Az életem folyamatosan küszöbökön át vezet engem, míg végül átlépjük az utolsót. Ezt az utolsó lépést teljes bizalommal tudom megtenni, tudván, hogy az élet és tudat örök áramlatának részeként biztonságban és védve vagyunk.
(vissza a 3. részhez)
Ezeket a szövegeket a halálról szóló podcastokként használták (németül), összesen kevesebb mint egy óráig. Ez közel sem elég ehhez a témához, és mégis több, mint elég ahhoz, hogy az embert megérintse. És ez az, amit szerettünk volna, megteremteni annak lehetőségét, hogy megérintsen bennünket és elvezessen ehhez a küszöbhöz, ehhez a kapuhoz, hogy megnyíljunk a rejtélye előtt.
Az itt és mostban bármikor megtapasztalhatunk egy rejtélyes átalakulási folyamatot: a naponta meghalást és újjászületést.
Vagy Angelus Silesius szavait idézve azt mondhatnánk:
„Aki meghal mielőtt meghalna, nem fog meghalni, amikor meghal.”
Ez a „meghalni, mielőtt meghalunk” valami olyasmi, amit megtanulhatunk. Ez a megszabadító szellemi út jellemzője. Ismerjük a földi dolgok „keletkezését, virágzását és elmúlását”, ami újra és újra megtörténik. Az biztos, hogy ez egy körforgás – és ugyanakkor az élet kereke is, egy csodálatos nagy egész, amelyben az embereknek megvan a helyük. És amelyben lehetőséget kapnak arra, hogy ne csak külsőleg, hanem mindenekelőtt a belső lényükben is növekedjenek.
Mi több, az út, amely megszabadít minket ettől a körforgástól, csodálatos. Az élet kerekét meta-perspektívából [felsőbb távlatból vagy kívülállóként] tekinthetjük, mert lényünkben rejlik egy szellemi elv, amely nem az idő világából származik. Életünk során és sok-sok tapasztalaton keresztül tudatosságunk növekszik, és lehetőségünk nyílik kapcsolatba kerülni ezzel az örökkévaló elvvel.
Ez új értelmet és dimenziót ad a halálnak. Növekszik bennünk a felismerés és a bizonyosság, hogy van egy folyamatos létezés, ami messze túlmutat azon, amit mi itt életként tapasztalunk.
A költő, Novalis azt mondja nekünk: „Hová megyünk? Örökké haza.” Így megnyugodva folytathatom az utamat, tele örömmel és a szabadság érzésével. Az életem folyamatosan küszöbökön át vezet engem, míg végül átlépjük az utolsót. Ezt az utolsó lépést teljes bizalommal tudom megtenni, tudván, hogy az élet és tudat örök áramlatának részeként biztonságban és védve vagyunk.
A levelek hullanak, hullanak, oly messziről,
mintha távoli kertek hervadnának a mennyben;
hullanak tehetetlenül.
És éjszakánként a súlyos Föld is
a csillagok közül a magányba hull.
Mindannyian zuhanunk. Lehull e kéz.
És nézd a többieket: egy sem áll ellen.
De van Egy, mely ezt az esést
végtelen szelídséggel fogja fel.
Rainer Maria Rilke
_____________________
Referencia:
Podcast Sterben am Rande der Zeit – Teil 1
Podcast Sterben am Rande der Zeit – Teil 2
[Halál az idő határán 1- 2 – podcastok (német nyelven)]
A versek is a cikksorozat minden részében szabadfordítások.
