Mi az igazság? Vajon rábukkanunk-e valaha? Bizonyos dolgok minden embernek mást jelentenek, néha még ugyanannak a személynek is egy másik időpontban. Akkor hát mi az igazság?
Észrevették, hogy minden tény egy bizonyos változatban jelenik meg és az emberek ezt egy bizonyos szempontból hangoztatják, illetve érzékelik?
Az azonosulás, hovatartozás érzése és a futball példája
Ismerik azt a lövést a futballban, amikor a csatár elrúgja a labdát, az eltalálja a kapufát és visszapattan a földre szinte már a kapus vonalán túl? Akik hátulról nézik, már gólként ünneplik, akik oldalról nézik, úgy gondolják, hogy a labda nem ment be a kapuba, a közvetítő, aki felülről nézi nem biztos a dologban, az ellenfél csapata máris tiltakozik, az a csapat pedig, amelyiknek pont járna a gólért azt követeli, hogy ismerjék el a lövést… Végezetül, ha csak egy igazság van, akkor hogy lehet, hogy ugyanannak a lövésnek annyiféle kommentárja van?
Az emberek különböző tudattal rendelkeznek. Azt mondhatnánk, hogy minden ember tudatát a saját tapasztalatai és életformája alapján kialakult gondolatai, érzései, tettei és reakciói határozzák meg. Tehát az a személy, aki egy bizonyos szempontból azonosul valamivel, észlelésében egy kissé elfogult lesz annak javára. Ebben az esetben azt szokták mondani, hogy részrehajló véleménye van a dologról. A mi példánk esetében annak a csapatnak a szurkolója, amelyik a labdát rúgta, olyan megállapításra jut, ami neki kedvez, tehát azonnal gólként fogja értékelni a lövést.
A futballban nemrég találtak egy egyszerű módot arra, hogy megállapítsák az ilyesfajta lövések valódiságát. Egy műszert helyeztek a labdára, ami kétséget kizáróan megmutatja, hogy megtörtént-e a gól vagy sem. A probléma ezáltal megoldást nyert. Az életben azonban legtöbbször nincs efféle műszer, ami megmondaná az igazat. Ezért van az, hogy ugyanazt a tényt különféleképpen adják elő. Egy olyan korban, amikor az információ hihetetlen sebességet ér el, tanácstalanok maradunk e téren. Nem úgy hangzik ez, mint egy útvesztő, melyből nincsen kiút?
Néhány tudós már post-truth*-ként osztályozza ezt a korunkbeli jelenséget. A vita olyan heves, maga az igazság pedig annyira távolivá válik és annyiféle változata van, hogy semmi más nem számít. Hogy egy személy számára mi az igazság, azt a saját észlelése határozza meg, ami mint tudjuk, részrehajló és az illető saját tudatállapotától függ.
Ez a jelenség megfigyelhető és számos olyan csoport használta már, akiket az adott pillanatban nem maguk a tények érdekelnek, hanem az a mód, ahogy tovább akarják adni azokat a saját látásmódjuk és még inkább a saját érdekeik szerint. Olyan beszámolót készítenek és hirdetnek, amiről úgy gondolják, hogy a legjobban fognak azonosulni vele az emberek, és ily módon a feltételezett igazság ez által a beszámoló által elfogadottá és védetté válik.
Hogy világosabbá tegyük a dolgot, térjünk vissza a futballbeli példánkra. A labda története, amelyik gyakorlatilag a vonalon túl került, azonosítás céljából újfajta megvilágításba kerülhet például az ellenfél csapat szurkolói által. S ennek a beszámolónak nem szükséges összefüggésben állnia a valósággal, csak azonosulás céljára szolgál, tehát valami olyasmi, mint arról beszélni, amit az emberek hallani akarnak. Mondhatnánk azt, hogy az ellenfél csapata volt az, aki fizetett azért, hogy műszert helyezzenek a labdára, és ez a műszer érvényesítette a nem létező gólt, s ezáltal a mérkőzést érvényteleníteni kellene és meg kellene ismételni. Ez az, amit minden szurkoló hallani akar, akár igaz, akár nem. Megveszik ezt a sztorit, a védelmére kelnek és itt egy újabb fontos eleme jelenik meg ennek a jelenségnek: a hovatartozás. Még inkább úgy érzik, hogy a csoporthoz tartoznak, egy olyan csoporttal azonosulnak, amelyik ugyanabban a történetben hisz.
A kristály lapjai, az igazság és változatai
Most már láthatjuk, hogy sok régi, alaptalan teória miért jelenik meg újra és újra a világban, és hogy annak a tudásnak, amiről azt gondoltuk, hogy szent, miért vannak újabb változatai és támogatói. Ezek az emberek érzik, hogy egy csoporthoz tartoznak és ezzel egy végtelen ciklust kapunk, ahol az emberek a történetről alkotott személyes vélemény alapján jönnek össze és ezért egyre inkább elkülönülnek azoktól, akik másképp gondolkodnak. Nem csak egymástól különítik el magukat, hanem magától az igazságtól is, az elkülönülés lefelé tartó spirálisában, ami oly hatalmas, hogy bezárja saját észlelésüket.
Az emberek számára az Igazság aszerint nyilvánul meg, hogy mennyire képesek megérteni és befogadni. Az Igazságnak sok arca van: az egyik ember csak az egyik oldalát látja, a másik egy másikat, néhányan pedig többet látnak másoknál a kapott képességeik szerint. Nézzétek ezt a kristályt: ahogy egyetlen fénysugár tizenkét oldalon jelenik meg, igen, négyszer tizenkettőn, és mindegyik oldal visszatükrözi a fényt. Az egyik ember az egyik oldalt látja, a másik a másikat, de csak egy kristály van és egy fénysugár, amelyik minden oldalon sugárzik.
De minden ember számára az az Igazság, amit az elméje lát, a legmagasabb Igazság pedig minden időben ugyanúgy nyilvánul meg: az a lélek pedig, aki a legmagasabb Világosságban részesül, még több Világosságot kap majd. Semmiképp sem ítéljetek meg másokat, nehogy ti magatok legyetek megítélve… Higgyetek a rendelkezésetekre álló Világosságban mindaddig, amíg magasabb világossághoz nem juttok. Keressétek a világosságot és bőségesen részesültök majd belőle, ne pihenjetek addig, amíg meg nem találjátok.
Ez a Szent Tizenkettő Evangéliumából való részlet, melyet a nagytiszteletű Gideon Ouseley írt le és adott ki 1901-ben, azt mutatja nekünk, hogy a labirintusból kivezető út nem a kristály egyik oldalához, vagy a személyes véleményhez való ragaszkodás, hanem létre kell hozni a tudás spirálját, melyben minden felismert igazságot egy újabb, még magasabb igazság keresése követ. Ez egy olyan spirál, ami az igazság folyamatos keresése által hátrahagyja az elválasztottságot és az egész felé irányul, ami nem egy adott tény, hanem egy olyan felfogás, ami egyre inkább semlegessé, átfogóbbá válik és egyre kevésbé részleges. Ily módon a régi tudatunk – ami a saját felfogása szerint különválaszt, osztályoz és megítél – olyan tudattá válik, ami egyre jobban látja az egészet és egyesül vele. Ahogyan a kristálynak sok oldala van, önmagában véve mégis egy egész, úgy nekünk sem szabad az igazság egyetlen változatához ragaszkodnunk, hanem igyekezzünk teljes egészében látni azt.
Nem várhatunk el az emberektől egy olyan tudatállapotot, amivel nem rendelkeznek. Fogja fel tehát mindenki az igazságot a saját életállapota, saját belátása szerint és ne üldözzük azokat, akik másképpen látják azt, mint mi. De harcoljunk azért, hogy mindannyian, mindig a teljességet keressük – mert a változás tudatos cselekvés, nem pedig annak az eredménye, hogy csupán az előadásmódon akarunk változtatni.
* post-truth – Posztigazság. Olyan helyzetet leíró jelző, mikor a tárgyilagos tények kevésbé hatnak a közvéleményre, mint az érzelmeken, személyes hiten alapuló érvek. (Wikipédia)
