A finn identitás emlékműve A Kalevala, mint a beavatás felé vezető út 1. rész

The Iliad as Finnish Kalevala is sometimes called. The epic has a firm place in world literature. More than one hundred years ago, on the 6th of December, 1917, Finland became a sovereign state and the epic played an important role there.

A finn identitás emlékműve A Kalevala, mint a beavatás felé vezető út 1. rész

Cikkünkben két különböző szempontból helyezzük megvilágításba ezt az eposzt. Először a Kalevala szerkesztőjével, a fizikus és botanikus Elias Lönnrot életével és munkájával foglalkozunk. Azután pedig a finn filozófus és író Pekka Ervast úttörő jellegű szellemi tolmácsolását vesszük szemügyre.

 

Elias Lönnrot (1802-1884)

 

Finnország dél-nyugati részén van egy kis házikó, melynek nincsenek közvetlen szomszédai. Mögötte egy nagy tó látható. A láthatár távol van. Meglepő módon itt található a szellemi alapja a finn állam megalapításának, ami száz évvel ezelőtt lett kihirdetve Helsinkiben, ettől a helytől hetven kilométerre. Ebben a kis házban nőtt fel a Kalevala szerkesztője Elias Lönnrot, egy szegény szabó fiaként[1]. Sok-sok évig élt itt hat lánytestvérével együtt egy szobában.

1802-ben, egy áprilisi napon, amikor az idősebb Lönnrot negyedik gyermekét egy hosszú utazásra küldte a szomszédasszonyával együtt, hogy megkereszteljék, az utazók eltévedtek egy heves hóviharban, és mire megérkeztek, a szomszédasszony elfelejtette, hogy milyen nevet adtak a gyermeknek. Ezért a lelkipásztor vetett egy pillantást a szentek kalendáriumára és az Éliás nevet adta a gyermeknek, mivel éppen ennek a szentnek volt a neve napja.

Pontosan ez az egyszerűség és szegénység jellemezte Elias Lönnrot gyermekkorát. Abban a szegényes házikóban a lisztet zuzmóval és fenyőtoboz darabkákkal keverték és amikor az ily módon készült kenyér elfogyott, akkor éheztek. Amikor kitört a háború, a gyerekeknek koldulniuk kellett. A hat éves Elias is ezt tette, az ajtó előtt állt csendben és várakozott… Ez azonban nem keserítette el, mert amikor sétált vagy úszott elfelejtette azt, hogy éhes. Ha mindezt megunta, akkor olvasni kezdett annak a három könyvnek valamelyikéből, amit otthon talált: a bibliából, a zsoltároskönyvből vagy a katekizmusból, és ezután minden újra rendben volt…

Tíz éves volt, amikor iskolába járhatott egy ideig, hogy a titokzatos svéd nyelvet megtanulja, de gyorsan haza kellett térnie, hogy segítsen az apjának a munkájában. Mégis sikerült ismét bejutnia egy iskolába, ezúttal a fővárosban, Helsinkiben. Mivel neki nem volt könyve, a barátja könyveivel leült a lépcsőre amíg az ebédelt, nem törődve még a fagyos hideggel sem. Három éven keresztül sikerült ezt csinálnia, miközben azzal keresett pénzt, hogy az egyetem személyzetének segített különböző, kisebb munkák elvégzésében. Azután másodszor is haza hívták, hogy otthon segítsen.

Történt pedig, hogy a lutheránus gyülekezet egyik prédikátora aggódott a fiatal Elias sorsa iránt. Azt javasolta a tizenhét éves fiúnak, hogy régi szokás szerint járjon házról-házra, ahogy Luther tette valamikor. Elias félretette a szégyenlősségét és elkezdett zsoltárokat énekelni és ezzel gabonát gyűjtött, így tudtak kenyeret sütni otthon. Ez biztosította, hogy a családnak legyen étele az asztalon, ő pedig beiratkozhatott egy gimnáziumba. Amikor a kenyérnek való fogyóban volt, Elias dolgozni kezdett egy gyógyszertárban. Napközben nem volt szabadideje, de olyan jól és szorgalmasan tanult éjszaka, hogy húsz éves korában egyetemre mehetett. A diáktársai, akikhez csatlakozni szeretett volna, először lenézték az alacsonyabb rendű munkák miatt, amit korábban diákként végzett[2].

 

Egy második Orfeusz

 

Hat évvel később, 1828 nyarán, Lönrott orvosi diplomát szerzett és készen állt az első gyűjtő körútjára: mezítláb, megtakarított pénzével a táskájában, farmernak öltözve, sétabottal a kezében, dohánnyal tömött pipával a szájában, egy erős hátizsákkal, vadászpuskával a vállán és gomblyukába fűzött kendőben a flótájával útnak indult. Egy farmer fiának adta ki magát, aki meg akarja látogatni a családját Karéliában[3]. Az emberek, noha gyakran banditának nézték, legtöbbször szívesen fogadták. Amikor megérkezett egy faluba az emberek körülvették, ő pedig játszani kezdett a flótáján és ezzel még több embert vonzott maga köré…

Úgy érezte magát ilyenkor – ahogy a naplójában írta – „mint egy második Orfeusz, vagy hazafias szóval élve, mint egy új Vejnemöjnen”. A muzsika befejeztével kérdezgetni kezdte a hallgatóságát énekesek és énekmondók után érdeklődve a farmerek körében (a Laulajat) és aztán meglátogatta őket. A táskájából elővett egy jegyzetfüzetet a legújabban közzétett népdalok gyűjteményével és hangosan olvasni kezdte azokat. A farmerek ismerték azt, amit olvasott, izgatottá váltak és hamarosan énekelni kezdenek. Ez azonban nem mindig járt sikerrel, mivel nem mindenki tudott ellenállni a pálinkának!

Azonban lassan de biztosan egy gazdag gyűjtemény volt születőben…

Ezt tíz további utazás követte… Tizenhat évi utazgatás során Lönrott 20 ezer kilométert tett meg gyalog vagy síléccel, hogy népdalokat gyűjtsön a karéliai területen.

A finn Iliászként is ismert Kalevala forrásmunkája fokozatosan alakot öltött.

Lönrott később támogatást kapott a nyelvész és újságíró David Europaeus-tól (1820-1884), aki 2.800 éneket gyűjtött össze néhány utazása során. Ezért nevezhetjük a Kalevalát kollektív munkának. Az úgy nevezett Régi Kalevala (12.000 sor) 1835-ben jelent meg. Az Új Kalevala vagyis a szabványos könyv (22.800 sor) 1849-be látott napvilágot.

 

(folytatás a 2. részben)

—————–

[1] A „Kálevala” kifejezés – a hangsúly az első szótagon van – valójában azt jelenti „A ‘Kaleva’ Földje”, egy hősies törzsé, ami csak a mítoszokból ismert és nincs történelmi valósága. A nevet tehát úgy is lehet fordítani, hogy „A Hősök Földje”. A finn Kalevala ihlette meg az amerikai költőt, Henry Wadsworth Longfellow-t, hogy megírja az amerikai indiánok híres eposzát, a Hiawathá-t. Ennek a tartalma párhuzamba állítható a Kalevala történetével. Részben ez az eposz volt Tolkien művének, „A gyűrűk urának” is a mintája.

[2] A tanuló társaság tagjai most Lönrott születésnapján tartják az éves ünnepi összejövetelüket!

[3] Karélia történelmi határterület Finnország és Oroszország között, ami a II. világháború után sokáig Oroszországhoz tartozott. A karéliaiak, akiket elűztek, szétszóródtak Finnországban – mára összesen 1 millióan maradtak. A finn lakosság közül kb. 5 ezren beszélik a karéliai nyelvet.

 

 

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: június 24, 2018
Szerző: Dick van Niekerk (Netherlands)
Fénykép: Pixabay CCO

Illusztráció: