Gyerünk, Soulomon, siess már!
Eartha dühösen megfordul és néhány lépést tesz a fiú felé. Soulomon egy pillanatra felnéz Siritre, aki úgy tűnik másfelé szeretne menni. Eartha most még dühösebben kiált valamit és Soulomon sóhajtva felé indul. Valójában elege van már az egészből, mivel ez már egy jó ideje így megy. Sirit folyamatosan beszél Soulomonhoz, de Eartha, mintha a kisördög szállta volna meg, mindig közbevág. A lány egyre csak beszél és beszél, sohasem hagyja abba, Soulomon pedig bármit megadna, ha Eartha végre befogná a száját. Megpróbálta megmagyarázni a dolgokat Earthának, de a lány nem hisz Siritben. Úgy tűnik nem látja Siritet, és valószínűleg azért, mert mindig csak a földet bámulja. Sirit jóval Soulomon fölött lebeg, noha az utóbbi időben mintha egy kissé közelebb jött volna.
Eartha türelmetlen természetű, másrészt viszont borzasztóan képes feltartani az embert. Ezen a reggelen Soulomon arra gondolt, hogy hárman tehetnének egy kis sétát az erdőben és Eartha beleegyezett, bár először azon aggodalmaskodott, hogy miféle nehézségekkel kerülhetnek szembe. Mikor végül beadta a derekát és elkezdte bepakolni a hátizsákját, kiderült, hogy annyi mindenre van „szüksége”, hogy még két táskát megpakolt, valamint egy bevásárlószatyrot és ernyőt is vitt magával. Végül Soulomonnak kellett cipelnie a nehéz csomagokat, másképp Eartha nem volt hajlandó elindulni.
Végül elérték az erdei ösvény elejét és Eartha rögtön meglátott egy érdekes kavicsot tőle balra, ahol mohás és egy kicsit nedves volt a talaj. Letette a hátizsákját a földre és megszemlélte a követ minden oldalról, miközben elmagyarázta Soulomonnak, honnan származhat a kő, hogyan lett ilyen kerek, hogyan kerültek bele a sötét erezetek és végül hogy került az erdőnek erre a részére. Valójában az is lehet, hogy valaki például Olaszországban találta a követ és itt véletlenül kiejtette a zsebéből, de Eartha mindig jobban tud mindent.
Soulomon felsóhajt. Már megint a régi nóta. A fiú megkocogtatja Eartha vállát és a fényre mutat, ami beragyogja az erdei ösvényt, de a lány oda sem figyel. Néhány méterrel odébb felfedez valamit, ami szerinte rókaürülék és elkezdi turkálni a magával hozott eszközökkel. Tollnyomokat talál benne és Eartha tudni véli, hogy pontosan miféle tollak azok. Magyarázni kezdi a rókák emésztését, miközben Soulomon, aki már egy ideje nem figyel rá, megpróbálja továbbterelni a lányt egy természetes amfiteátrum irányába. Ez egy csendes hely, amit sokféle állat látogat. Azt reméli, hogy érdekelni fogja Earthát és mintha már hallaná is a különböző madarak hangját. Soulomon nagyon szereti a madarakat, de Eartha mindig elvonja a figyelmét azzal, hogy talál valamit.
Soulomon többszöri kijelentése, hogy sokféle állatot lát majd, valóban felvillanyozza a lányt. Még fütyörészni is elkezd, bár útközben mindent felszed, amit később meg akar mutatni Soulomonnak. Az amfiteátrum elég messze van, és mire odaérnek Eartha nagyon elfárad. Elalszik, ezért nem látja a kíváncsi őzeket, nyulakat és mókusokat, melyek a közelében viháncolnak. A magával hozott takarón és kispárnán fekszik egy már félig kiürült ásványvizes palackkal maga mellett.
Soulomon is hozott magával vizet és most iszik egy pár kortyot. Most, hogy Eartha elaludt, Sirit sokkal közelebb jön hozzá, noha sohasem ereszkedik le a földre. A madarak röpködnek és úgy tűnik, az egész világ tele van virágokkal és madárdallal. Sirit sokáig beszél Soulomonnal és minden, amit mond mély nyomot hagy Soulomonban, noha nem tudja felidézni a szavakat. Amikor Eartha beszél, az mindig kimerítő a számára, Sirit szavai viszont gyógyító hatással vannak rá és erőt adnak neki. Észreveszi, hogy Eartha már ébredezik. A lány szemei nyitva vannak és egy kissé zavartan néz körül. Az órája szerint már késő délutánra jár az idő, ezért serényen pakolni kezd közben azt dünnyögi, hogy mindjárt vége a napnak és hamarosan sötétedni fog.
Soulomon arra szeretne hazamenni, amerre Sirit mutatja, de Eartha hevesen tiltakozik. Nem hajlandó továbbmenni, mert ő jobban tudja, hogy melyik út visz haza. Soulomon a nap állására mutat, de Eartha látja, hogy az az út, amit a fiú mutat rögös és csúszós, ő pedig inkább a sima, homokos ösvényt választja a tisztás túloldalán. A lány Soulomont és a nem létező Siritet szapulva határozottan követi a rossz irányt. Soulomonnak vele kell mennie, így nyugtalanul tekint fel Siritre. Szerencsére Sirit vele marad, noha úgy tűnik feljebb emelkedik. A fiú felkapja a nehéz csomagokat és újult erővel könnyen lehagyja Earthát. A lány nyomban elkezd beszélni és megmagyarázza, hogy miért biztos benne, hogy a jó úton haladnak. Azt mondja, hogy a hasa tájékán érzi, és „az embernek mindig a hasára kell hallgatnia” (hasi tudat – a ford.).
Valóban egy szép, sima úton haladnak gyors iramban, de Soulomonnak olyan érzése támad, hogy ez az út sehová sem vezet. Nem tudja, hogy miért, de minden mindig egyformának tűnik. Amikor elhaladnak egy kidőlt fatörzs mellett, amin gombák nőnek, valamint a mellett a fa mellett, melynek háromágú törzse van, mindig az az érzése támad, hogy már hatszor látták ezeket. Megpróbálja óvatosan felhívni Eartha figyelmét a dologra, de a lány azt mondja, hogy értelmetlenségeket beszél. A fatörzsek gyakran nagyon hasonlóak.
Hirtelen szél támad és mintha az eső is esni kezdene. Egyre sötétebb lesz, de Eartha úgy tűnik észre sem veszi. Makacsul megy tovább, mígnem jó alaposan megázik. Ekkor hosszadalmas szónoklatba kezd arról, hogy nem kellett volna elmenniük abba az amfiteátrumba, tehettek volna egy kisebb sétát is, ott is láttak volna eleget és találtak volna olyasmit, amit magukkal vihettek volna. Megjegyzi, hogy Soulomon mindig mennyire bonyolult és hogy neki mennyire elege van már a fiúból.
Eartha egyszerre vissza akar menni, Soulomon pedig tétován megfordul és kellemetlen előérzete támad. S valóban, a visszaúton, ahogy egyre sötétebb és sötétebb lesz és az eső is egyre jobban zuhog, az ösvényen továbbra is minden egyforma. Most már Eartha is rájön, hogy így sehová sem fognak jutni. Leül a gombákkal benőtt fatörzsre és egy ideig gondolkodik. Majd az út jobb oldalára mutat, ahol egy elágazás egy újabb ösvény kezdetének látszik. Végül felkapja a hátizsákját és elindul a választott irányba Soulomonnal a nyomában, akinek feldereng valami Sirit szavaiból. Nem tudja felidézni pontosan, de tudja, hogy ennek így kell történnie.
Eartha keresgélni kezd a hátizsákjában és megtalálja a lámpát, amit magával hozott, majd körbevilágít vele. A lámpa fénye azonban nem terjed elég messzire, így csak fákat látnak. Viszont továbbra is követni tudják az „ösvényt”, amíg csak tart. Az útnak azonban hirtelen vége szakad és ők ott állnak a sötét erdő közepén a szakadó esőben, miközben a szél már régen kifordította az ernyőjüket.
Eartha teljesen eltévedt és rá sem lehet ismerni többé. Egy ideje már nem is beszél és most valóban körülnéz. Semmi mást nem lát, csak fákat és ami még rosszabb, az elem is kezd kimerülni a lámpájában. Kétségbeesetten tekint Soulomonra és a hangja hirtelen egy haldokló öregasszonyéhoz hasonlít. Azt hiszem, ez a vég, mondja feladva a küzdelmet. A küzdés feladása azonban nem segít, és Eartha akármennyire nem szeretné, mégis meg kell élnie ezt a szörnyű helyzetet.
Soulomon hallgat, mert tudja, hogy Earthán nem lehet segíteni. A helyzet egyre rosszabbá válik, mert most már azt az utat sem látják, amin végigjöttek. Semmit sem tehetnek, csupán várakozhatnak.
Eartha szorongatott helyzetében keres valamit, amiben megkapaszkodhatna, de nem talál semmit. A fatörzsek hidegek és csúszósak, az ágak pedig kopaszak. Eartha néha felfelé tekint. S amikor az eső elcsitul, hirtelen egy fénysugarat lát keresztülhatolni a sötét felhőrétegen.
Sirit az.