Lucifer latin szó és azt jelenti „fényhordozó” (lux=fény, ferre=hozni). A római és a görög mitológiában Lucifert tartották a hajnalcsillagnak. Hormérosz Odüsszeiájában, illetve Hesziodosz Teogóniájában a „fényhordozót”, foszforoszt (görög phos=fény, phoros=hozni) Vénusz istennővel hozták kapcsolatba. A Biblia latin fordításában, a Vulgátában Lucifer szintén a hajnalcsillag jelképe és ezáltal Krisztusé is, a fényhozóé (az Ótestamentumban és Péter 2. levelében). „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, ami teljesen szavahihető és amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad és hajnalcsillag kél fel szívetekben;” (Péter 2. levele, 1, 19).
János Jelenéseiből megtudjuk, hogy Sátán, akit egy sárkány jelképez, az angyalokkal harcol, legyőzetik és a mennyből a földre vettetik.
„És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal, és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai. De nem vehetének diadalmat és az ő helyök sem találtatik többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre és az ő angyalai is ő vele levettetének.” (Jelenések 12, 7-9)
A fényhordozóból lett Sátán
Lucifert a Középkortól kezdve már egyre inkább a bukott angyallal és a Sátánnal azonosították az egyházatyák. A döntő bizonyíték Ézsaiás és Lukács megállapítása volt.
Miként estél alá az égről
fényes csillag, hajnal fia!?
Levágattál a földre,
aki népeken tapostál!
Holott te ezt mondád szívedben:
„Az égbe megyek fel,
az Isten csillagai fölé helyezem
ülőszékemet,
és lakom a gyülekezet hegyén,
messze északon.
Felibök hágok a magas felhőknek,
és hasonló leszek a Magasságoshoz.”
Pedig a sírba szállsz alá,
sírgödör mélységébe!
(Ézsaiás 14, 12-15)
„Ő pedig mondta nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lukács 10, 18)
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Lucifer, aki egykor az angyalok tudati szintjén állt, ellenállt az isteni akaratnak és a saját akaratát követte. Nem akart engedelmeskedni az isteni akaratnak és aszerint cselekedni. A saját akaratát követte, ezért kiesett az isteni rendből és kivetették onnan, ahogy az írás mondja: „Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.”
Ugyanakkor az Ótestamentumban tudomást szerzünk az ember bukásáról, amikor Éva evett a tudás fájáról, illetve a jó és a rossz ismeretének fájáról. Lucifert éppúgy kiűzték az isteni Paradicsomból, mint az embert.
El tudjuk képzelni, hogy ezután Lucifer megteremtette a saját kozmoszát az akaraterejével, a saját birodalmát az isteni renden belül, de attól teljesen elkülönülve. Az embernek, aki vele együtt kiesett az isteni rendből, alkalmazkodnia kellett ehhez az újonnan teremtett birodalomhoz.
Az isteni paradicsomban az ember sokkal több képességgel rendelkezett. Isteni egységben élt és nem ismerte sem a jó és rossz, sem pedig a nő és férfi elkülönülését, sem a halált, sem az üresség, depresszió és szomorúság érzéseit. Egynek érezte magát a Teremtőjével és a Teremtéssel és ezért elégedett volt. Sok mindenre volt képes, ami azonban nem jelentette azt, hogy intelligensebb volt, de kapcsolatban állt az isteni szellemmel, úgy hogy magasabb ismeretekkel rendelkezett és képes volt önállóan teremteni. Most az az ember feladata, hogy az összegyűjtött tapasztalataival együtt visszatérjen az isteni rendbe. Ahhoz, hogy ezt elérje, le kell győznie Lucifert, ennek a világnak a teremtőjét. Ezt meg tudja tenni, ha bölcsességre tesz szert. Gyümölcsöt szakított a tudás fájáról és a tudás keserű ízével megkapta a lehetőséget is, hogy fölismerje a jó és a rossz kettős erejét és felülemelkedjen rajta, egy olyan helyre, amely túl van jó és gonosz kettősségén.
Lucifer legyőzése
Mit jelent Lucifer legyőzése? Ez nem egy külső harc a világi gonosszal szemben, hiszen a jóra való törekvés magához vonzza a másik oldalt, a gonoszt. Olyan ez, mint egy inga, ami a jó és rossz között leng. Ha kilengünk az egyik oldalra, akkor az inga elkerülhetetlenül vissza fog húzni minket a másik oldalra. Úgy is mondhatnánk, hogy azáltal, hogy előnyben részesítjük az egyiket oldalt, magunkhoz vonzzuk a másikat is.
Nem létezik tartós elégedettség. Amit az ember jónak tart, amiről álmodik, ami örömöt, felszabadultságot ad neki és boldoggá teszi, azok a szép és kellemes dolgok a világban. Azonban hamarosan rájön, hogy amíg élvezi ezt a boldogságot, a következő kellemetlenség, a következő csalódás már ott leselkedik a sarok mögött. Ha őszinte, akkor érezni fogja, hogy egy darabig élvezheti azt, ami boldoggá teszi, de nincs tartós boldogság, ami szüntelenül eltölti a belső lényét. Van egyfajta jóság, ami a társadalmi normákhoz és értékekhez kötődik, de ez nem az igaz értelemben vett JÓ, ami az ellentétek hintája és a társadalmi normák fölé emeli az embert, a siker és kudarc fölé, a boldogság- és nyomorúságérzés fölé. A JÓ az az eredeti, isteni állapot, amelyben az ember megnyílik az eredendő isteni erők számára, ami újjáteremti benne azt, ami örökérvényű, és amelyben megszabadul a félelemtől és a vágyaktól.
Hogyan érhetjük el ezt az állapotot, ezt a belső békét, ami kívül áll a jó és a rossz fogalmán?
Beszéltünk a külső Luciferről, a bukott angyalról. De talán létezik egy Lucifer, egy bukott angyal mibennünk is? Az ember alapjában véve nem rossz, viszont tudatlan. A legjobb esetben is, amennyiben megtisztítja a lelkét, csak Richard Wagner Parsifáljának „félkegyelműje”, a „tiszta bolond” lehet. Aki elvesztette a JÓVAL, a Teremtőjével való kapcsolatát, mivel evett a Tudás Fájáról, és ezáltal kiűzetett a Paradicsomból. Azóta tévelygőként bolyong a világban, és számos inkarnáción keresztül keresi a kincset. Tapasztalatokat szerez, belátáshoz jut és ezáltal tudatlan bolondból bölcs és megvilágosult személlyé fejlődhet.
De hogyan találhatja meg újra az istenivel való kapcsolatot?
A bukott angyalnak, aki saját akaratából teremtett egy világot, alattvalókra van szüksége, akik az ő akaratának engedelmeskednek, ezért megpróbálja befolyásolni az emberek akaratát, megpróbál behatolni a lelkükbe és megnyerni őket a céljainak. Mindenütt látjuk a kísértést, a pénz hatalmát, az ember boldogságra való törekvését, amit gazdagságnak és hatalomnak hívnak. S az ember hagyja magát elcsábítani. Mivel erősen vágyik az elégedettségre és szeretne boldog lenni és abbeli meggyőződésében, hogy ezt elérheti a saját akarata által, a luciferi énjét éli meg. Sőt még tudatosan is dönthet a luciferi csábítás mellett, ami azt jelenti, hogy azonosulhat a gonosszal; … vagy szükségszerűen elér egy olyan érettségi fokot, ami segít neki abban, hogy megtalálja a kiutat saját lényében, amelyik egyrészt az e világi értékek után való hajszában, másrészt a csalódás és kiábrándulás között vergődik.
Egy bizonyos pillanatban az ember megtalálja a választ a legbensőbb lényében, és tudni fogja, hogy nyugalomra szólítják fel, arra, hogy hagyja abba a világban való sürgés-forgását, közömbösítse az ellentéteket azáltal, hogy nem szentel többé figyelmet nekik, hogy viselje el a felmerülő feszültségeket és fordítsa figyelmét a legbenső lényére, amelyik még rendelkezik az eredeti, nem bukott, isteni világgal való kapcsolattal, ahol az ellentétek felolvadnak a MINDENT ÁTFOGÓ JÓSÁGBAN. Az embernek nincs szüksége harcra, hanem a belső Hangra kell hallgatnia, a belső Világosság felé kell fordulnia.
Irodalom:
A Biblia hiteles angol változata
Kurt Flasch: Az ördög és az ő angyala: Az új biográfia, C.H. Beck 2. kiadás, 2016
Latin Új Testamentum, Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgart, 3. kiadás, 2014
Jan van Rijckenborgh: Az egyiptomi Ős-gnózis, 1. kötet, Rozekruis Pers, Haarlem, 2. kiadás, 1982
Richard Wagner: Parsifal, Reclam Verlag, Ditzingen, 1983
