Pegazus egy hófehér, isteni, szárnyas ló, a görög mitológia egyik legismertebb képzeletbeli teremtménye.
Amikor nagyon fiatal voltam, posztereket akasztottam a szobám falára, melyeken lovak rohannak az azúrkék ég felé. Miért lovak? Kultúráktól, koroktól és földrészektől függetlenül, a ló az ember kollektív tudatalattijában az a teremtmény, ami a legtöbb jelképességgel és jelentőséggel van felruházva. A ló az az élőlény, amit a legtöbbször ábrázoltak a művészetben, az őskori művészettel kezdve, több mint 20 ezer éve. A mítoszok, legendák és mesék lovai képesek beszélni és tanítani, átszelni a levegőt, mint Pegazus [Pégaszosz], vagy a Paradicsom kapujához repülni, mint Mohammed kancája, Albaruk. Képesek követni a Nap útját, mint a navahó indiánok türkiz ménje, vagy ötvözni az ösztönös tudást és az emberi intelligenciát, mint Kheiron, a kentaúr, Aszklépiosz tanítója, és a doktorok védőszentje. A lovak az istenek kísérőiként követik a napot napi útján Görögországtól kezdve Abraxas gnosztikus mítoszaiig és még az amerikai indián kultúrákban is… és lovak kísérik az embereket is az utazásaik során. Képesek a világok között utazni, elvinni az embert a mennyeken túlra és a pokol mélyére és épségben vissza is hozzák onnan. Átszelik az ember tudatalattijának sötét mélységeit. Neptunusz varázslatos lovai azok, amelyek az óceánok mélyén még nem nyilvánultak meg és nincs alakjuk.
A valóságban azonban, a mai világban nincs többé szükségünk lovakra, mert az ember autókat, gépeket és vonatokat használ szükséges közlekedési eszközként. Sőt a ló fizikai erejére sincs többé szüksége az embernek. Mégis nagyon sokan tartanak lovakat az összes iparosodott országban, egy olyan piaccal, melynek értéke megközelíti az egymilliárd dollárt az Egyesült Államokban. Miért van ez? Mert nekünk, embereknek, szükségünk van a kapcsolatteremtésre, és néha vissza kell térnünk a természettel és a körülöttünk lévő állatokkal való kapcsolathoz. Egy olyan állattal való kapcsolat létesítése során, amelyiknek a súlya 500 kg és 1 tonna között mozog, az ember hirtelen nagyon kicsinek érzi magát. A bennünk lévő ló egy belső gyermek is egyben.
Pegazus, az istenek üzenetközvetítője, kétségtelenül a leghíresebb őstípusa [archetípusa] ennek a mesebeli világnak. Pegazus egy hófehér, isteni, szárnyas ló, a görög mitológia egyik legismertebb képzeletbeli teremtménye. Születésének története jelképek gazdag tárháza. Ez a beavatási történet, egy olyan mese, ami annyira gazdag jelképekben és tanításokban, hogy az ember napokig gondolkodhat rajta.
Poszeidón lóvá változott, hogy elcsábítsa Meduszát, az óceánnak egy szépséges, dúshajú lakóját, akibe beleszeretett, és egy Athénének szentelt templomba vezette őt. Ott egyesültek és Medusza teherbe esett. Mivel meg merte szentségteleníteni Athéné tiszta templomát, Medusza szörnyeteggé, Gorgóvá változott. A haragos istennő nem elégedett meg ennyivel. Hogy haragját csillapítsa Medusza két nővérét is átváltoztatta. Medusza kivételes szépségéről és csodálatos hajkoronájáról volt ismert. Tisztátalan tettének büntetéseként Athéné Medusza haját is átváltoztatta mérges kígyókból álló koronává és átkot szórt a szemére is, pillantása mindenkit, akire ránézett kővé változtatott. A három nővér az Atlasz hegység lábánál élt, egy olyan régióban, ami a mai Marokkónak felel meg. A három testvér közül egyedül Medusza volt halandó. Fején kígyók tekeregtek és ijesztő pillantása mindenkit megbénított, akivel találkozott. A hős Perszeusz, Zeusz fia elhatározta, hogy megszabadítja a világot Meduszától. Athéné adott neki egy pajzsot, Hermész pedig egy éles sarlót és egy bőrzsákot, amibe elrejtheti Medusza fejét. Perszeusz óvatosan közelítette meg Meduszát és nem nézett közvetlenül rá, hanem csak annak Athéné bronzpajzsán tükröződő képére. Amikor Perszeusz levágta Medusza fejét, Poszeidón két gyermeke kiszabadult a nő vérző nyakából. Így Pegazus Medusza véréből született testvérével Khrüszaórral együtt. Perszeusz ezután elvitte Medusza fejét Athénének, aki pajzsának közepére helyezte azt.
Sok görög mítoszhoz hasonlóan ennek a történetnek is mély, jelképes értelme van. Perszeusz a bennünk élő hőst ábrázolja, az igazság keresőjét, aki kész szembenézni minden veszéllyel azért, hogy megváltoztassa a világot. De egyedül még egy hős sem boldogulhat. Mivel Medusza mindazt képviseli, amit a múlt halmozott fel bennünk, a küszöb őre, a bennünk lévő összes gondolat, ami megbénít minket, ha rájuk nézünk. Ezért Athéné istennő, az újfajta gondolkodás szűzi tisztasága, egy pajzsot ad neki, egy különleges belső állapot pajzsát, ami lehetővé teszi, hogy szembeszálljon Meduszával és legyőzze őt.
Kicsoda Medusza valójában? Medusza egy kettős lény. Egy csodás szépségű nő, aki visszataszítóan rúttá változott. Neve, Medusza azt jelenti „aki védelmez”. Medusza eredetileg a pillantás ereje, ami beborítja szerelmét és megvédi azt, akire ránéz. Amikor szörnyű és gonosz lénnyé változott, aki pillantásával kővé változtatja azokat, akik ránéznek, ő volt Gorgó, ami azt jelenti „szúrós tekintettel”. Szépsége, csodálatos hajzata, barátságos arca, élénk és csábos pillantása, mindez szörnyű átokká vált. Aki meglátta a szörnyű Meduszát, az kővé vált a rémülettől és meghalt. Perszeusz annak az embernek a szándékát ábrázolja, aki elhatározta, hogy a beavatás útját járja. Hősi utazásának első lépése az lesz, hogy szembe kell néznie a valósággal, az emberiség mentális/érzelmi állapotának valóságával. Mert az ember belső élete kettős: nagyszerű ideálokra, szépségre, tiszta látásra és jobbá válásra összpontosít, miközben alantas érzelmeket, szenvedélyeket, félelmet és rémületet is dédelget. A hősnek harcolnia kell a világ szelleme ellen, az ellen a szellem ellen, amelyik megpróbálja megbénítani a lényét és visszatéríteni a szokásos légkörbe, és ez a szellem kettős természetű.
Azt mondták, hogy „aki látta Meduszát szemtől szembe, annak meg kell halnia”. A bukás állapotának meztelen valóságát, a dialektikus kultúrát és annak eredményeit eonokra visszamenőleg látni, a régi természetlény egészének abszolút halálát jelenti. Medusza megpillantása, Athéné pajzsával és Hermész sarlójával, csak egy töredék másodpercig tart és a hős megszabadul. Ennek a győzelemnek a jele, a medúzafej, védve lesz Hermész bőrzsákjában, és ez a zsák az új gondolkodási módot jelképezi. Aztán a győzelem jele, Medusza feje, Athéné pajzsának közepére lesz helyezve, ahol ma is látható, például a Louvre múzeumban, annak jeleként, hogy a tisztaság és igazság mindig győzedelmeskedik.
Pegazus a születése után felment a mennybe és Zeusz szolgálatába állt, aki azzal bízta meg, hogy villámokat és mennyköveket vigyen az Olümposzra.
A múzsák barátjaként az emberek és az istenek világa között szokott utazni, Pegazus teremtette Hippocrene forrását, a költői ihlet forrását, ami a patkórugása folytán keletkezett. Pegazus a mítoszok világában az istenek üzenetvivőjévé vált, aki még ma is megjelenik azoknak, akik az isteni birodalom ajtajához akarnak felemelkedni.
Sokan akarták megszelídíteni a szárnyas lovat, hogy ők is hozzáférhessenek az isteni titkokhoz. Bellerophón herceg, ifjúságának ereje teljében, mindenek felett meg akarta szelídíteni Pegazust. Ez azonban minden ravaszsága és ügyeskedése ellenére sem sikerült neki. Pegazus elmenekült a levegőbe. A történelem azt meséli, hogy egy éjszaka Athéné megjelent Bellerophón álmában és egy aranykötőféket adott neki, az egyetlent, amely képes volt megszelídíteni a tüzes szárnyas lovat.
Athéné aranykötőfékének köszönhetően Bellerophón herceg befogta Pegazust, aki megengedte ennek a görög hősnek, hogy lovagoljon rajta és legyőzzön egy másik, az országot pusztító szörnyet, a Kimérát, valamint még sok más hőstettet is végrehajtott a lovasával. Bellerophón herceg azonban gőgjének esett áldozatul. Lovával megpróbált feljutni az Olümposzra, hogy egyenrangú társa legyen Zeusznak, az istenek urának. Ekkor Zeusz egy bögölyt küldött, amelyik megcsípte Pegazust, mire az megbokrosodott és levetette a lovasát. Bellerophón eltörte a gerincét, megbénult és soha többé nem tudott lóra ülni.
Pegazus visszanyerte szabadságát és felrepült az égbe, amíg el nem tűnt. Megtalálta Zeuszt, aki azzal a küldetéssel bízta meg, hogy vigye le a villámokat a földre.
Így vált Pegazus az istenek küldöttévé, és az emberek számára minden szellemi út legértékesebb üzenetét hozta el: az alázatot, «a legnagyobb tudás az, hogy semmit sem tudok, és hogy semmi sem vagyok».
… Zeusz végül csillagjeggyé változtatta a szárnyas lovat és elhelyezte az égen, ahol ma is látható.
Pegazus szabadon szárnyal a csillagok között. Ha felpattansz a hátára, akkor megtudod, hogy mi az igazi szabadság! Az igazi szabadság a belső döntések meghozatalának felelőssége. Pegazus a lélekkel való állandó kapcsolatra emlékeztet minket. A szabadság azt jelenti, hogy hallgatunk a Pegazus szárnyai által keltett szél szinte felfoghatatlan, suttogásszerű fuvallatára: saját lelkünk hangjára.
____________
További irodalom:
1. Catharose de Petri: The Golden Rosycross, Septenaire Editions.
[A magyar nyelvű könyvet Az arany rózsakereszt címmel a Lectorium Rosicrucianum adta ki, 1992-ben.]
2. Bruno Bettelheim: Psychoanalysis of Fairy Tales, [A tündérmesék pszichoanalízise], Poche, 1999 (ISBN 9782266095785),
3. Franchet d’Espèrey, Patrice: La main du maître: réflexions sur l’héritage équestre [A mester keze: gondolatok a lovas örökségről], Odile Jacob, 2007
4. Carl Gustav Jung: Metamorphosis of the soul and its symbols [A lélek átalakulása és annak jelképei], Georg, 1993
5. Jung, Emma and Von Franz, Marie-Louise: La légende du Graal [A Grál legenda], Paris, Albin Michel, 1988
