Miféle létezés ez? Mit jelent? Nem könnyű kielégítő választ találni erre a kérdésre. A válasz keresése egy misztérium felfedezésére tett kísérlet.
A miszticizmus eredeti értelemben a misztériumokba való betekintést jelent. Az ember elgondolkodhat a létezés okáról, felnőhet egy bizonyos hitben és lehetnek bizonyos érzései ezzel kapcsolatban. A mély miszticizmus azonban, mint amilyen a Gnózis, annak a megtapasztalása, hogy az ember önmaga a válasz az „egész”-re, az embernek magának kell a válasszá válnia.
Isten, a hatalmas misztérium megérinthet minket. Azért élünk, hogy ez megtörténjen velünk. Mi több arra vagyunk hivatottak, hogy az isteni felébredjen bennünk. A rózsakeresztesség és a szúfizmus olyan utat követ, aminek során ez a felébredés megtörténhet. A szív meghatározó szerepet játszik ebben a folyamatban. Mert az istenivel való találkozás legfontosabb pontja a szívben van. A szívben van egy szellemi-lelki kapu, ami képes megnyílni. Annak pedig sokféle módja van, hogy bekopogjunk ezen az ajtón.
A Korán 50. szútrája szerint Isten „közelebb van az emberhez, mint a nyaki ütőere” (50:16). A Biblia pedig azt mondja, „élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal. 2, 20). Ibn’Arabi, aki az egyik nagy teozófus a szúfizmus mesterei közül (1165-1240), arról beszél, hogy minden embernek van egy szellemi neve. Ez a belső Istenre vonatkozik, az emberben lévő szellemi magra, az őstípus társra, az ember eredeti, változatlan lényére, ami korszakok óta létezik, sőt már a teremtés kezdete előtt is létezett. Ő teremti meg a külső embert azért, hogy a segítségével felébredhessen. Az isteni név általunk akar kifejeződni. Meg akarja gyújtani a Világosságot bennünk – mivel csak akkor kelhet életre. [1]
A különböző misztikus utak között létezik egy belső kapcsolat. Nem csoda, mivel itt az ember belső dimenzióiról van szó. Ezek a dimenziók mélyen az emberben vannak és függetlenek a kultúrák, vallások és társadalmi körülmények természetétől. A Fama Fraternitatis (az első rózsakeresztes irat, 1614) [2] és Ibn’Arabi meglepően hasonló képeket használ arra, hogy mi történik akkor, amikor a szív ajtaja megnyílik és a létünk misztériumával való mindent átalakító találkozás létrejön.
A Fama Fraternitatis és Ibn’Arabi
A Fama elmondja, hogy a rózsakeresztesek legendás alapítója, Rózsakereszt Krisztián utazást tesz a Földközi tenger körül, melynek során több alkalommal is találkozik Arábia bölcseivel, a Szúfikkal, akik megmutatják neki a saját útjukat. Rózsakereszt Krisztián velük együtt nyitja ki a lélekvilág ajtaját és megtapasztalja önmagát, mint mikrokozmoszt, amelyben minden, a természetfeletti és a természetes egységként jelen van. Felismeri önmagát a világegyetem, a makrokozmosz tömör összefoglalásaként és tükröződéseként.
Rózsakereszt Krisztián, miután visszatér Németországba, tanítványaival együtt felépíti a „Szent Szellem Házát”. A Fama Fraternitatis végén ezt olvashatjuk a Szent Szellem Házáról: „Még ha emberek százezrei látták is közelről ezt az épületet, akkor is örökre érintetlen, töretlen, láthatatlan és teljesen rejtett marad az istentelen világ számára.” Ez a „ház” a szellem-lélek világhoz tartozik.
Az ehhez a birodalomhoz való tudatos hozzáférést nevezhetjük beavatásnak. A beavatás az ember mikrokozmoszában lévő belső birodalmaknak a felébresztése és ugyanakkor felébredés azokban a világokban is, amelyekhez ezek a birodalmak tartoznak.
A Fama kijelenti, hogy a jövő generációk többé már nem tudják, hogy hol van Rózsakereszt Krisztián sírkamrája. Ekkor jön „NN testvér”, aki változásokat kezd indítványozni a közösség szellemi „épületében”. S hirtelen rátalálnak egy „emléktáblára, amelyen mindazoknak a neve szerepel, akik a Testvériséghez tartoztak”. Elhatározzák, hogy ezt a táblát áthelyezik egy megfelelőbb helyre. A táblából egy szög áll ki. Amikor kihúzzák azt, … egy rejtett ajtó válik láthatóvá. Az áll rajta: „120 év múlva megnyílok”, s az írás alatt szereplő dátumból kiderül, hogy ez a 120 év már letelt.
Érdekes módon a plaque (tábla) szó az arab nyelvben a lelkek összességét is jelenti. Az első intellektus, az isteni szellem, mindent feljegyez a lélekvilág „táblájára”, ami csak történik. Ez egy köztes, közvetítő világ az isteni szellem világa és a mi létünk világa között. [3]
Amikor a Fama Fraternitatis azt állítja, hogy a rózsakeresztes testvérek leveszik a táblát a falról, akkor ez azt jelenti, hogy fölfedezik a szellem-lélek világhoz való hozzáférést és rábukkannak az előttük haladók nevére. Mielőtt azonban belépnének a Belső Templomba, elolvassák a „Rotájukat”, azaz tanácsot kérnek a belső isteni bölcsességtől.
Ibn’Arabi Fusus Al Hikam című munkájában leírja hogyan talált rá egy olyan Templomra, amelyhez nem vezet semmiféle út. Nincs sem ajtaja, sem ablaka. Egyre csak járkál a Templom körül, ami öt oszlopon áll és hirtelen észreveszi, hogy az egyik oszlop egy kissé kijjebb áll. Közelebb megy hozzá és megcsókolja, ahogy az iszlám hívők teszik ezt a Fekete Kővel, a Kába kövével Mekkában.
A kiálló oszlop, a kiálló szög, – mindkettő egy olyan isteni erőt jelképez, ami az ember segítségére siet. Az embernek csak fel kell ismernie ezt az erőt, ahogy „a Templom körül” járkál.
Ibn’Arabi ekkor azt látja, hogy egy női alak lép ki a fal árnyékából. Ez a női alak Szófia, az isteni bölcsesség. Ez a Rózsakeresztes Testvériség Rotájának felel meg. A történet szereplője ekkor Szófiával kézen fogva belép a belső templomba. A fal áthatolhatóvá válik. Kiderül, hogy a Templom él – mivel a mi saját szívünk az. Szófia pedig átváltozik a halhatatlan kísérőnkké. Ez a kép az ember szellem-lelkének a jelképe és ezáltal az isteni belső mag, az isteni név küldötte. [4]
Az örökkévaló megtestesítése
A rózsakeresztes testvérek megtalálják Rózsakereszt Krisztián halhatatlan testét „teljes pompájában”. Sírját hét fal veszi körül, ami Rózsakereszt Krisztián
egyetemességére utal. A testvéreknek félre kell húzniuk az oltárt, hogy hozzáférjenek a halhatatlan testhez, ami egy még mélyebb kamrában helyezkedik el. Az oltáron a következő szavak szerepelnek:
„A világnak eme összefoglalását a saját sírommá tettem még az életem során.” Ez az egységre, valamint annak az egyénben való tükröződésére utal. Rózsakereszt Krisztián „T könyvét”, azaz „Isten Könyvét”, a halhatatlanság könyvét tartja a kezében.
Rózsakereszt Krisztián mítosza az örökkévalónak, az ember egyetemességének a keresését ábrázolja. Erre utal a Földközi-tenger körüli utazásának története is, ahol az összes kultúra és vallás képviselve volt. Az utazást egy mandalának is tekinthetjük, amelyben minden egybe van gyűjtve.
Mind a rózsakeresztes testvérek, mind Ibn’Arabi képesek voltak arra, hogy belépjenek a legbelső szentélybe, a mikrokozmosz szellemi templomába. Ott (és egyben a szellem-lélek világokban) nyugszik az ember legmagasztosabb lénye, létének oka és szellemi alapja. Ez válik a társukká. Megtalálták az életük értelmét. Minden tettük ezután ennek a Lénynek, a bennünk lévő Másiknak a megvalósítására irányul.
Így aztán visszatérnek a világba, hogy a keresők szolgálatára álljanak.
[1] Cf. Henry Corbin, Teremtő képzelet Ibn Arabi szúfizmusában, Princeton 1981, p. 267, 154, 184, 193, 248 (eredetileg franciául: L’imagination créatrice dans le soufisme d’Ibn’Arabi, Paris 1958, 278, 170, 199, 207, 260. oldal); Titus Burckhardt, A szúfizmusról, München 1953, 63.o
[2] Névtelen kiadás, a szerzők a német Tübingeni Egyetem tanulócsoportjának tagjai voltak, köztük Tobias Hess és Johann Valentin Andreae. Újabb kiadásban: Fama Fraternitatis, Rozekruis Pers, Haarlem 1998
[3] Ibn’Arabi, Ősi népek és világok, A legnagyobb mesterek misztikus szövegei, Alma Giese kiadása, München 2002, 338. oldal; Titus Burckhardt, fent említett művének 73. oldalán
[4] Henry Corbin fent említett művének 278. oldalán
