Azok a kimagasló értékek, amik a mi belső munkánkat segítik az út során, több mint filozofikus vagy ezoterikus elképzelések. Ezek az értékek kézzelfoghatóak és átadhatóak, mivel azoknak a szívéből és fejéből származnak, akik a múltban éltek. Hálásak lehetünk mindazoknak az elhivatott lelkeknek, akik fáradságot nem ismerve dolgoztak azért, hogy az emberi tudat felébredéséhez vezessenek minket. Az úttörők generációinak, akik nagylelkűen készítették azt az utat, amelyen ma járunk. Ők nyitották meg a szíveket és az elméket az egyetemes Gnózis számára. Mit gondoljunk erről a kincsről, erről a nagyszerű örökségről?
Nincsenek módszereink arra, hogy felmérjük saját hatékonyságunkat ebben a világban, és talán jobb is így.
Ámde talán tudatában lehetünk annak, amit kaptunk; és továbbadhatjuk ezt a felfoghatatlan kincset.
Amikor valaki elhagyja az anyagtestét, valamit itt hagy nekünk a tulajdonságaiból, eszményeiből vagy a Szellemhez fűződő kapcsolatából az általa elért szinten. Igen, a megszabadított vérlélek éppúgy átadásra kerül, mint egy örökség, ami az elhunyt után marad azok számára, akik még itt élnek az anyagban és akiknek szükségük van rá.
Ez az örökség erőhatások vagy igaz szavak formájában nyilvánul meg. Nem mindig vagyunk tudatában ennek, és nehezen tudjuk megragadni vagy élővé tenni ezt a finom anyagot. Mégis ez a mi szellemi örökségünk. S ha így áll a helyzet egyéni szinten, képzeljék el, milyennek kellene lennie a csoport szintjén!
Nos tehát, hol zajlik egy ilyen átadás?
Hol történik tehát az a titkos szertartás, melynek során részesülhetünk ezekben a legmagasztosabb értékekben, melyeket a világosság testvérisége összegyűjtött és megtartott a számunkra? Hol lehetne máshol, ha nem a templom szívében? Hol lehetne máshol, ha nem az elmélyülő lelkek csöndjében?
Ez az erő azonban MINDENKIÉ és nem csupán néhány emberé.
Ezért rajtunk van a sor, hogy továbbadjuk azt és felajánljuk mindenkinek. Nem a mi dolgunk, hogy elfogadjuk-e vagy megtagadjuk ezt a munkát. A világosság kincse, amit kaptunk, a mi fizetségünk. Szellemben élni azt jelenti, hogy feladatként, küldetésként és felelősségként fogadjuk el mindazt, amit kapunk, hogy amikor ránk kerül a sor, továbbadjuk azt.
Gondoljunk csak a hagyományos társadalmakra, ahol a legidősebb ember (néha az öregek köre), rendelkezik a tudással és a mágiával. Ő a tudás őrzője mindaddig, amíg egy új generáció képes átvenni az öröklés felelősségét és bölcsen továbbadni azt. Afrikában azt mondják, hogy „amikor egy öregember meghal, egy könyvtár tűnik el a föld színéről”. Mi azonban annak a tiszta erőnek a továbbadói vagyunk, amit az isteni hatalom küld ebbe a világba, azoknak a lelkeknek a számára, akiket ránk bíztak. Úgy kell elvezetnünk őket az átalakuláshoz, hogy semmi se vesszen el.
A kapott örökség tudatában, az erő által, melyet a Szerzet a szellemi út során minden időkben átadott, mi is betöltjük szerepünket a szellemben testvéreink mellett. És mi is megkapjuk a kincset jutalmul. Mert az „adjatok, és nektek is adatik…” valóban igaz szabály, de ugyanakkor egy körforgás megnyilvánulása is: az ajándék újabbat szül az öröm éltető spirálisában. Szellemileg örökösök és egyben adományozók is vagyunk. Így helyezkedünk el a személytelen és testvéri élet szívében.
