Egy kiállítás a Sao Paulo-beli Pinacotecában, Brazíliában 2018. március 3. és július 16. között.
Latin Amerikában először kerül bemutatásra egy egyedi tárlat a svéd festőnő Hilma af Klint (1862-1944) munkáiból a Sao Paulóban lévő Pinacoteca képgalériában. Noha munkája úttörőnek számított az absztrakt művészet terén, a huszadik század nagy részében mégis ismeretlen maradt.
1907-ben, amikor Hilma af Klint a „Festmények a Templomnak” című képsorozatán dolgozott (ami 193 bensőséges műből áll, melyek 1906 és 1915 között készültek), Picasso megfestette az Avignoni lányokat, Gustav Klimt a Csókot és Frida Kahlo Mexikó várost. Röviddel ezután olyan nevek következtek, mint Kandinsky, Munch és Mondrian, akik bejegyezték nevüket a festészet történetébe, kivéve Hilma af Klintet, aki nem vett részt ebben a történetben, mivel az ő absztrakt munkája, a saját kérésére, csak húsz évvel a halála után került napvilágra. Még így is csak 1986-ban akadt néhány ember, akik először értékelni tudták a munkásságát a „Spirituális Művészet: Absztrakt Festészet 1890 és 1985 között” című kiállítás során, melyet a LACMA (Los Angeles County Museum of Art), Los Angeles Megyei Művészeti Múzeum rendezett meg.
Hilma af Klint munkássága egy magasabb életterület feltárására törekszik. A festőnő tudta, hogy a nyilvánosság még nem tudná értékelni a munkáit, amelyeket még ma sem értenek igazán. Hilma egy olyan önismerethez vezető utazásra hív, ami mindannyiunkat érint. Az emberiség fokozatosan nyílik meg e felé az út felé. A Vízöntő kor impulzusai nyomán az emberek fogékonyabbak az új elképzelésekre. Mindazonáltal Hilma elképzelései nem újak, azok mindig léteztek és létezni fognak ezután is.
Hilma af Klint nem csak művész volt, hanem egy olyan ember is, aki a szellemi fejlődést kereste. Kezdetben csak egy eszköz volt, aki az anyagtalant megörökítette az anyagban, láthatóvá tette a láthatatlant. A művész unokaöccse, Johan af Klint szerint, aki egyben a festőnő munkáinak örököse és a Hilma af Klint Alapítvány elnöke, „Hilma munkássága a szellemi világ fizikai megjelenítése”. Később Hilma feltárja saját tudatának a fejlődését.
A LOGON szerzői csoportjának két munkatársa meglátogatta a kiállítást, íme a benyomásaink:
Amikor Hilma af Klint munkáit szemléljük, érezzük a nagyszerűségüket és azt, hogy van bennük valami, amit nem lehet szavakba foglalni. Néha geometriai formákban fejezi ki magát, néha pedig organikus alakzatok formájában. Ebben az értelemben véve a munkái absztraktnak számítanak, mert oly módon érintik meg az embert, amit pusztán józanésszel szinte képtelenség felfogni. Az embernek ezt át kell élnie, meg kell tapasztalnia a lényén keresztül és engednie kell, hogy behatolhasson a belső lényébe, a szívébe, és ott mozgásba hozzon valamit, ami egybecseng ezzel a rezgéssel, összhangban áll vele. Hilma af Klint munkássága nem az intellektushoz szól, nem értelmezhető, ezt rögtön érezni lehet, amint az ember kapcsolatba kerül a vásznaival, különösen azokkal, amelyeket kifejezetten a templom számára festett. Miféle templom számára? Az igazság keresője azonnal megtalálja a választ: Hilma nem egy templom számára festett, ő a belső templom felépítésének az útját mutatja meg.
Munkái mindazokat a dolgokat visszhangozzák bennünk, amit a szemünkkel látunk, ez felismerés! Ez az általa járt szellemi út, ami létezik, ott van, és bárki, aki keresi valóban megtalálhatja. Ez egy ajándék a jelen számára, mert most került bemutatásra, az emberiség jelenlegi tudatállapotában, abban a kozmikus pillanatban, amikor az ember nyitott az elfogadásra, belsőleg nyugtalan, szomjasan keres és elégedetlen a dolgok jelenlegi állapotával. Észrevettük, hogy Hilma festményei mennyire vonzzák az embereket, hogy a kiállítás látogatóit, akik között 10 évesnél fiatalabb gyerekek is voltak, teljesen magukkal ragadták a kiállított képek. Kell-e ennél jobb bizonyíték arra, hogy mennyire bensőséges és mindenkihez szóló a művészete?
Hilma af Klint, a rózsakereszt, teozófia és később az antropozófia szellemi mozgalmainak hatására olyan dimenziókat ragadott meg, amelyek meghaladják az érzékek világát. A világ láthatatlan erőit tudományosan közelíti meg és számtalan formában katalogizálja. Érdemes megjegyezni, hogy az ő idejében, a röntgensugár és az elektromágneses hullámok felfedezése nyomán, feltámadt az érdeklődés a láthatatlan dolgok iránt. Felismerhetjük, hogy elkülönültség valójában nem létezik és minden kapcsolatban áll egymással, csak éppen mindenki számára másképpen jelenik meg. Hilma af Klint ugyanezeket a dolgokat a művészet szemszögéből ismerte föl. Okkult téren a spiritiszta szeánszok kerültek az érdeklődés középpontjába. Hilma szellemi tapasztalatait az Ötök Körében szerezte, egy csoportban, melyet ő és négy barátja alkotott. Az összejöveteleik során magasztos szellemekkel léptek kapcsolatba és ösztönszerű jegyzeteket készítettek.
A svéd festőnő szemmel láthatóan magasabb rendű mágneses mezőkkel, egy tiszta és emelkedett térséggel került kapcsolatba, melyről Rudolf Steinerrel is beszélt. Ez egy olyan térség, ami nem tartozik a dialektikus világhoz (az ellentétek, a fény és a sötétség, a jó és a rossz világához): ez a Szellem világa.
Hilma af Klint portré- és tájképfestéssel kereste kenyerét. Nagyon alapos volt és a botanika terén végzett szellemi munkája során számos feljegyzést készített az atomok és a mágneses mezők elrendeződéséről éppúgy, mint a Szakrális Geometriáról. Jesús Zatón könyvében, melynek címe Szakrális Geometria: természeti, tudományos és Pitagoreus alapok, ezt olvassuk: „A Szakrális Geometria nem pusztán mérésekre korlátozódik, hanem azokat az energiamintákat keresi, amelyeken keresztül az Egységből, illetve a metafizikai Mindenségből az összes forma kialakult: az embrió fejlődésétől kezdve azokon a mintákon keresztül, amelyek a bolygók és galaxisok kialakulását és ritmusát követik, egészen az állati bőr foltjainak és vonalainak képződéséig, vagy a DNS molekulák szerkezetének felépüléséig, a legkisebbtől a legnagyobbig, mindent a Szakrális Geometria szabályoz”.
Hilma af Klint munkái átfogják a Teremtést, a Káosztól egészen a kezdetig, amikor az Ige elhangzott. A Tíz legnagyobb című képe a tudat fejlődésének történetét meséli el (spirálok formájában) az ember életének szakaszain keresztül a gyerekkortól az öregkorig. A Templomi festmények csúcspontját az Oltárkép Sorozat alkotja, ami af Klint saját szellemi útját ábrázolja, azt az alkímiai folyamatot, melynek során az ólom arannyá válik. Egy másik csodálatos sorozat a A bölcsesség fája. Az első képen Hilma a szívet (az ember központját) helyezi a fatörzs alapjául. A szív a többi dimenzió felé vezető kapu, melyek a Szent Grál sugárzó kelyhéhez vezetnek, ami 12 sugarat bocsát ki magából. Ahogy a sugarak távolodnak a kehelytől, a Szellemtől, a közöttük lévő távolság is egyre nagyobb. Ezt ábrázolják a fehér és fekete galambok. A felsőbb dimenzióban a galambok egyesülnek az oszthatatlan és örökkévaló Egyben.
Hilma af Klint művészete az általa követett önismeret útja: egy olyan művészet, ami képes átalakítani azoknak a szellemi életét, akik kapcsolatba kerülnek vele. Egy olyan élet, ami a szívből ered és az örökkévalóságot akarja felkínálni az embernek, ami nem egy kép, hanem egy erő, egy végtelen, kezdet és vég nélküli esemény most, itt a jelenben.