Most pedig megpróbáljuk ésszerűen megmagyarázni azt a bibliai történetet, ami a kánai menyegzőről szól. A talentumokról szóló történethez hasonlóan természetesen ez is olvasható kimondottan jelképes módon. Ugyanakkor megmutatjuk, hogy egyszerűbben is meg lehet érteni, olyan gondolkodással, ami közelebb áll azokhoz az emberekhez, akik nagyobb értelmet szeretnének találni a saját életük számára, vagyis azoknak, akik megpróbálnak a belső átalakulás új élethez vezető útjára lépni.
Ismerkedjünk meg tehát a történettel, ahogy az a bibliában szerepel (János 2: 1-10)
A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Jézus anyja is ott volt: valamint Jézust és a tanítványait is meghívták a menyegzőre. És amikor bort akartak inni, Jézus anyja azt mondta a fiának: „Nincs boruk.” Jézus erre így válaszolt „Asszony, mi dolgom van veled? Még nem jött el az én órám.” Az anyja akkor azt mondta a szolgáknak, „Tegyétek azt, amit mond nektek.” Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, egyenként két vagy három mérős. Jézus azt mondta nekik: „Töltsétek meg a vedreket vízzel.” Ők pedig megtöltötték színültig azokat. Akkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle és vigyétek a násznagynak.” Ők pedig megtették. Amint a násznagy megkóstolta a borrá vált vizet és nem tudta, hogy honnan van az (de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták), hívatta a vőlegényt és azt mondta neki, „Minden ember a jó bort szolgálja föl először, és amikor az emberek megittasultak, akkor hozza elő a silányabbat. Te viszont a jó bort mostanáig tartogattad.”
A menyegző egy új életszakasz kezdetével függ össze, amikor az ember új életet kezd egy másik emberrel. Egy szellemileg törekvő ember számára ez azt az időszakot jelentheti, amikor rátér a belső átalakulás felé vezető útra, ami egy egészen másfajta valósághoz vezet. Ki lesz a társunk ezen az úton? Hol keressük ezt a társat?
Teljesen egyértelmű, hogy a társunk lényünknek az a része, amiről nem tudjuk, hogy pontosan hol van, de rendkívül értékes a számunkra, soha nem tudunk lemondani róla, de nap, mint nap folyton elhanyagoljuk, mert elhalasztjuk a vele való találkozást. Egyszerűen szólva, ez a társ nem más, mint a lelkünk. A menyegző után feltehetően mindig vele maradunk és minden figyelmünket feléje fordítjuk. A menyegző örömöt jelent, és valóban belső öröm fog el minket, amikor felismerjük ennek az együttlétnek a szükségességét.
Sajnos, egy ilyen menyegzőhöz még nincs elég borunk, vagyis a változás útjára lépés során kapott finomabb energiák még nem elégítenek ki minket, ezért elkezdünk szorosabb kapcsolatot keresni egy még magasabb valóság szintjével. Erre azonban az a válasz jön, hogy az én órám még nem jött el. Ez azt jelenti, hogy egy jelentősebb átalakulás még túl korai lenne, mert arra alaposan fel kell készülni.
Egy nagyon különös pillanatról van szó, amikor az ember úgy érzi, elege van már abból, hogy a változtatások ellenére még mindig nem tölti be az életfeladatát, ezért kész még jobban változtatni a létállapotán azáltal, hogy azt fogja tenni, amit ő mond. Ki ez az ő? A mi legbenső hangunk.
Ez egy olyan létállapot, melynek során készek vagyunk legbensőbb érzéseinket követni anélkül, hogy hagynánk félrevezetni magunkat olyan megjegyzések által, hogy mindez csak álmodozás és az élet másfajta cselekvésre kényszerít minket. Nyilvánvaló, hogy a hétköznapi élet küzdelmei megfelelő figyelmet és gondosságot kívánnak a részünkről. De vajon nem lehetséges az, hogy miközben minden kötelességünket teljesítjük, egyben a belső átalakulás útját is járjuk? Lehet, hogy minden akadály, amit magunk előtt látunk, csak látszólagos.
Az a közlemény, hogy volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási szokása szerint, arra hívja fel a figyelmünket, hogy belsőleg megfelelően fel kell készülnünk az útra azon a hat rezgési szinten, melyhez a lényünk kapcsolódik (ezek például személyiségünk négy testével: a fizikai, éteri, asztrális és mentális testtel, továbbá a lélek és a szellem szintjével hozhatók kapcsolatba).
Itt a tisztulásról van szó, vagyis arról, hogy hátrahagyjuk a hiedelmek, látszólagos nehézségek, korábbi elképzelések és gátlások terheit. Az egyenként két vagy három mérő kifejezés a bibliának azt a részét (Máté 18:20) juttatja rögtön eszünkbe, ahol az áll: mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük én is. [1] Ez azt jelenti, hogy szükségünk van egy társra az úton, sőt valójában kettőre. Nem használhatjuk csak a saját energiánkat, mert az nem elég, más erőforrásokra is szükség van. A második erőforrásnak a léleknek kell lennie, a harmadiknak pedig a szellemnek. Sajnos az út kezdetén a Szellem még túlságosan távol áll a legtöbb ember számára, ezért közvetítőkre van szükségünk, akik megkönnyíthetik a vele való kapcsolatunkat, és a Szellemi Iskola egy ilyen közvetítő szerepét tölti be.
Nézzük a történet további elemeit. A víz az ősenergiát jelképezi, aminek borként kell szolgálnia számunkra az utunkon. Ezt az energiát át kell alakítani, mert a rezgésszintje általában túlságosan magas annak a személynek a számára, aki még az út elején áll. Ebben az átalakításban segít a gnosztikus szellemi iskola.
A násznagy énünknek az a része, amelyik az emberi élet céljának a beteljesítésére törekszik. Ezért, noha még dialektikus szinten áll, buzgón kívánja a víz átalakulását és képes értékelni az ezáltal keletkezett jó bort. Mégis mélyen meglepődik ennek a változásnak a láttán, mert ez már egy másik világból jövő esemény.
Mi a helyzet ezzel a borral? Miért lepődik meg a házigazda azon, hogy a jobbat szolgálták föl később? Mert mindeddig olyan bort ivott, ami először jónak tűnt, később azonban silánynak minősült. Mert a dialektikában általában ez a helyzet. Tele vagyunk kecsegtető ígéretekkel, aztán igen gyorsan csalódunk a kapott eredményekben. A gnózissal más a helyzet. Meglehet, nem ígér vágyálmokat. Először talán keserű, de idővel rájövünk, hogy amit tőle kapunk, egyre jobb és jobb ízű. Ahelyett, hogy csalódnánk, végül nagy meglepetésként, valódi előrehaladást tapasztalunk.
Honnan tudhatjuk, hogy amit éppen iszunk, az jó bor és nem valamiféle utánzat? Kérdezd csak meg a társadat, használd a belső tudást és az újfajta gondolkodást. Ez az új gondolkodás közvetlenül a következetes logikához kapcsolódik. Itt azonban nem arról a logikáról van szó, amit a dialektika használ és megfelelően válogatott ígéreteken alapul. Ennek az ellenállhatatlan szükség logikájának kell lennie, ami ahhoz a nagyon egyszerű következtetéshez kapcsolódik, hogy ez a mi belső tudásunk fényében nem is lehet másképp.
Végül természetesen felmerül az a kérdés, hogy ennek a szövegnek az általunk használt értelmezése mennyiben igaz. Ez sajnálatos módon teljesen más téma, ami az igazság lényegével áll kapcsolatban. Röviden azt mondhatjuk, az a fontos, hogy az adott értelmezés mennyiben segít minket utunk egy bizonyos szakaszán, valamint hogy ez a szöveg hozzájárul-e ahhoz, hogy mélyebb betekintést nyerjünk életünk célját és a hozzá vezető út jobb megértését illetően.
[1] King James féle bibliafordítás
