Buddha Nirvánája és a keresztények Gnózisa 2.rész

Felébredés és megszabadulás

Buddha Nirvánája és a keresztények Gnózisa 2.rész

Siddhattha Gotama (szanszkritül: Siddharta Gautama) Uruvelában (a mai Gaya közelében), a fügefa alatt tapasztalta meg a Bodhi állapotot, a „felébredést”. Sem a brahmanista szövegek olvasása, sem a szigorú aszketizmus nem juttatta őt hozzá ehhez. A megszabadulás utáni vágy azonban oly erős volt benne, hogy nem hagyta abba a küzdelmet. A gnosztikus ember is ugyanezzel a vágyakozással van tele, hogy egyesüljön a mindent átölelő szeretettel. Ebben az értelemben megegyezik a misztikus tanítások követőjével. A késői buddhizmus Buddha természetről, nibbana-állapotról beszél, a Végsőben való teljes elmerülésről vagy, ahogy a gnosztikusok mondanák, a hamvaiból újraéledő főnix egyesülésről a szellem-lélekkel, az örökös szellem-tűzzel. A gnosztikusok is tudják, hogy a felébredés a megszabadulás folyamatának az eredménye. Ez a mátrix kényszerzubbonyából való szellemi kitörés; a dialektika hamvaiból való kiemelkedés. A kétely azonban állandóan kell, hogy kísérje az embert. Az Egyetemes Filozófia egyik alapelve az, hogy „Vizsgálj meg mindent és tartsd meg a jót!”. Ezt az alapelvet a buddhista ösvény is kifejezetten támogatja.

Ennek a folyamatnak a során minden karmikus kötődés megszűnik. Ez egyben a buddhizmus legmagasabb célja. Amikor már nem keletkezik semmiféle karma, a tettek nem hagynak nyomot maguk után a világban. A Szamszára, vagy gnosztikus értelemben a „dialektika világa” azt jelenti, hogy a két ellentétes pólus egymás ellen dolgozik, és ez okozza a kerék folytonos forgását. Születés, növekedés és halál egymást követik szüntelenül. Semmi sem marad fenn, semmi sem állandó, minden átmeneti. Az összes élőlény ebbe a körbe van bezárva és a karmájához van kötözve a tettei, gondolatai, érzelmei, kívánságai és vágyai miatt. Az a fontos, hogy mindezt felismerjük és felülemelkedjünk rajta.

Az ösvényt mindig a körültekintés gyakorlata kíséri mind a buddhista, mind a gnosztikus beavatás során: az itt és mostban lenni, mindent olyannak tekinteni tisztán és tudatosan, amilyen az valójában, tehát azokat a helyzeteket, amiben éppen vagyunk éppúgy, mint azokat az embereket, akikkel kapcsolatba kerülünk anélkül, hogy megítélnénk őket. Így jut az ember ismerethez. Egy olyan ismerethez, ami többé nem észbeli tudás, hanem egy magasabb szintű tudás, ami a bölcsesség és az igazság birodalmába tartozik és végső alapja a szívben található, a „Rózsában”, Krisztus világosságában, a Buddha természetben. Ez a „szívvel való gondolkodás”, ahogy a gnosztikusok mondják, a „transzfiguráció” folyamata során fokozatosan jön létre, ahogy a személyiség változik. [1] Ez először egy új „járművet” alakít ki a lélek számára, majd az ember egész fizikai rendszere újjá alakul. Ez az átalakulás látható az aszketikus élet gyümölcséről szóló buddhista szútrában: a (megújult) szív akaratának segítségével az ember egy új, halhatatlan testet formál magának és kihúzza azt a régiből, „mint egy kardot a hüvelyéből”. [2]

„Élj a lángoló jelenben, mintha minden nap egy ünnep lenne!” Ez a gnosztikusok felhívása az emberek felé. A végső igazság csak a Jelenben van. Csak a „lángoló jelen” az egyedül szent, amelyben az ember meggyógyul. A múlt és a jövő élettelen árnyékok csupán, az én gondolatának alkotásai, épp olyan árnyékok, mint maga az én.

A mély, szeretetteljes könyörület, az igaz együttérzés azok a gyümölcsök, amelyek az eredendő forrásból táplálkoznak. Mind a Mahayana buddhizmus bodhiszatvája, mind a gnosztikus ember igazán megfelelő módon szolgálhatja embertársait. Mindkét út arra a belső küldetésre emlékeztet, ami minden emberben egy magként megtalálható; ez az isteni hazába való visszatérés hívása. Amikor Krisztus, a „Rózsa” elkezd sugározni a belső lényben, a megszabadulás folyamata elkezdődik. Az ember a lábát az ösvényre helyezte.

 

 

[1] Catharose de Petri, a Szellemi Iskola társ-alapítója azt írja: „A transzfiguráció az endúra gyakorlatának gnosztikus módszere, ami a halandó, elszigetelt, földi születésű embert az eredeti, halhatatlan, isteni emberre cseréli, aki a teremtés isteni terve szerint való igazi szellem-ember”. A Transzfiguráció Haarlem, 1995

[2] Karl Eugen Neumann: A buddhista és a keresztény tanítások belső rokonsága. Két buddhista szútra és Eckhart mester egyik értekezése, Lipcse, 1891.

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: október 2, 2018
Szerző: Jutta Valent (Germany)
Fénykép: MP

Illusztráció: