Hermész-Merkúrban három lényeges, világosan megkülönböztethető nézet kerül összhangba egymással:
– az egyiptomi isteni írástudó, Thot Hermész;
-az istenek hírnöke és üzeneteinek közvetítője, a görög-római Hermész-Merkúr (aki képes kibékíteni és összhangba hozni az egy és a sok, a hit és a tudás, az anyagi racionalizmus és a teremtő képzelet közötti ellentéteket);
– valamint a rejtélyes, egyiptomi-görög-arab beavató, Hermész Triszmegisztosz (A Háromszor Nagy Hermész).
Hermész Triszmegisztosz a háromszorosan nagy egy és ugyanazon szellem három megtestesülése. Egyesíti mind az egyiptomi okkult tudás hagyományait, melyek a beszédhez és az íráshoz kapcsolódnak (az egyiptomi Hermész-Thot-ot a szó és az írás feltalálójának tartották), mind pedig a mágikus-alkimista hermetikus hagyományokat, melyeket Hermész- Merkúr jelképez (aki üzenetvivő és közvetítő az ember és az istenek között, a „lelki fény”, vagy a lélek vezetője), mind pedig a beavatott, illetve adeptus modelljét.
A hermetikus tanítások végső célja a „regeneráció”, az egész teremtéssel való egységtudat helyreállítása, vagy más szavakkal, a megvilágosodás, illetve az egyetemes tudat felébresztése. Ezért a Corpus Hermeticum első könyve egy látomással kezdődik, Pimander megjelenésével, aki „Értelemként”, Legfelsőbb Intelligenciaként mutatkozik be és azt kérdi a felkészült jelölttől: „Mit akarsz látni, mit akarsz megismerni és megtanulni a gondolataid által?” (CH I,1). Azt a tudást, amit Pimander felfed, a „gondolat” által lehet megtanulni és megismerni. Meg kell azonban jegyezni, hogy itt nem intellektuális tudásról van szó, hanem arról, ami a magasabb fokú gondolkodási képesség (a felsőbb Manasz) fejlődése által jön létre.
„Az intelligencia, ó Tát, magából Isten valóságából ered (…) az intelligencia tehát nem áll távol Isten valóságától, hanem belőle bontakozik ki, ahogy a fény a Napból ered. Ez az intelligencia a bennünk lévő Isten, rajta keresztül némelyik ember isten, és az ő humanitásuk nagyon közel áll az isteniséghez. Ezért nevezi a Jó Géniusz az isteneket halhatatlanoknak, az embereket pedig halandó isteneknek (CH XII,1).
Az „intelligencia” (az új mentál test vagy felsőbb „Manasz”) tehát nem olyasmi, amivel az ember már a születésekor rendelkezik, hanem azt meg kell szereznie. „Isten minden embert ellátott értelemmel, intelligenciával azonban nem (…), az intelligencia nem felülről jön, hanem itt lent alakul ki abban az emberi lélekben, aki nem rendelkezik vele” (CH IV, 3). Amikor pedig a jelölt (Tát) azt kérdi, Isten miért nem adott intelligenciát minden embernek, Hermész így válaszol: „Azért, ó fiam, mert Isten azt olyan jutalomnak szánta, amit a lelkeknek el kell nyerniük (CH IV, 3).
Az új mentáltest, az újfajta gondolkodás fejlődése lényegében egy születés. Ezért, amikor a Hermész Triszmegisztosz előtt álló jelölt felismeri, hogy nem tudja, milyen mátrixból és milyen magból (CH XIII, 1) születik az ember (halhatatlanná) akkor a mester azt válaszolja, hogy az ilyen ember Isten Akaratából születik, és „Ami isten akaratából születik, az más lesz, ő isten fia lesz (CH XIII, 2). Amikor a jelölt szóvá teszi, hogy rejtélyekben szóltak hozzá, akkor Hermész azt mondja:
„Mit mondhatnék neked, fiam? Nem mondhatok többet, csak azt, hogy egy anyagtalan látomást szemlélve, Isten kegyelme által, kiléptem önmagamból és egy halhatatlan testet öltöttem magamra, ezért nem vagyok többé az, aki korábban voltam, így váltam intelligenssé.” (CH XIII,3).
Aztán hozzáteszi: „Ez a tapasztalat nem tanítható meg és nem is látható úgy, ahogyan érzékelünk ezzel az anyagi testtel.” (CH XIII.2)
Minden szellemi küldetés az ember lényében megy végbe, mivel Istenen kívül semmi sem létezik:
„Mert Te vagy mindaz, ami lehetek, mindaz, amit tehetek, mindaz, amit mondhatok, mert Te vagy minden és semmi sincs, ami nem Te vagy!” (CH V,11).
Erre a jelölt felkiáltott: „Mert az vagy ami én vagyok, amit én teszek, amit én mondok.” (CH V, 11). Az a jelölt, aki ilyen szavakat használ, elméjét a belső Lényébe helyezte át, többé nem az anyagi testtel azonosítja magát és ezáltal képes ismerni Istent, mert Istent csak úgy lehet megismerni, ha azonosítjuk magunkat vele. Csak a hasonló ismeri a hasonlót.
A jelöltnek meg kell változtatnia a gondolkodását, hogy a „szív szeme” a középpont felé, az Egyetlen felé fordulhasson, hátrahagyva az illuzórikus világ „sírját”, mivel Triszmegisztosz szerint a legrosszabb dolog a tudatlanság (Isten ismeretének a hiánya). Ezért azt ajánlják, hogy keresd azt a kezet, ami „a tudás kapujához” vezet téged, és tépd le magadról „a tudatlanság fátylát” (CHVII).
A hermetikus tanítások célja az, hogy felkészítse a jelöltet a „nous” (a Szellem vagyis a Lélek legmagasságosabb és legistenibb része) fogadására. Ez csak akkor valósítható meg, ha a jelölt képes elmerülni a „kehelyben”, vagyis egy koncentrált isteni erőtérben. Akik képesek befogadni az isteni erőket és hagyják, hogy azok az anyagi személyiségüket megváltoztassák – ők birtokolják a Gnózist – „az intelligencia birtokosává, tökéletes emberré válnak” és elnyerik a halhatatlanságot, míg azok, akik nem követik ezt a fejlődést, „értelmesek ugyan, de nem intelligensek, és nincsenek tudatában annak, hogy miért és mi végre születtek” (CH IV,4).
Hermész ezért azt mondja:
„Ez az intelligens tudás, ó Tát, az isteni dolgok birtoklása és Isten megismerése. Ez az isteni kehely ajándéka.
TÁT: Én is szeretnék megszentelődni, ó atyám!
HERMÉSZ: Ha nem a tested gyűlöletével kezded, ó, fiam, akkor nem tudod szeretni önmagad. Ha szereted önmagad, akkor válhatsz intelligensé és akkor elnyerheted a tudományt (a Tudást).
TÁT: Mit értesz ez alatt, ó, atyám?
HERMÉSZ: Lehetetlenség, ó, fiam, egyidejűleg a halandó dolgokhoz és a halhatatlan dolgokhoz is ragaszkodni”. (CH IV,6).
Az alapvető elképzelés az, hogy az ember nem azonos a testével, hanem a test a halhatatlan elv „börtöne”. A „nous” (illetve szellemi elv) nem azonosíthatja magát a testtel (a szomával), ha vissza akar térni eredeti lakhelyére (vagyis „istenné” szeretne válni). Ezért amikor a jelölt felkiált: „Mindent megtanítottál nekem, ó Nous, amit tudni akartam! De most beszélj nekem a Felemelkedésről és arról, hogy az mi módon megy végbe” (CH I,24), Pimander azt válaszolja, hátra kell hagyni mindent, ami a „szférákhoz” (az asztrális mezőkhöz) köti. Emiatt a jelöltnek meg kell tisztulnia, meg kell szabadulnia attól a hét bűntől, ami a lelkét megköti, hogy az át tudjon haladni a hét bolygói mennyen, melyek az alsóbb világot (Hebdomad) alkotják és kapcsolatban állnak a bűnökkel, el kell érnie a nyolcadik házat (az „ogdoadic régiót”) onnan pedig el kell jutnia Istenhez (CH I.25).
A hermetika feltételezi, hogy az egyszerű elme nem láthatja, sőt el sem tudja képzelni Istent, mivel csapongó elmével nem lehet fogalmat alkotni Istenről. Az isteni „látása” (Megvilágosodás) csak egy felsőbbrendű, tiszta és intuitív elmén („nous”) keresztül érhető el, de „ehhez arra van szükség, hogy a világosság egyik sugara megvilágítsa a gondolataidat” (CH V,2).
A hermetikus szövegek tanítása lényegében az, hogy a valódi bölcsesség nem „kívülről” származik, hanem magában az emberben található, mivel az ember „gondolata” ( az intuícióval egyesült felsőbbrendű Manasz) Isten képe („Csak a gondolat látja azt, ami láthatatlan” CH V,2), és minden Tudás benne lakozik.
