A szív meghatározó szerepet játszik az tudatossághoz vezető úton, mert a valódi megértés sohasem az okoskodó gondolkodás mesterkedéseiből ered. Ha az ember meg akarja érteni a teremtést, meg kell tanulnia a saját szívével felfogni a dolgokat és belelátni az univerzum mélységeibe. Ebben a mélységben egységet, fényt, korlátlanságot és végtelen fejlődést figyelhet meg. Akkor honnan jön a rövidlátás, a korlátoltság és a fájdalmakkal teli önzés?
Az ősi vizek
A teremtő erő a kvantum-mező vizei felett lebeg. A teremtő egységként jelenik meg, aki meg akarja mutatni a szemlélőnek korlátlanságát, végtelenségét és dicsőségét. Ezért hét teremtő impulzust bocsát ki magából. A teremtő teljes képessége egy anyatérben nyilvánul meg, ami képes befogadni a hét impulzust, hogy életet adjon az Új Kor Emberének. A kvantum térből ez az ember megfigyelő lélekként ébred öntudatra. Mágikus teremtőképességet szerez a kvantum térből, hogy befejezze a teremtést. Megtanul kreatív módon gondolkodni: gondolatai fénylő képekként jelennek meg a Mindenségben. Ezek a képek nem ismernek korlátot, hanem életet hoznak létre. Az ember aztán látja, hogy a teremtés jó, megtelt fénnyel és végtelennel. A teremtést áthatja a minden élet iránt való szeretet. Az élet egy a teremtőben és bolygói egységként tökéletességben fejlődhet benne. S így az ember végül a szent anyaföldet szolgálhatja minden élettel együtt, ami a tökéletesedés útján halad. A teremtő látja a megfigyelőt és teljes függetlenséget ad neki. A megfigyelő pedig minden szeretetét a kvantum-mezőre irányítja.
A vetület
A hét impulzus szerint való élet mindenütt jelenvalóság, összehasonlítva a jelenlegi emberi tudattal. Nem korlátozza sem tér sem idő, ahogy azt mi érzékeljük. Amikor megpróbáljuk elképzelni, hogy van-e valami a téren és időn kívül, akkor a tudatunk magja egy fátyolhoz közeledik. A fátyol nyílásán keresztül végtelenséget látunk a lényünk középpontjából. Ez egy benyomás mindenről, ami létező és nem létező, ezért a megfigyelő számára végtelen. Az egység kifejeződik az emberben, ugyanakkor maga a Mindenség az ő végtelenségében. Csak a megfigyelő az, aki korlátozza a látványt a saját tudata mértékében.
Ahhoz, hogy megközelítsük az egységet, arra van szükség, hogy lerázzunk minden korlátozást, hogy elvonatkoztassuk magunkat a téridőtől. Az egység megközelítése valójában egy egyre mélyülő érzékelési folyamat. A változás eredményeként a tudatosság növekszik, így az egység képes feltárulni.
Ebből az egységből nézve a mi jelenlegi valóságunk a tudat fokozódó korlátozottsága. Más szavakkal: tudatunkon keresztül az egység részekre oszlik, ezek a részek pedig együtt saját korlátolt valóságukat jelenítik meg. Az egység fényében ez egy egységen kívüli teremtés. Az ember, mintha az egység fénye által vetett árnyékokkal játszana az érzékek világában. Ily módon az univerzum egy árnyékba vetített kép, melynek kezdete és vége van. Mi emberek pontok vagyunk az időben, mindegyikünk a saját vágyával, hogy birtokolja az egység néhány darabkáját. Ezért az egységből jövő vetület a tudat töredezettségét mutatja, ami évmilliókig tart. Tehát ami egyszer valamiféle „sugallat” volt, azt mi rabszolga módra követjük a végrehajtás lehető legnagyobb mértékű felaprózásáig. Minden ember beleragadt az egységből való eredeti kivetülésnek saját kvantum-fizikai megjelenítésébe.
Most valami beépült a vetületbe, ami lehetővé teszi, hogy a korlátozás ismét megfigyelhető legyen. Ezért most újból érzékelhetjük az egységet és elkezdhetjük keresni azt. A vetület nem tűnik el, de egyre inkább az egység fényébe kerül. Ily módon az emberi tudatnak az a benyomása támad, hogy átlát a nagy illúzión. Végül is létezik egy vetület, ami az egységből ered, és minden ember sajátos módon észleli azt. A vetületek kollektív atmoszférájának jelenlegi kozmikus változása segít nekünk ebben. Egyre több ember veszi észre, hogy mi megy végbe a kollektív tudatban.
Egy másfajta tudat
Az anyafölddel – annak hétszeres egységtudatával – való ismételt összekapcsolódás olyan, mint egy újabb születés. Erre a születésre való felkészüléshez alapos öntudatosságra van szükség. A növekedés egyik feltétele a szív terébe való leereszkedés, mert ez az a hely, ahol az ember képes beleszületni az egységtudatba. Ez az erőteljes emberi képesség az a mag, amiből az egységes személy megszülethet és növekedhet. Ez a személy a Föld hét teréből él, ami maga is egy élőlény a naptest egységén belül. Amit mi egységtudat nélkül látunk és tapasztalunk a Földből, az csak a töredezett valóság téridőbe vetített változata. Az ember természetesen a korlátolt érzékelő képességével fejezi ki önmagát. Ezért az összes teremtése átmeneti jellegű és az egység viszonylatában nem létező.
A tudat korlátozottságának az oka a gerincoszlop tövében rejtőzik. Ez a hely egy energiaközpont, ami tizenkét térségre van osztva, ami a körülöttünk lévő kozmosz tizenkét hatóterével áll kapcsolatban. Az ember ezzel az energiaközponttal kapcsolódik embertársai, a föld, a naprendszer és az univerzum törvényeihez. Amíg ez az energiaközpont ural minket, az ember a korlátolt világ keretein belül gondolkodik. Mert az elme szintén tizenkét részre oszlik, az emberi lét karmikus gyökerének a tükreként. A kritikus gondolkodás következtében sok ember a megkristályosodott elképzelések foglya. A kivetített illúziót tartják a tényleges valóságnak.
Az újjászületésre való felkészülés – nevezzük a tudat kvantum ugrásának – a tükröző tevékenységnek, a karmának a teljes elfogadása és az egységgel összevetett megfigyelés megtanulása. A szellemi nap fényének birtokában, ami bevilágítja a lélek tudatalatti részének a tereit, ez lehetséges. A szellemi hold ennek a tevékenységnek az idő során történő beteljesítése. Ha az ember hagyja, hogy így teljen az élete, anélkül, hogy bármit is meg akarna változtatni, akkor minden megmutatkozik a szellemi nap fényében. Akkor a szellemi nap enyhíti a gyökértűz minden eredményét: az ember neurózisát. A megfigyelés és a kapott belátásért való hála elősegítheti az egységtudat mágikus születésének beteljesülését. A hétszeres szeretetképesség akkor eltölti a szívet. Egy villanásnyi látomásban megpillantható a hétszeres anyaföld. A teremtés ezután a kvantum-mező vizeiből való teremtés újfajta érzékelése által folytatódik. Ettől kezdve az ember ismét képes lesz a Föld hétszeres terében dolgozni.
Szellemi növekedés
A szív egy mágneses töltéssel rendelkező központ, ami különleges, egyéni módon polarizálja az emberi szervezetet. Ennek a polarizációnak a következtében az ember minden nap összefüggően érzékeli a környezetét. Ez a kvantumenergia mező egy részének saját, személyes korlátozott érzékelése. Ez olyan, mint a lélek egy képernyője, amire a vetítés történik. A plexus sacralis gyökértüze belevetíti a lélekbe mindazt, ami a karmikus energiából következik. Ily módon az illető egy korlátolt valóságba történő vetítés részesévé válik, amit számos hasonlóan polarizált tanuló-teremtő tart fenn. A születés és halál élménye a kollektív vetítés része. Ezen a körforgásszerű törvényességen belül mindig újabb polarizációk és újabb valóságok jönnek létre. Aki a szív mágnesességén keresztül érzékeli ezt, megláthatja a szív polarizációjának korlátozó működését, ami önmagára összpontosít. Az egység egy darabkáját önző módon meg akarja tartani magának. Az éber tudat megváltoztatja ezt a polarizációt azáltal, hogy lehetővé teszi az embernek, hogy belelásson a saját életébe és lássa annak minden eredményét szabadon, rácsodálkozással, de sohasem vádoló módon. Az egységtudat akkor teljesen kifejlődik és végül megszünteti a karmikus gyökértüzet.
Amíg ez nem történik meg, addig a karma továbbra is kivetül gondolatok és érzések révén, melyeknek legtöbbje egyáltalán nem is tudatos. Ezek a gondolatok és érzések aztán az egységtudat polarizált, öntudatlan támadóinak egy gyűjteményét hozzák létre, melyek mindig megtalálják a lélek gyenge pontját és ezáltal a szenvedés forrásává válnak. Minden embernek, aki a szent anyaföld területén akar dolgozni, legfőbb feladata az, hogy megsemmisítse ezt a forrást. Egyre több lélek szenteli ennek az óriási munkának az életét. Egymással összefogva keresztültörnek a kollektív neurózison, ami fogva tartja a lelket. Az a feladatunk, hogy alkalmatlanná váljunk ebből a neurózisból jövő késztetések számára. Akkor felülemelkedhetünk a vetületen és elkezdhetünk a szellemi forrásból élni, ami folyamatosan áramlik az egységből, és ezzel újjá teremthetjük a valódi életet.
