Egy világban, melyet a vélemények, hiedelmek és identitások sokasága jellemez, a sokféleséget [sokszínűséget] gyakran a legnagyobb jóként ünneplik. De nincs-e szükségünk a szív egyszerűségére is?
Nem az elszegényesedés értelmében, hanem a lényeges dolgokról való mély elgondolkodásként, melyek minden sokféleség alapját képezik, egy spirituális átalakulásként, ami az emberi lét lényegéhez vezet.
Egy olyan időben, amikor az élet egyre bonyolultabbá válik, sok ember érzi a belső tisztaság szükségességét. Ezt a tisztaságot a szív egyszerűségén keresztül lehet megtalálni.
A sokféleség illúziója
A modern világ sokféleség alapján boldogul: kulturális, vallási és ideológiai különbségek formálják a társadalmunkat. Ezeket a különbségeket gyakran erősségként tartják számon, és a kreativitás, innováció és dinamikus haladás forrásai. Másrészt azonban, legyen bármennyire is értékes ez a sokféleség, egyben konfliktusokhoz, félreértésekhez és megosztottsághoz vezethet. A sokféleség gyakran az egó versenytere is, ahol mindenki saját nézetének a terjesztéséért és érvényesítéséért küzd.
Ebben a sokféleségben könnyű elveszítenünk önmagunkat. A számtalan hang, vélemény és nézet, ami naponta körülvesz minket olyan zajos zűrzavarrá állhat össze, ami megzavarja az elmét, és nyomasztja a szívet. Sok ember érzi elveszettnek magát ebben a végtelen lehetőségek világában, és keres mélyebb értelmet, valamit, ami mindezeket a különböző részeket egységbe foglalja.
Jan van Rijckenborgh, az Arany Rózsakereszt Nemzetközi Iskolájának egyik spirituális vezetője könyveiben leírja, hogyan láthatunk át és kerekedhetünk felül ennek a világnak a dialektikus természetén. Ahhoz, hogy tisztán lássunk, hogy megtaláljuk a belső egység állapotát, át kell törnünk az ellentétek illúzióját, és fel kell fedeznünk az isteni szikrát önmagunkban és minden életben.
Az egyszerűség útja
És itt jelenik meg a szív egyszerűségének fogalma – nem az együgyűség vagy naivság értelmében, hanem a lényeghez, az egységhez való visszatérésként. Az az egyszerűség, amiről itt beszélünk, egy olyan létállapot, ami a sokféleségen túl létezik. Ez az út ahhoz a belső forráshoz vezet minket, ami minden ellentétet egyesít. Egy ilyen utat akkor járhatunk, ha megvan a hozzávaló bátorságunk, és vágyunk rá. Mindez abban csúcsosodik ki, hogy megtapasztaljuk, érzékeljük és felismerjük magunkban az isteni, szellemi szikrát. Tudatára ébredünk a valódi természetünknek – ami az egón, a társadalmi kondicionáláson és a felszínes önazonosságon túl van. Ez az önvalóval, a bennünk lévő ’másikkal’, az egyetemessel való mély kapcsolat állapota.
A középkori misztikus, Eckhart mester (1260-1328) az egyszerűséget (“Einfalt“) a spirituális élet legmagasabb céljaként írja le. Számára az egyszerűség azt jelenti, hogy a lélek kiüresíti magát, hogy helyet adjon Istennek. „Az ember minél inkább kikerül a dolgokból, Isten annál inkább belé költözik”, mondja Eckhart mester. Alapvető igazság van ebben az állításban: egy olyan világban, amelyik mindig többet akar – több tudást, több vagyont, több hatalmat – a megoldás az elengedésben rejlik. Az egyszerűségben lakozó lélek felismeri, hogy a valódi beteljesülés csak úgy érhető el, ha eggyé válunk az istenivel. Ez az eggyéválás egy olyan „derűs létezés” állapotához vezet, amelyben minden földi dolog elveszíti a jelentőségét, és mindent az isteni jelenlét hat át.
A Biblia is beszél az egyszerű szív fontosságáról. Az Újszövetségben ez áll: „A test lámpása a szem: Ezért, ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.” (Mai nyelven szólva: Ha a szemed egyszerű, az egész tested megtelik világossággal). (Máté 6:22). A tudatos jelenlét, az ima és a belső csend gyakorlása olyan eszközök, melyek segíthetnek abban, hogy áttörjünk a sokféleség zaján, és megtaláljuk a tisztaságot és az egyszerűséget. Ez azt jelenti, hogy csendesítsük el a fejünkben lévő sokféle hangot, és csak a szívünk halk, de tiszta hangjára figyeljünk. Ebben a csendben rájövünk, hogy ami elválaszt minket, az csak felszínes illúzió, és hogy legbelső lényünket illetően mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk. Ez a felismerés az, ami elhozza a megvilágosodást. Ekkor világosság keletkezik a lényünkben, és a szív hangja Isten hangjává válik, aki hozzánk beszél. Ezért mondja a zsoltárok szerzője, „Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket.” (Amikor beszélsz, a szavaid megvilágosítanak, és a bolondot bölccsé teszik.) (Zsoltárok 119:130)
Egyszerűség a sokféleségben
Az egyszerűség felfedezése nem a világ sokféleségének az elutasítását vagy tagadását jelenti. A sokféleség az élet teljességének a természetes kifejeződése. Hálásak lehetünk ezért, és hálásnak is kell lennünk minden változatáért, sőt örülhetünk is neki. Mivel a részei vagyunk. De csak akkor képes igazán eltölteni minket, ha látjuk, hogy egy mélyebb egységben gyökerezik. Ez az egység az isteni egyszerűség, ami a látszatokon túl létezik.
Jakob Böhme, a XVI-XVII. századi német misztikus a „sokféleségtől” az „egységhez” vezető útként ábrázolja a lélek utazását. Böhme számára a sokféleség – a világ számtalan változatossága – a teremtés isteni bőségének a megnyilvánulása, de egyben kihívás is. A léleknek be kell hatolnia ebbe a sokféleségbe, és vissza kell térnie az eredetéhez, a lét egységéhez. Böhm azt írja, hogy ez az egyszerűséghez való visszatérés nem könnyű. Mély belső átalakulást igényel, valamint az egó elengedését. Műveiben az isteninek a lélekben való „belső születéséről” tesz említést. Ez a folyamat mély spirituális egyszerűséghez vezet, ami minden dolgok lényegét azok eredeti mivoltában ismeri fel.
A szív egyszerűségére való hívás lehet a válasz a legmélyebb vágyakozásainkra. Talán ez a kulcs az emberiség és az élet újfajta megértéséhez, ahol a béke, a harmónia és az egység nem csupán eszményképek, hanem átélt valóság. Az élet sokfélesége forrásának egységében nyeri el valódi szépségét. A szív egyszerűségében az egyetemes szeretet behatol a világ zűrzavarába. Az egyszerűséghez vezető út, a szeretet útja ki van jelölve bennünk. Járhatunk rajta, sőt, valójában mi magunk is ezzé az úttá válhatunk.
