Időtlen idők óta van bennünk valamiféle hiányérzet, a tökéletlenség és befejezetlenség érzése. Ez talán abból ered, hogy ha megfigyeljük önmagunkat és a világban való működésünket, látjuk a hibáinkat és annak következményeit. Fakadhat azonban valamiféle mélyen gyökerező meggyőződésből is, miszerint az ember elérheti a tökéletességet és makulátlanná válhat.
Ebből a két tényezőből származik az a vágyunk, hogy javítsunk magunkon, hogy a tökéletes emberről alkotott jelenlegi elképzelésünk alapján egyfolytában önmagunk jobbá tételére törekedjünk. Ez a kép jöhet belülről, de külső minták eredménye is lehet. Az utóbbi jelenség járul hozzá nagymértékben ahhoz, hogy a külső megjelenésünket, valamint a média által sugallt viselkedési mintákat próbáljuk követni és javítgatni. Az a helyzet, hogy nem vesszük figyelembe, hogy ezek a külső mértékek harmóniában állnak-e a belső valósággal. Nem tanítottak meg minket arra, hogy önmagunkra is figyelmet fordítsunk és tiszteletben tartsuk azt a tudást, ami a belső Csendből származik. Amikor önmagunkat próbáljuk alakítgatni, Hamupipőke mostohatestvéreire emlékeztetünk, „megcsonkítjuk” magunkat, hogy elérjük a kívánt formát. Megpróbáljuk énünk elvárásait teljesíteni és olyan valótlan igényeket támasztunk, melyek a tisztelet hiányából fakadnak.
Az egyik legnehezebb dolog számunkra, emberek számára az, hogy elfogadjuk azt, ami van és megelégedjünk vele. Nem fogadjuk el a megjelenésünket, a jelenlegi tudatállapotunkat és nem tetszik nekünk az, ami éppen történik. Ebből az elégedetlenségből származik az aggodalom, idegesség, az az érzés, hogy rohannunk kell valahová, javítanunk kell valamin és el kell érnünk valamit. Tanulnunk, szereznünk és gyűjtenünk kell valamit. Ennek következtében állandóan elképzelt ideálokat hajszolunk és figyelmen kívül hagyjuk azt, ami van és akik jelenleg vagyunk. Elhanyagoljuk jelenlegi önvalónkat, testünket, tudatunkat és érzelmeinket. Ez egy hatalmas csapda, amibe az elménk taszít minket. Olyan ez, mintha egy újszülött gyermeket nem szeretnénk és nem törődnénk vele, mondván, hogy majd csak akkor fogjuk szeretni, ha már felnőtt. Ez energetikai alultápláltságból fakadó óriási szenvedéshez vezet.
Arra lettünk tanítva, hogy gondolataink önmagunkon és a jelenen kívülre, a múltba és a jövőbe kalandozzanak, hogy elvont elképzelésekbe, különböző élvezetekbe vagy munkába merüljünk. Nem vagyunk tudatában annak, ami „közelebb van hozzánk, mint a kezünk és a lábunk”, vagyis a bennünk lévő Isten beszédének, sőt szó szerint még a „kezünket és lábunkat”, a saját testünket sem ismerjük, nem tudjuk, hogy mi zajlik benne és hogy mit szeretne közölni velünk.
Az ezoterikus bölcsesség azt mondja, hogy a Szellem egyenlő az Élettel, az elme a teremtő és a test a teremtménye. Testünk egy csodálatos ajándék és eszköz az önismeret útján. Hallgassunk a testünkre, érezzünk együtt vele, lépjünk kapcsolatba azokkal a részeivel, amelyek nyomás alatt vannak, el vannak záródva, fájdalmasak, akkor felfedezhetjük, hogy az elménk hol tért el a Szellemtől hamis elképzeléseket, illúziókat gyártva és ezáltal szenvedést okozva. Egy adott testrész betegsége a Szellem valósága szempontjából jelképesen torzulásnak tekinthető. Ez azonban nem azt jelenti, hogy el kell ítélnünk magunkat, de a test jelzése arra szolgál, hogy fel kell hagynunk a hamis elképzelésekkel, fel kell ismernünk az igazságot és szeretetnünk magunkat.
Az elfogadás hiánya mindig szenvedést okoz. A tökéletessé váláshoz nincs szükségünk edzésre, sem arra, hogy megbüntessük vagy megjavítsuk önmagunkat. Nincs szükségünk külső bölcsességre, külső technikákra, hogy erőlködjünk és szabályozzuk magunkat. A szívünk bölcsességére, a jelen pillanat bölcsességére és a testünk bölcsességére kell hallgatnunk. Csendre van szükségünk és nem előregyártott receptekre. Előírások helyett fogékonyságra van szükségünk.
Ahogy Lao Ce mondja[i]:
Akik tudást keresnek, minden nap felhalmoznak valamit.
Akik az Utat keresik, minden nap elengednek valamit.
Minden technika, amit más emberek hoztak létre az önmagukon való munkálkodás céljából, az az ő saját kincsük. Természetesen ihletet meríthetünk belőlük, de nagyon óvatosnak kell lennünk, ha összhangba akarjuk hozni a saját belső valóságunkkal. Néha másokat utánozunk, követjük a módszereiket és nem vesszük észre, hogy ez az utánzás csak árnyék, csak tükröződés, – a jelen pillanat élő valóságának csak a másolata. Minden utánzás, ismételt technika, amit azért tanulunk, hogy önmagunkon változtassunk, kiszorítja a szív bölcsességét, a Jelen élő bölcsességét. Minden világnézet arra törekszik, hogy a kifejezhetetlen Igazságot megpróbálja elméletekbe erőltetni. Eckhart Tolle beszédeiben gyakran rámutat, hogy amikor például egy madarat látunk vagy hallunk, az elménk rögtön felismeri, hogy feketerigóról vagy fülemüléről van-e szó, és ezzel a megállapítással kizárja magát a többdimenziós létből, az érzékelt lény mélységeiből és valóságából és abból, hogy mi történik éppen most. Címkékhez ragaszkodunk ahelyett, hogy a valóságból merítenénk ízelítőt.
Arra kell törekednünk, hogy ítélkezés nélkül fogadjuk el a jelen pillanatot és vegyük észre a minden élmény nyomán felmerülő mélyebb bölcsességet. A „minden nap elengedni valamit” kifejezés azt jelenti, hogy legyünk befogadóak és előítélettől mentesek. Testünk nagy segítség ebben. Öleljük át szent voltát és bölcsességét. Fedezzük fel fájdalmas helyeit, melyek kényelmetlen érzést keltenek, szenteljünk figyelmet nekik, és burkoljuk be szeretettel. Ehhez nincs szükségünk semmiféle technikára, sem előírásra. Belső bölcsességünk fog irányt mutatni nekünk. Szívünk, érző képessége folytán összekapcsol minket a szellemmel, a szellem pedig az elme ihletadója. Ha ezt az utat követjük, akkor egészségessé és tökéletessé válunk Isten képe és hasonlatossága szerint – és nem az önző elme által megszabott tökéletesség képe szerint. A kulcs abban a képességben áll, hogy a szív bölcsességére, a test bölcsességre, a jelen pillanat bölcsességére hallgassunk és adjuk meg mindennek a tiszteletet, fordítsunk mindenre figyelmet és fogadjunk el mindent, – más szóval szeressünk mindent.
[i] Tao Te King, 48. fejezet, https://www.taoistic.com/taoteching-laotzu/taoteching-48.htm
