Cikkünk előző részében, melynek címe Az emberi tudat határa, elkezdtük felfedni az alkímiai fázisok és az evangélium négy fő szereplője (Heródes, Keresztelő János, Jézus és Krisztus), valamint egyiptomi megfelelőik (Ptah, Ramszesz, Ozirisz és Hórusz) közötti összefüggéseket. Láttuk, hogy az alkímiai folyamat a fény születésével kezdődik Heródesben (illetve Ptah-ban) és tovább fejlődik az emberi lét határáig Jánosban (illetve Ramszesz-ben). Most a folyamat Jézusban (Ozirisz-ban) való kibontakozását, valamint Krisztusban (Hóruszban) való megkoronázását fogjuk nyomon követni.
Jézus és Ozírisz – a szellemi tudat
A belső, illetve ezoterikus jelképrendszerben János és Jézus nem feltétlenül rokonok. Valójában testvérek vagy majdnem ikrek, mivel ugyanabban az időben születtek és születésük története megegyezik.
Mind Zakariás és Erzsébet, mind József és Mária az ember fejének és szívének a különböző nézetei. Ahhoz, hogy János (a teljes emberi tudat) megszülessen, egy másik rend elemének is meg kell születnie ugyanabban a tudatban, ami János isteni oldala és amit ő még nem érzékel, mert ez az énjén túl van, a Jordán másik partján. Ez a másik elem Jézus.
Ezért találkoznak – az egyik a folyó egyik partján jön a másik pedig a másik parton. Ezt jelenti a „Vörös tengeren való átkelés”, avagy „az élők és a holtak világán” való átkelés a Níluson, vagy „a nagy keresés, hogy mi van Finisterrán, a világ végén túl” a Santiago de Compostelába vezető út végén. Amikor az egyetemes elv (a szellemszikra, a lótuszvirág – milyen sokféle nevet kapott!) – amikor ez a mag aktívvá válik és kicsírázik, János tudata keresni kezdi az átalakuláshoz vezető utat, ami átvezet a határon, míg végül meg nem találja azt. S amikor megtalálja, az evangélium szavai szerint „Jánost lefejezik”.
Ezt a csodálatos jelképet jól meg kell érteni, mert ez nem János halálát jelenti. Ez azt jelenti, hogy a jános-tudat, amit János feje képvisel, az emberi tudat központja átadja a vezetést (a fejét) az új erőnek, annak az elemnek, ami benne növekszik. Ily módon átlép az emberi tudat határán azáltal, hogy egyesíti az egyetemest és az emberit, a szellemet és a lelket. Ezáltal egy szellemi tudat keletkezik, egy olyan tudat, melyben az egyetemesség ereje áramlik, nem csak impulzusként, nem csak mágneses mozgató erőként vagy intuitív megértésként, hanem a szellem erejeként, ami szervesen összekapcsolódik a tudat szerkezetével – és ezzel elkezdődik az átalakulási folyamat.
Ez az átalakulás látható többek között Hermész kaduceusán is, ami két kígyót ábrázol, amint ezek egy központi bot körül tekeregnek felfelé, a bot tetején egy szárnyas korong van, valamint a talppontján is van egy korong, melyen mindez nyugszik.
Ez az Élet Fájának, illetve az emberben lévő új tudatnak a jelképe, mert ez a gerincoszlopot ábrázolja a gerinc mentén lévő összes erőközponttal, valamint a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszereket. Amikor a tudat újjászületik, ez a rendszer ismét az Élet Fájává válik. Ezért kapcsolják össze az új tudatot Jézussal (nem a történelmi alakkal), aki a Jánosban lévő isteni egyetemes tudatot képviseli, valamint Ozírisszel, aki Ramszesz tudatát jelképezi, amikor már túllépte az emberi megnyilvánulás határát. Ezért ábrázolja a szobor Ramszeszt Ozírisz alakjában.
Ez a negyedik és egyben utolsó alkímiai szakaszhoz vezet minket.
Krisztus és Hórusz: az új ember
A nigredo után, ahol a mag el lett vetve Heródesben, illetve Ptah-ban; az albedo után, ahol a tudat eléri az emberi tudatállapot határát Jánosban, illetve Ramszeszben; valamint a pávafarok után, ahol az ember hidat épít az isteni és az emberi tudat között Jézus, illetve Ozírisz által; végül elérkezünk az alkímia utolsó szakaszához, pontosabban Krisztus, illetve Hórusz jelképéhez – a teljesség, illetve az újjászületés jelképéhez: ez a rubedo, ahol a szellem aranya tartósan egyesül, jelképes értelemben, a formával, az ember vérével.
Heródes János Jézus Krisztus
Ptah Ramszesz Ozírisz Hórusz
a tudat ébredése az emberi tudat szellemi tudat új ember
(mag) határa szellem, tudat, test
Hermész új kaduceusza, az új tudat szükségszerűen átalakítja a lélek összes ruháját: a gondolkodásunkat, az érzéseinket, az érzékelésünket és a tevékenységünket. Mivel ez az átalakulás a tudat szintjén áthatolva megérinti a mentál testet, a gondolataink ruháját és a gondolkodás járművét, az asztrál testet, a személyes érzéseink energiáinak testét, az étertestet, azaz a minket megelevenítő összes életenergiát, valamint az anyagi testet, a szellem fizikai alapját.
Ezért beszél a kereszténység „az ember újjászületéséről”. Ez az újjászületés az új elemmel való egyesülés eredménye, – ami átalakítja a három nézetet: a szellemet, a lelket (illetve tudatot) és a testet, amit az evangéliumokban a Krisztus halála és feltámadása között eltelt három napos szünet jelképez.
Tehát a kereszténység egész jelképrendszere éppúgy, ahogy az egyetemes tanítás hagyományai ugyanarra a lehetőségre mutatnak rá, az átalakulásnak ugyanarra a belső útjára, ami jelképesen a karácsony megünneplésével kezdődik: ez az a pillanat, amikor a világosság magja felébred a Föld szívében és az ember szívében egyaránt. Ennek a magnak ki kell csíráznia, növekednie és virágoznia kell, s az emberrel egyesülve új gyümölcsöt kell hoznia.
Ez az út, ahogy mondtuk a múlt, a jelen és a jövő útja, mivel a belső valósághoz kötődik, ami minden időben jelen volt, van és a jövőben is jelen lesz az emberekben. Ennek az útnak a megvalósítása – és nem csak a róla szóló tudás – volt minden szellemi iskolának a célja a múltban és ma is, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában.
Reméljük, hogy ez a cikksorozat olyan belső visszhangra talált, ami létünk valódi céljával szembesít minket: a világosság születésére mindannyiunkban – a mi belső karácsonyunkra.
