka, és itt egy olyan elsődleges okra gondol, ami nélkül az élet nem lenne érthető. Szerinte a tudatunk kettőssége ezzel az elsődleges okkal áll kapcsolatban, illetve belőle származik. Kant azonban azt is hangsúlyozza, hogy a természetnek ezt a fajta intelligens okát az emberi elme nem képes megérteni, ezért egy másfajta intelligenciára gondol, amit intellectus archetypus-nak (gondolkodó őstípusnak) nevez. Ezzel a kifejezéssel az intuícióra gondol, arra a képességre, ami az érzékelhető jelenségeket és azok valódi lényegét közvetlenül és egységként ismeri fel. Kant azt állítja, hogy az érzékszervi felfogás és a felfogott dolog megértése (a néven nevezés) csak intuíció által történhet meg egyidejűleg.

Csak egy ilyen, másfajta intelligencia tudja közvetlenül megérteni az egésznek a természetét egy egyedi, konkrét formában – a jelenségben. Csak az intuíció ismerheti fel a lét intelligens, elsődleges okát. Noha Kant úgy véli, hogy az emberi agy nem képes egy ilyesfajta felismerési módra, az egészről való elképzelésnek, mint vezérelvnek és mint integrációs modellnek, mégis meg kellene előznie a mechanikus-elemző tudományt.

A tudományos, valós tapasztalatokon alapuló módszernek be kellene épülnie a természet intelligens egységéről alkotott elképzelésbe, ami tájékozódást nyújt a számára.

Foglaljuk össze röviden, hogy mit állapítottunk meg eddig és tegyünk néhány további megfigyelést. A szervezet fogalma és a természet egységéről alkotott elképzelés modern dolog – ez az elterjedt materializmusnak egyfajta változata és azért fontos, mivel jelenleg a természet elveszett a számunkra.[7] Az élő szervezeteket és az élőlények szerveződését nem lehet csupán anyagi szinten megérteni. Az élet, ami az anyagban és az anyag által jelenik meg és láthatóan aktív, nem lehet maga anyag. Továbbá a valóságról való elképzelésünk, ami egy olyan objektív külső világot feltételez, ami a tudatunktól függetlenül létezik, naiv és tarthatatlan, mivel a tárgy és az alany egymásba fonódik. A célt nem lehet elérni alany nélkül, a természet észlelése és megértése a szemlélőtől függ. Ez azt jelenti, hogy az élet magyarázatára való minden törekvés egy észlelő és visszatükröző tudatot igényel, aminek továbbá képesnek kell lennie az intuíció segítségével a természet működését meghaladni. Kant kézenfekvő okot ad vezérelvként a belátásunk és a cselekvésünk számára. A szervezet objektív elképzelésével, mint hipotézissel (feltételezéssel) át tudjuk alakítani – és ezzel a gondolattal elszakadunk Kanttól – a szubjektív nézetünket és tapasztalásunkat.

Az élet különböző, különálló megjelenési formái aszerint az elképzelés szerint kapcsolódnak egymáshoz és egyesülnek, amivel szemléljük őket. Mindegyik érzékelt nézetnek fel lehet ismerni az egészhez való szerves kapcsolatát. A különböző részek a kapcsolat szerint illeszkednek egymáshoz. Az ellentétek kiegészítik egymást és egy középpont körül keringenek.

A természet élő egységként való megtapasztalása nem csupán a tudósok számára döntő fontosságú. A fajok kihalása és a klímaváltozás következtében a természet elvesztésének fenyegetésével állunk szemben, és ez egy újfajta gondolkodási módot tesz nélkülözhetetlenné az átalakításhoz és a helyreállításhoz.

Különösen a művészek és a tudósok használják gyakran az intuitív értelmi képességüket anélkül, hogy felismernék, hogy ez egy gondolkodó őstípus, és mint ilyen egy kisebb csoda. Az intuíció abban különbözik az ösztöntől, hogy az intuíció a tudatunk természetfeletti képessége, és mint ilyen az ember jelenlegi, materialista természetfelfogásának keretei között nem képes létezni.

 

 

[1] Immanuel Kant, az ítélőképesség kritikája, bevezető és 2. rész: a teleológiai ítélőképesség kritikája, 61-78. paragrafus

[2] A bizonyítás a német kiadásra utal: Kritik der Urteilskraft, Hamburg 2006; Einleitung und: Zweiter Teil, Kritik der teleologischen Urteilskraft, § 61-78, B 334.

[3] u.ott 334.

[4] u.ott 287–289.

[5] u.ott 287–289.

[6] u.ott 345-363

[7] Confer: Kristian Köchy, Teljesség és tudomány, A romantikus természetkutatás történelmi szemléltető példája, Würzburg 1997; Wolfdietrich Schmied-Kowarzik, A valódi, látható természetről, Stuttgart-Bad Cannstadt 1996; Michael Ewers, Elemi, szerves természetfilozófia, Bochum 1988

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: április 22, 2019
Szerző: Michael Evers (Germany)

Illusztráció: