„Anyag önmagában véve nem létezik” – Max Planck mondta ki ezeket a szavakat 1944-ben, egy Firenzében tartott előadása során.
Uraim, fizikusként, aki egész életét a józan tudománynak, az anyag tanulmányozásának szentelte, meg vagyok győződve róla, hogy mentes vagyok annak gyanújától, hogy szellemek szálltak volna meg.
Ezért, miután belemélyedtem az atom tanulmányozásába, kijelenthetem: Anyag önmagában nem létezik. Minden anyagot egy olyan erő teremtett és tart fenn, ami az atomi részecskéket rezgésben tartja és a világegyetem legapróbb naprendszereiként fogja össze. Mivel azonban az egész univerzumban sem intelligens, sem örökkévaló erő nem létezik, […] e mögött az erő mögött egy tudatos, intelligens szellemet kell feltételeznünk. Ez a szellem az anyag forrása. Nem a látható és mulandó anyag az igazi valóság – mivel szellem nélkül anyag egyáltalán nem létezne –, hanem a láthatatlan, örökkévaló szellem! Mivel pedig szellem sem létezik csak úgy, minden szellem valamilyen lényhez tartozik, szükségszerűen el kell fogadnunk tehát azt a tényt, hogy léteznek szellemi lények. Ám a szellemi lények sem önmaguktól alakultak ki, hanem meg kellett teremteni őket, ezért bátran kimondom ennek a rejtélyes teremtőnek a nevét, mivel a föld minden kulturált népe már megnevezte őt az elmúlt évezredekben: Isten!
Így tehát a fizikus, akinek az anyaggal kell foglalkoznia, az anyag világából eljut a szellem világába. S itt véget ér a mi feladatunk, és kutatásunkat a filozófia terén kell folytatnunk. [1]
Azzal az állítással, hogy „anyag önmagában véve nem létezik”, Max Planck természetesen nem az anyag létezését akarja kétségbe vonni, hanem azt szeretné kifejezni, hogy nem létezik anyag különálló, elvonatkoztatott formában.
Vajon máig érvényesnek tekinthető ez a több mint 70 éves megállapítás, vagy inkább jobb lenne elvetnünk, mint egy olyan idős ember idejétmúlt ötletét, aki nem akarta, vagy nem tudta követni kora legújabb felfedezéseit? Hisz Planck már 86 éves volt, amikor ezt a kijelentést tette.
Vagy tekintsük-e inkább egy tudós kutató egész élete kvintesszenciájának, amivel ma is érdemes foglalkoznunk? Mivel ez a kijelentés semmi esetre sem egyedülálló, hanem más nagy elmék is teljesen egyetértettek és csatlakoznak ma is ehhez az állításhoz.
A korábbi idézet egyik mondatában „Minden anyagot egy olyan erő teremtett és tart fenn, ami az atomi részecskéket rezgésben tartja…” Planck mintegy mellékesen az atomok egyik lényeges természetére is rámutat: rezgésből állnak, valójában önmaguk is rezgések.
Az anyag a szellem megnyilvánulása
Rudolf Steiner még Max Planck-nál is egyértelműbben fejezi ki, hogy az anyag a szellem megnyilvánulása:
S akkor még tovább kell mennie az embernek, hogy lássa a szellemet mindenben összesűrűsödve és formát öltve. Anyag nem létezik! Az anyag olyan a szellem számára, mint a jég a víz számára. Ha feloldjuk a jeget, akkor vizet kapunk. Ha feloldjuk az anyagot, akkor megszűnik anyagként létezni és szellemmé válik. Minden anyag valójában szellem, a szellem érzékelhető megnyilvánulása.[2]
(Rudolf Steiner jegyzete: Az atom, mint az erők ellentétes mozgásának eredménye)
Egy másik beszédében Steiner világosan kifejti azokat a korlátokat, melyek szükségszerűen együtt járnak az atom materialista felfogásával:
Azok az okok azonban, melyeket a fizikusok és kémikusok a jelenségeknek tulajdonítanak nem mások, mint gondolati képek. Mivel a mozgó atomok, molekuláris erők, stb. olyan ideák, melyeket a közönséges érzékelés világából kölcsönöztek, és egy olyan világba vetítettek bele, ami az érzékek számára felfoghatatlan. Ha a fizikus az effajta elképzeléseket valóságnak hiszi, akkor olyan babonának hódol, ami minden tekintetben alacsonyabb rendűnek tekinthető, mint az úgynevezett primitív népek bálványimádata. Jelenlegi tudományunk, ami mindeddig elképzelésekre épül és nem puszta megfigyelésre hagyatkozik, tele van bálványimádással és babonával. Az atomról való elképzelés, ha előkészítő, kidolgozandó munkahipotézisnél többnek tekintjük, akkor nem más, mint babona. [3]
Ha utánagondolunk az elmondottaknak, világossá válik, hogy a szellem és az anyag olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, mint a fény és az árnyék, vagy a víz és a jég. Amit tehát mi atomoknak nevezünk, azok a szellem besűrűsödési pontjai, melyek bizonyos univerzális törvények szerint öltenek formát és nyilvánítják meg az isteni rendet. Az atomok nem csupán a világegyetem egyszerű építőkövei, hanem egyben további, jövőbeli megnyilvánulási formák lehetőségei is.
Ha az emberek nem ismerik ezt a rendet, akkor kísérletezési és kutatási vágyuk következtében hajlamosak mesterséges atomhasításba kezdeni, sőt még az atomi részecskéket is felbontani. Mindennek sajnálatos hatásai a jövőbeli lehetőségek negatív irányaiban mutatkoznak meg. Csak remélhetjük, hogy a következő generációk felismerik majd e tevékenységek káros hatásait, és véget vetnek az ilyenfajta kutatásoknak. Ennek első lépéseként Németország, tanulva a fukushimai katasztrófából, úgy döntött, hogy felhagy az atomenergia használatával.
Hans-Peter Dürr kvantumfizikus, Werner Heisenberg közeli munkatársa, a modern kvantumfizika egyik úttörője szintén a fentiekhez hasonló álláspontra jutott:
A nehezen meghatározható mélységekben, a legkisebb „dolgok” világában egyáltalán nincsenek érzékelhető „dolgok” – ezért van az, hogy az emberek nem képesek felismerni és megragadni mindennek a forradalmi jelentőségét. Az anyag nem is anyagból, hanem puszta formaképződményekből és lehetőségekből áll, csak a forma és alak változásai léteznek.” […] „Ez olyan, mint a szellem. Alapjában véve csak szellem létezik, ami pl. épp az „elmeszesedés” tulajdonságát ölti magára, ám mi csak magát az anyagot, a meszet érzékeljük.[4]
Rudolf Steiner tovább boncolgatja az atomok természetét, tagadván a szilárdságukat, azaz a technikailag és fizikailag azonos tulajdonságaikat, helyettük egy bizonyos „variációs tartományt” tulajdonítva nekik. Egy 1920. március 13-án Stuttgartban tartott előadása alkalmával ezt mondta:
Ha valaki fel akarná jegyezni azt az állapotot, amit az atomsúly száma képvisel, akkor egy ingamozgást kellene leírnia és nem egy statikus pontot. Akkor a periódusos rendszerre sem tekinthetnénk úgy, ahogy azt jelenleg tesszük, hanem azt egy rezgő mozgásnak kellene látnunk, egy belső rezgésnek. Valójában nem mondhatjuk azt, hogy az atomsúly megmutatná, hogy valóban szilárd elemekkel van dolgunk. A szilárd atom elképzelése [nem tartható fenn]. A mozdulatlan szilárdság nem létezik azon a szinten, ahol ezek az elemek kialakulnak.
Éppúgy nincs határozott atomsúly, mint ahogy meghatározott méretű búzaszem sem. Természetesen a búzamagoknak van egy átlagos mérete, így van ez az atomsúllyal is. Ám ez csak egy átlagos, köztes állapot. [5]
Rutherford és Bohr jól ismert atommodellje, a mag körüli elektronpályákkal, a maga formájában természetesen helytálló. A Nap körül keringő bolygókhoz való hasonlósága kifejezetten képszerű és felismerhető. Ám az atommagot olyan szilárd anyagnak tekinteni, melynek „gravitációja” van, zsákutcába vezető elképzelés. Ahogyan az élet szellemi elve a Napban nyilvánul meg, úgy az atommagot is a szellemi elv koncentrációjának kell tekintenünk.
Ez ősi tudás. A Bhagavad-Gitában a zarándokoknak azt tanácsolják, hogy „szabadítsák meg magukat az anyag és az általa létrehozott világ illúziójától”.
Hivatkozások:
[1] A Max Planck Társaság (Max-Planck-Gesellschaft) történetének archívumából
[2] anthrowiki.at: GA 056, 59.old
[3] anthrowiki.at: GA 34, 383.oldaltól
[4] anthrowiki.at H.-P. Dürr 1998
[5] anthrowiki.at: GA 73a, p. 490.old
