Nem láthatom őket szabad szemmel, de gyermekkoromtól fogva tudom, hogy léteznek. Elsuhannak mellettem és áthatolnak rajtam, körülöttem ólálkodnak és elbújnak előlem. Furcsa alakjaik megtöltik a szobámat. Élnek, ebben biztos vagyok. Ezek gondolatlények és a jelenlétük nyugtalanít engem. Mik ezek? Honnan jönnek és ki irányítja őket?
Némelyikük a sűrű állagával olyan, mint egy zsák krumpli, aztán vannak magasak, sápadtak, melyek védelmező természetűek. Vannak olyanok, amelyek mindig a tudatom peremén maradnak, de éreztetik a jelenlétüket. Vannak csodálatos színű, halvány esszenciák, ezek jót akarnak nekem, de néha másfajta gondolatok ugranak eléjük és azt várják, hogy büszke legyek rájuk. Némelyik gyorsan elsuhan mellettem, nehogy a hátára pattanjak, míg mások zsémbesek és egyre csak zsörtölődnek, míg már nem bírom tovább és el szeretnék menekülni előlük, de nem tudok. Suttognak vagy üvöltöznek, a kezemet rángatják vagy lökdösnek, naggyá vagy kicsivé varázsolnak engem.
Mit keresnek ezek a gondolatok a szobámban? Vannak, akik azt mondják: csak figyeld meg őket, de „ne ragaszkodj hozzájuk”. Ez nagyon jól hangzik és néha sikerül is ezt tennem, de meddig képes erre az ember? Pillanatokkal később folytatják korábbi játékaikat. Mások azt mondják, „csak pozitív dolgokra gondolj”. Ezt is megpróbáltam sokszor, de nem tartott sokáig. Nemsokára minden visszatért a szokásos kerékvágásba. Megpróbálhatom elkapni, elkergetni vagy figyelmen kívül hagyni őket, ami néha hatékonynak tűnik egy kis időre, de a végén a dolgok egy cseppet sem változnak.
Nemrég majdnem elkaptam egyet és sok időt eltöltöttem azzal, hogy megpróbáljam kitalálni, miféle gondolat lehet, amibe aztán belefáradtam. És pontosan erről van szó, azt hiszem ezek mind energiába kerülnek és el sem tudom képzelni, hogy ez így lenne kitalálva. Biztos, hogy nem azért kapjuk az energiát, hogy haszontalan dolgokra pazaroljuk. Természetesen vannak hasznos gondolatok is, mint a legjobb útvonal munkába menet, vagy a bevásárló lista, de ezek kevesen vannak. Ezek a gondolatok nem zavarnak: csak egy pillanatig tartanak, aztán céljukat beteljesítve eltűnnek. A többi azonban haszontalanság, és ezek teszik ki a 99%-ot.
Lényem mélyén tiszta gondolati életre vágyom. Olyan jó lenne mindig békés, tiszta gondolatokat ápolni, melyek tele vannak megértéssel és kedvességgel, hogy amerre járok, mindenütt aranyat hagyhatnék magam után. Az emberek ebből táplálkoznának. Boldogok lennének anélkül, hogy tudnák az okát, csupán csak azért, mert éppen arra jártam. S az lenne a legjobb, ha én magam sem tudnék erről. Azon töprengek, hogy ez vajon egy megvalósíthatatlan elképzelés-e, vagy tudnék-e tenni valamit ennek érdekében. S mindemellett, mit kezdjek a gondolatoktól zsúfolt szobámmal…
Ezen a zsúfoltságon töprengve nem jutottam sokkal előbbre. Lehet, hogy túl sokat akarok, amit néha a szememre is vetnek. Nos, ha a jó dolgok alacsonyan vannak, könnyen elkaphatja őket az ember, de létezik magasabb rendű jóság is, amiért már ugrani kell, erőfeszítést tenni. S hirtelen, mintha egy aranyalma pottyant volna az ölembe, lényem mélyéről egy jó tanács merül fel. Ez is egy gondolat, de ennek nem kutatom az eredetét. Úgy tűnik bennem él, hozzám tartozik. S nagyon ismerős, mint amikor a múltban olyasmit szoktam mondani, hogy: „Nézzük a dolgot más szempontból!” Igen, ilyen volt… egyszerre egészen más természetű gondolatok, belátások, elképzelések és lehetőségek jelennek meg – amikről fogalmam sem volt! Kristálytiszta képek, teljes távlatok, váratlan mondatok. Ez valóban segít. Hirtelen mindenféle önmagammal kapcsolatos dologra rálátok. Hogy lehet ez? Mi ez a rendkívüli jelenlét, ami annyira közel áll hozzám, mégsem vagyok képes megpillantani?
Gondolataim forrásának sürgős kutatása a háttérbe szorul. Erre még mindig nem tudom a választ, de sok más dologra igen.
S amit mások számára szerettem volna megtenni, az most velem történt meg. Mintha egy aranyló ösvény nyílt volna meg bennem.
Ez a cikk először a Pentagram 2019/2. számában jelent meg.
