Egy kialakulóban lévő társadalomban egyfajta szociális összetartás jön létre. A társadalom növekedése folytán szabályozásra van szükség a stabilitás fenntartása érdekében. Miféle szerepet játszik Isten a társadalmi fejlődés folyamatában? Egy nemrég indított vizsgálat [1] megpróbál választ találni erre a kérdésre, ezért több mint 400 olyan összetett társadalmat tanulmányoztak, amelyek az elmúlt tízezer év során alakultak ki. A tanulmány célja az, hogy megállapítsa vajon a szervezett társadalom jelenik-e meg először és ezt követi az isteni útmutatás bevezetése, vagy fordítva, Isten megelőzi a társadalmi kialakulást. Ez afféle tyúk és tojás kérdés Istenre és a társadalomra vetítve.
Úgy tűnik, az istenek követik a társadalmi fejlődést. A bevont tudósok azt a következtetést vonják le, hogy szükség van egy erkölcstanító istenre, aki igazolja azokat a szabályokat, amelyek felülről vagy a társadalmon kívülről jönnek. A buddhizmusban a karma törvénye, mint természetfeletti büntetés, játszik helyreállító szerepet. A legkorábbi istennő, akinek útmutató szerepe van, az egyiptomi Maat (i. e. 2800). Maatot később Sjamasj (i. e. 2200) és Ahura Mazda követte Perzsiában (i. e. 500). Ezek az istenek olyan társadalmakban jelentek meg, amelyben több mint egy millió ember élt, ezért ezekre megatársadalomként utalunk a tanulmányunkban.
Az emberiség talánya
Az adatok másfajta értelmezése szerint a társadalom fejlődésének egy bizonyos pontján az ember tudatossá válik a magasabb szellemi erőre. A szellemi erő a tudaton keresztül fedi fel magát a kialakuló társadalomban. Arra is van lehetőség, hogy az ember önvizsgálatot tartson, illetve felfedezze a belső motivációt, ami az érzékeken túlról jön. Az istenek által ihletett motivációkat. Olyan motivációt, ami az ember rejtett szellemi képességén alapul. Tehát itt megfordítjuk a dolgot. A társadalom nem kitalál isteneket erkölcsi útmutatás és a szabályok érvényesítése kedvéért. Az erkölcsi útmutatás magától az embertől származik, és olyan életformákhoz kapcsolódik, amelyekre ez a magasabb erkölcsösség jellemző. Ennek a magasabb életformának a képét őstípusnak tekintik és „isten”-ként hivatkoznak rá.
Ennek az istennek a szellemében az emberiség egységet képez. A kollektív tudat és tapasztalat az, ami a társadalom fejlődésében szerepet játszik. Olyan tudatos emberek csoportjáról van szó, akik magasabb értelemben tudatában vannak annak, hogy az emberiség egységet képez. A magasabb tudatot a gnosztikus tan Krisztusnak nevezi. Minden egyén szellemi magjánál fogva Krisztus egységéhez tartozik és nem választható el tőle.
Mindazonáltal ez a szellemi mag elkülönítheti magát az egységtől és saját utat választhat magának. Az emberiség akkor tömegként nyilvánul meg. Ebben a sokaságban a szellemi potenciál felaprózódik. Ily módon minden ember egy saját világot hoz létre magának, amelyben a ragyogó igazságnak csak egy töredéke található meg. A többi ember csak a teremtés vetületeként vehet részt a világnak ebben az énközpontú változatában.
A világ a kvantumfizika szempontjából ezért egy rejtély a számunkra. Készítettek egy modellt, ami a legkisebb ismert részecskéken alapul. A modell azt mutatja, hogy ezek a részecskék hogyan viselkednek, és hogyan alakítják a valóságunkat. A modell mindent kiválóan megmagyaráz mindaddig a pillanatig, amíg az emberek megpróbálják érzékelni a valóságot. Itt a modell működése csődöt mond. Két teória van, ami megpróbálja elmagyarázni ezt a jelenséget. A legközismertebb teória az, hogy a rendszer összeomlik abban a pillanatban, amikor az ember megfigyeli. Egy újabb teória szerint a modell olyan valóságok sokaságát mutatja, amelyek mind egy időben léteznek. Az ember azonban ezek közül csak egyet lát, noha a modell mindet megmutatja.
A két teória közti dilemma miatt és mert az eredmény sosem kielégítő, kicsi az érdeklődés a további kutatás iránt. Úgy tűnik, mintha ez az eset túlságosan egyértelművé tenné, hogy az ember valóságról alkotott nézőpontja korlátolt. Az ember érzékei oly mértékben korlátozzák azt, hogy az eredmény, amikor tényleg megjelenik, teljesen felfoghatatlan. Egy olyan világegyetem, ami csak akkor létezik, amikor az ember érzékeli, a valóságnak nyilvánvalóan csak egy korlátolt nézete. Egy olyan világegyetemben, ami számtalan változatban jelenik meg, mindig megtalálható az, amire az egyénnek éppen szüksége van. Mindkét változat azt mutatja, hogy létezik egy olyan teremtés, ami az emberi tudathoz igazodik. Minél töredékesebb ez a tudat, annál töredékesebb maga a világegyetem is.
A világméretű megatársadalom
A Krisztusban való egység emléke minden emberben jelen van. A huszonegyedik században minden ember kialakíthatja a saját történetét ennek az alapján. Az egységhez való visszatérés mitikus változatát. Ez történhet például úgy is, hogy egy olyan országot, illetve nemzetet alakítanak ki, amelyik kimagaslik az összes többi közül. Ennek a társadalomnak a jóléte a vezetői számára elsőrendű fontosságúvá válik. Itt akár kifejezetten Donald Trumpra is gondolhatunk, aki ismét naggyá akarja tenni Amerikát, természetesen Isten segítségével. Itt olyasféle dolgok bemutatásáról van szó, amelyek a kampány során várakozáson felül működtek. Elnöksége alatt Trump úgy tűnik, állja a sarat, a világ többi részének legnagyobb csodálkozására. Trump tervei mitikus arányokat öltenek. Bárki, aki ismeri a mítoszok világát, tudja, hogy az mindig harchoz vezet. Egy fal felépítése, ami ezt a megatársadalmat elválasztja a fal túl oldalán lévőktől, rendkívüli módon kihangsúlyozza az elkülönülést.
Egy olyan egyéniség, mint Trump, azáltal nyeri el a csoport erejét, hogy valami olyat csinál, amit a tömegek eszményinek tekinthetnek. Ennek a során egy olyan kép alakul ki, ami valóságosnak fog bizonyulni a társadalom keretein belül. Ez a modern megatársadalom ellenszenvet kelt a töredezett emberiség fennmaradó részében. Ezáltal a fennmaradó rész is egy magasabb eszmével rendelkező megatársadalmat akar létrehozni. Akkor viszont kell, hogy legyen eszméje is. Például Európának is van egy ilyen eszmei elképzelése, vagy ez már csak a múlt dicsősége? Hisz valaki Európában, mint megatársadalomban? Apropó, hol van Isten?
A politikai dráma, úgy tűnik, egyre kevésbé határozza meg a társadalom fejlődésének irányát. Óriási dolog, hogy a kis országok, kerületek, városok és helyi kormányzatok mind a saját játékaikat űzik. A kérdés csak az, hogy ez számít-e még valamit. Nem titok, hogy a világ öt legnagyobb vállalata, a „rémséges ötös” annyi pénzzel rendelkezik, hogy a kormányok csak akadályt jelentenek a terveik számára. Gondoljanak csak a Mars kolóniával kapcsolatos tervekre, egy szabad állam gazdag és tehetséges emberek számára ingyenes közlekedéssel, friss levegővel és bosszantó szabályok nélkül. A pénz ilyenformán egy kis csoport nagyon gazdag ember kezében van, akik csillagászati összegeket tudnak elkölteni. Számukra a politika világszínpada olyan, mint az emberiség szórakoztatására szolgáló bábelőadás. A huszonegyedik században ők a világméretű megatársadalom új istenei.
A fiatalok önkéntelenül érzik, hogy a világméretű megatársadalom az egyén fejlődése szempontjából olyan, mint egy kényszerzubbony. Ezért a fiatal nemzedék érdeklődése másfelé irányul. Őket is bevonják a történelem során kialakult bábjáték mindenféle ideológiájába, de ők egyre inkább kiszabadítják magukat ebből. A fiatalokat jobban aggasztja földanyánk környezeti teherbírása. Vajon a Föld életképes bolygó lesz-e még az eljövendő generációk számára is a következő évtizedekben? Az új isten Földanya, aki újfajta erkölcstanítást nyújt a világméretű megatársadalom környezetpolitikája számára.
Együtt, egységben élni
Az egység széttöredezett, világméretű megatársadalomba vetül ki. A kivetülést nézni érzékszervi korlátozottság, mintha homokszem került volna a szellemi szembe. Az egység létezik, de az egyén számára felfoghatatlan. Az érzékek ennek a zavaros összefüggésnek a csapdájába esnek. Emiatt az egyén elkülönülést tapasztal. Az elkülönült tudati tapasztalat a tér és idő miatt létezik. Ez a tapasztalat azonban csak illúzió, ami mögött ott van a Krisztus Mindenségében létező egységes tudat. Ez az egység tölti el a Mindenséget a szeretet szelleme által. Az egységben való elmerülés ezért ugyanazt jelenti, mint az egész emberiség egységbe foglalása. A megszabadulás titka az, hogy ezt minden egyén önmaga megteheti. Ezzel a cselekedettel az ember magával ragadja embertársainak egy csoportját és átemelheti őket a tér és idő világának a küszöbén. Minél több ember képes megbocsátani az embertársának, a szeretet ereje annál jobban be tud hatolni a társadalomba. Ily módon az emberek összekapcsolódnak az egység eszméjében. Nem egy megatársadalom kivetüléseként, hanem valódi társadalomként a Földanya környezetvilágában.
Az isten-anya olyan, mint az igazi, örök élet méhe a mindenség egységében. Nagyon közel van és könnyű eljutni hozzá, ha az ember szeretetben képes megbocsátani mindenkinek mindent. Csak ez nyitja meg a szellem kapuit, semmi más. A kapu kinyitásához szükséges kulcs a tudat. A kapu maga az a sugárzó alakzat, ami betör az egységbe a tér-idő helyein. Az emberi élethullám töredezett világegyetemének az alfája és ómegája, kezdete és vége. Tehát nem az ember az, aki elképzeli istent, hanem Isten, a Szellem az, aki az emberen keresztül elképzeli a valódi élet egységét. Ezért van az, hogy az új élet nem egy isten ábrázolásából keletkezik, hanem a valódi élet megnyilatkozásával. Ennek bizonysága motivációt adhat korunk tudósainak a további kutatásokhoz.
Az emberiség elfelejtette, hogy honnan származik. Minden emlék nehezen idézhető fel és mindig gyorsan feledésbe merül. Az emlékezetnek újra és újra át kell verekednie magát az illúziókon ahhoz, hogy az ember jelenlegi tudatállapotához eljusson. Ha ez a tudatállapot kollektívvé válik, akkor egy újabb mitológia keletkezik új istenekkel és egy újabb kísérlet arra, hogy az ember az örökkévalóságot az időben próbálja megvalósítani. Ez az istenek és az emberi társadalmak tyúk és tojás története. A magasabb életbe el lehet jutni anélkül, hogy el kellene képzelnünk azt. Ez a csoportra is érvényes, mert a kulcs használatba került és a kapu nyitva áll.
[1] Az összetett társadalmak megelőzik az istenek erkölcsi útmutatását a világtörténelem során. Nature folyóirat, 2019. március 20.