Az úgynevezett nyugati világban szinte minden vallási vagy szellemi közösségben folyamatosan csökken az állandó tagok száma. Ha meg akarjuk közelíteni egy mai spirituális csoport jelentőségét, először legfőbb kérdésként az vetődik fel, hogy mi okozza egy modern személyiség elfordulását a vallási intézményektől és szellemi csoportoktól. Azzal szeretnénk kezdeni, hogy felsorolunk négy lehetséges okot, ami ennek a helyzetnek a kialakulásához vezethetett.
Az első ok az, hogy jelenleg a nyugati országokban – kivéve a mostani különleges helyzetet – példátlan a társadalmi biztonság[1], ami együtt jár a pszichológiai biztonsággal, valamint az eddig nem tapasztalt személyes társadalmi szabadsággal. Ez a helyzet egyrészt több lehetőséget nyújt egy személy külső megnyilvánulására, másrészt az egyéni élet sokrétű megtapasztalásai pszichológiailag kevésbé teszik vonzóvá az állandó ismereteket hangoztató kollektív szellemi közösségeket.
Egy lehetséges másik szempont, hogy az elmúlt 20 évben igen kevés vallási csoport volt ismert és elérhető egy ember számára, míg a mai világunk szinte minden szellemi csoportja könnyen és gyorsan megtalálható az interneten. Manapság tehát a vallási közösségek széles spektruma ismerhető meg – világnézetükkel és tanításaikkal együtt – online formában. Ennek eredményeként egy csoport korábban egyedülállóan előnyös oldala – az „analóg”, kornak megfelelő bemutatkozása – a mai információs halmazban már jelentéktelenné válik. Emiatt a keresőnek kisebb a késztetése arra, hogy egy adott közösséghez csatlakozzon, ha választási lehetősége adódik. Pszichológiailag ennek az a következménye, hogy nagy valószínűséggel egyik lehetőséget sem fogja választani.[2]
A harmadik ok, ami együtt jár a korábban említettekkel, az lehet, hogy a mai információs korban a vallási intézmények elvesztették azt a monopolista helyzetüket a vallási tudás és annak értelmezése terén, amivel a múlt században még rendelkeztek. Ma a tudás már nem centralizált és nincs intézményekhez kötve, hanem bármikor, bármilyen módon elérhető az interneten keresztül. Az emberek egyre inkább olyan helyzetekbe kerülnek, ahol azonnal hozzájuthatnak ahhoz az ismerethez, amire szükségük van, és ami érdekli őket. A szellemi közösségek és intézmények ezen a szinten is elvesztették a jelentőségüket.
Végül negyedikként, szóba jöhet még a modern tudomány növekvő mértékű társadalmi és pszichológiai dominanciája, mely kétségtelenül ahhoz a tényhez vezet, hogy az emberek egyre inkább elutasítják számos vallási közösség idejétmúlt vagy következetlen világnézetét és alapvetően kritikusan közelítik meg az úgynevezett „hit” és „szellemi tekintély” fogalmát.
Hogyan találjunk választ?
Tehát milyen jövő áll a szellemi csoportok előtt és milyen jelentősége van egy szellemi csoportnak a mai korban?
Ha közösen meg akarjuk fejteni, hogy mi a jelentősége és milyen lehetőségei vannak egy szellemi csoportnak – a szó legmélyebb értelmében – akkor teljesen elfogulatlanul, minden eddigi feltételezéstől, hiedelemtől, véleménytől, hagyománytól és elképzeléstől, minden múltbeli dologtól mentesen kell megközelítenünk ezt a kérdést. Mert csak akkor fogunk megfelelni annak a teremtő dimenziónak, ami potenciálisan egy ilyen csoportban rejlik, ha hagyjuk, hogy kérdésünk túllépjen mindenen, amit tudunk, és amit gondolunk. Tehát nem azzal kell kezdenünk, amit tudunk, mert csak akkor lehet az első lépés teljesen új. Az első lépés a kérdés feltevése.
Ha az adott kérdést akarjuk megvizsgálni, akkor ne spekulációval vagy az ismert következtetésekkel tegyük, hanem ennek a kérdésnek az abszolút aktualitása alapján. Álljunk tehát mindannyian ugyanazon az alapon, melyet a nem-tudás és az igazi érdeklődés együttesen lehetővé tesz.
Ha ezen a szinten találkozunk, akkor képesek vagyunk úgymond egy szellemben kérdezni, hiszen ez a kérdés nemcsak sok, különálló személyben merül fel, hanem magában az életben, abban a térben, ami körülöttünk létezik.
Egy csoport legmélyebb közös alapja
Ily módon közeledve egymáshoz, felismerjük, hogy egy csoport legmélyebb közös alapja nem a tudása, az általa hangoztatott vélemények vagy kijelentések, hanem a nem-tudásban való kölcsönös kutatás őszintesége. Az eleven nem-tudás őszintesége során az egyének közötti felszínes különbségek eltűnnek, és a csoport visszatér közös lényegéhez.
Egy olyan kérdés fejtegetésének, ami a nem-tudásból születik és színtiszta tudattal kerül megvizsgálásra anélkül, hogy megválaszolnánk, hatalmas ereje van. Rendkívül csodálatos dolog az, amikor egy csoportnak a belátás áll a középpontjában teljes nyíltsággal. Természetesen nem tanult ismeretként, hanem szerkezeti jellegként, ami minden egyes résztvevőben a közös érdeklődés és belátás következtében születik meg, abban a belátásban, ami egyazon módon az alapvető nem-tudásban és a csendes megfigyelésben keletkezik.
Eckhart mester (1260-1328) érdekes megjegyzést tesz ezzel kapcsolatban „A nem-tudásról” című beszédében. S noha úgy tűnik a következő idézetben egy egyénhez szól, szavai egy csoport, vagy éppen az egész emberiség számára is ugyanúgy érvényesek:
Egy belső tett végrehajtásához az embernek minden erejét vissza kell vonnia, mintha lelkének egy sarkába vonulna vissza, elrejtőzve minden képtől és formától, amit csak létre tud hozni. Itt el kell jutnia a felejtéshez és a nem-tudáshoz. Ennek az (örökkévaló) Igének a meghallásához teljes nyugalom és csend kell. Ezt az (örökkévaló) Igét csak nyugalommal és csenddel szolgálhatjuk: akkor meghallhatjuk, és akkor – a nem-tudásban – helyesen is értjük meg. Mert csak annak jelenik meg és fedi fel magát, aki semmit sem tud.[3]
Tehát ha mi, csoportként, ennek a nem-tudásnak az alapján állunk, akkor kérdezhetjük meg, hogy van-e jelentősége egy szellemi csoportnak a mai világban. Akkor teljesen fogékony elmével rendelkezünk, olyan elmével, ami mentes a kötöttségektől, és nem fél attól, hogy a belső kérdésből születő válasz élő pillanata esetleg ellentmond az illető saját nézőpontjának. Valójában egy ilyen elme minden nézőponttól mentes. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetettség érzésének lehetősége a színtiszta tudatban véget ér.
Ha már ilyen messzire eljutottunk a közös érdeklődésben, akkor megkérdezhetjük: Mi a jelentősége egy valóban szellemi csoportnak a mai időkben?
Amikor feltesszük ezt a kérdést, rájövünk, hogy a kérdésre adott válasz nem a tartalmasság birodalmában található. Felismerjük, hogy abban a szellemi birodalomban, melynek az ember részese lehet, csak egy folyamatos, eleven, szavak nélküli válasz van erre a kérdésre. Ez a válasz nem bizonyos keretek között fejeződik ki. Ez egy átfogó, osztatlan mozgás. Egy csoport, amelyik képes feltenni ezt a kérdést, olyan, mint egy fül, mint egy rezgő test, ami befogadásra képes. S ebben a befogadóképességben, meghallásban, ebben a rezgésben a válasz igazsága közvetlenül, erő formájában nyilvánul meg egy bizonyos szinten, azután pedig tett formájában. Az érintett teremtő energia felszabadul és saját időtlen természetéből fakadóan cselekszik a lét minden szintjén.
Eckhart mester beszédében így folytatja:
Mert amennyire határtalan Isten az adakozásban, annyira határtalan a lélek is a meghallásban és befogadásban. S amennyire Isten mindenható a tevékenységében, úgy a lélek befogadóképessége pedig végtelenül mély és ezáltal újraalakul Istennel és Istenben. Isten a cselekvő, a lélek pedig a befogadó, Isten a lélek által ismeri meg és szereti önmagát, a lélek pedig Isten tudásával fog tudni és Isten szeretetével fog szeretni […].
[1] Yuval Noah Harari, Homo Deus: A holnap rövid története, Harper; Illusztrált kiadás (2017), ISBN-10: 1910701882
[2] Lásd még „A választás paradoxona”
[3] Eckhart Mester: 2. prédikáció – A nem-tudásról
