A legenda szerint a nagy Arkhimédész, Szirakúza polgára, az ókori görög világ kiváló tudósa, aki szokás szerint túlzott lelkesedéséről volt ismert, egyszer így kiáltott fel: „Adjatok egy fix pontot és kimozdítom helyéből a világot”.
Egy másik legenda szerint, amikor fürdőkádban ülve megoldott egy problémát, ami már hosszú ideje foglalkoztatta, az ihletett pillanatban a zseniális felfedezés olyan kitörő örömöt váltott ki belőle, hogy meztelenül rohant végig Szirakúza utcáin azt kiáltozva, hogy „Heuréka!” Ez nevezzük manapság „Arkhimédész törvényének”. No, de hagyjuk ezt egy másik alkalomra és összpontosítsunk az „Adjatok egy fix pontot…” kijelentésre.
Ez az állítás az „erőkar törvényének” matematikai magyarázata, mely szerint bármilyen súly (vagy erő) egyensúlyban tartható egy kisebb erő által, amennyiben emelőt használunk, aminek a hosszabbik karján alkalmazzuk a kisebb erőt.
Azaz egy nagyon hosszú emelőkarra mért kis erő egyensúlyba hozhat, sőt akár le is győzhet egy nagyobb erőt, ami a másik, nagyon rövid karon helyezkedik el. Ehhez azonban egy alátámasztási pontra van szükség, ami az emelőt két karra osztja, egy hosszúra és egy rövidre.
Miután a működési elvet megmagyaráztuk, minket ennek a cikknek a keretében az érdekel, hogy ezek a feltevések mire sarkallnak minket, amikor ezt az elvet a „mindennapi élet”, vagy ahogy Arkhimédész mondta „a világ” körülményei között használjuk. Vajon megoldhatjuk azokat a helyzeteket, amivel naponta szembesülünk, és ami „ellenállást” vált ki belőlünk, ha van egy alátámasztási pontunk? Kifordíthatjuk a világot a sarkaiból, ha van egy fix pontunk? És hol van a mi fix pontunk?
Hogy hogyan reagálunk arra, ami velünk történik, az az akaratunkon múlik. Ha nem használjuk az akaratot, akkor az emelő nem működik, mivel nincs alátámasztási pontja.
Ezért fontos a távolság. Az embernek pontosan tudnia kell, hogy mikor alkalmazhatja a megfelelő erőt, azaz a helyes cselekedetet. Egy lépéssel több vagy kevesebb teljesen másfajta eredményhez vezethet.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a napi problémák azok az ellenállások, amiket le kell győznünk.
Az alkalmazandó erőt azok a cselekedetek képezik, melyeket a megoldás érdekében meg kell tennünk.
A távolságra azért van szükség, hogy mindent tisztán lássunk.
Belső emelőnk alátámasztási pontja pedig az akarat.
Amikor alátámasztási pontot, szilárd elképzeléseket keresünk, nagyon ügyelnünk kell a mentális szokásainkra. Hogy mire építhetünk és mivel haladhatunk tovább az életünk során, és arra, hogy mi az, amire minden esetben biztosan támaszkodhatunk.
Erre azért van szükség, mert gyakran előfordul, hogy amikor megszokott tudásunkat és hitünket új ismeret vagy hit ingatja meg, ahelyett hogy az előmozdítana minket, leblokkol és megrekeszt az illúzióink világában. A fogalomalkotás világában az ember folyamatosan változik, hisz ez a célja a haladásunknak. „Hagyd el a ma igazságát a holnap igazságáért.”
Megfontolandó kérdés, hogy az alátámasztási pontok az érzelmek, érzések és vágyak világában megtalálhatók-e, és hogy szükség van-e rájuk vagy sem. Vajon szükségünk van érzelmi stabilitásra ahhoz, hogy előrehaladjunk az életben?
Meg kell jegyeznünk azonban, hogy ez az egyetemes fizikai elv – az emelő törvénye –, amit az okfejtések és árnyak világában bármilyen napi helyzetben alkalmazhatunk, sok kétséget vet fel, ha a világosság, a jelenségek, a szellemiség világába, az eszmei világon túlra akarunk eljutni, és ott szeretnénk fejlődni és élni.
Tehetetlenségünk oka az ismétlődés. A Világosság univerzumában lévő Életet a napi élet során szerzett tapasztalatok alapján próbáljuk értelmezni. Ez a tapasztalat nagyon is érvényes ugyan a számunkra és közelebb visz minket az Igazsághoz, de tudjuk, hogy „amikor a Tóra ruháját magának a Tórának tartjuk”, akkor tévedésben vagyunk.
Tehát, miféle emelőre lenne szükségünk ahhoz, hogy előbbre jussunk egy olyan Életben, melyben semmiféle szilárd dolog nem létezik? Miféle emelőre van szükségünk a szellem világában való mozgáshoz? Először is abban rejlik a különbség, hogy az első lökést nem külső motiváció, hanem belső késztetés hozza létre.
Hogyan értsük meg azt, ami felfoghatatlan?
Mindez egy másik példát vet fel. Az iránytű működését. Az iránytű a földrajzi Északi-sark alapján jelzi nekünk utazásunk során, hogy merre van észak. Alátámasztási pontunk ez esetben az iránytű. Tudjuk azonban, hogy az iránytű a mágneses északot jelzi, az pedig nem a földrajzi észak, noha jelenleg megközelíti azt.
Az iránytű sohasem juttat el minket a célhoz, csupán közelebb visz minket hozzá. Mi több, amikor messze vagyunk tőle, akkor közelebb visz hozzá. Ha viszont a közelében vagyunk, akkor félrevezet, megtéveszt minket.
Újra és újra eltévedünk, amíg fel nem fedezünk valamit, amit eddig nem vettünk észre. Ha már nagyon közel vagyunk a célunkhoz, felfedezzük, hogy az egyetlen dolog, ami nem mozog, az a Nap. A földrajzi Északi-sarkon állva a Föld többé nem mozdul a talpunk alatt, noha továbbra is forog, következésképpen a Nap mozdulatlan csillaggá válik az égen. S ahogy az északi félgömbön éjszaka a sarkcsillag jelzi a földrajzi északot, nappal a mozdulatlan Nap mutatja nekünk, hogy elértük a célunkat.
Ugyanígy számos írást ismerünk, melyek a szellemi világra utalnak és azt tanácsolják nekünk: ahhoz, hogy elérd a Szellem világát, kövesd azt az utat, ami „mozdulatlan” tebenned, ami a Szellem világához tartozik.
Ez a mi anyagtalan alátámasztási pontunk ahhoz, hogy a testen kívüli világban mozogjunk. Feladjuk tehát az eddigi alátámasztási pontunkat, az eddigi akaratunkat egy újfajta Akarat, az Isteni Akarat kedvéért.
„Legyen meg a Te akaratod.”
