Munch híres festménye, a „Sikoly” valóban a festő mentális gyötrelmének az ábrázolása lenne, ahogy azt széles körben feltételezik? Vagy arra késztet minket, hogy vizsgáljuk meg a saját életünk nyugtalanító valóságát?
Figyelembe véve a művész saját szavait, kevés kétségünk lehet a valódi szándékait illetően!
A Sikoly Edvard Munch vitathatatlanul gyönyörű és híres festménye, amelynek színes és ellentmondásos története van. Ez a világ egyik legdrágább műalkotása, és többször is megpróbálták ellopni a Munch által festett négy változat egyikét vagy másikát. A Sikoly azonban a modern művészet ikonjának tekinthető, az általa oly erőteljesen ábrázolt alak mentális szorongása miatt, ami intenzív lelki reakciókat, együttérzést, empátiát, illetve kíváncsiságot vált ki a nézőből.
A képen látható nyilvánvaló gyötrelmet gyakran kissé felületesen a festő érzékeny elmeállapotának tulajdonítják, mivel sok életrajz Munchot egy zaklatott lélekként ábrázolja, aki hajlamos az alkohol és a depresszió befolyására. A Sikolyt inspiráló élményt gyakran mentális egészségügyi válságnak tulajdonítják, amit köznyelven úgy nevezhetnénk, hogy „pánikroham”.
Munch a következőképpen írta le élményét:
Két barátommal sétáltam az úton, amikor lenyugodott a nap és az ég hirtelen vérvörösre változott. Megálltam és a kerítésnek támaszkodtam, mivel kimondhatatlanul fáradtnak éreztem magam. Vérvörös lángnyelvek nyúltak a kékesfekete fjord fölé. A barátaim tovább sétáltak, én azonban lemaradtam és reszkettem a félelemtől. Aztán meghallottam a természet hatalmas, végtelen sikolyát.
Némelyek ezt a reakciót egy életen át tartó személyes nélkülözés, bánat és szenvedés pszichológiai következményeinek tulajdonítják, ami az élet kegyetlensége iránt való rendkívüli érzékenységhez vezet. Mások a festő rossz közérzetének okát a közelben lévő elmegyógyintézetnek tulajdonítják, ahol a nővérét ápolták. Vagy úgy vélik, talán a közeli vágóhídon haldokló állatok gyötrelmére reagált.
A műalkotás effajta populista kritikái azonban figyelmen kívül hagyják a művész saját szavait, melyek pragmatikus és mélyen spirituális életszemléletet közvetítenek. Figyelembe véve Munc festménnyel kapcsolatos megjegyzéseit és egyéb filozófiai és metafizikai meglátásait, arra következtethetünk, hogy a művészt megdöbbentette a naplemente eredendő természeti szépségének és az élet mulandóságából fakadó saját zaklatott érzelmeinek egymás mellé helyezése.
Munch munkájának eredeti címe „Der Schrei der Natur” volt, ami fordításban „A természet sikolya”. Kimondhatatlan magány és bénító félelem válhatott úrrá Munchon, amikor a naplemente drámai színeiben és szürreális aurájában felismerte a természet kifürkészhetetlen mélységeit és átérezte saját lényének végtelenül elenyésző helyét a Mindenségben. Vagy talán „a természet hatalmas, végtelen sikolya” arra a fájdalomkiáltásra és gyötrelemre utal, ami a világegyetem minden egyes eleméből árad, amiért a születés, élet és halál végtelen ciklusainak szüntelen váltakozását kell elszenvednie. Vagy talán lehet, hogy Munch megérezte a természet szenvedését, ahogy enged az emberiség önző, kizsákmányoló rohamának?
Munch festményében kétségtelenül annak a tudatnak a kifejeződését pillanthatjuk meg, amelyik érzékeli, saját szavaival élve, hogy
a természet nem csak a szemünk által látható dolgokból áll…, hanem a lélek belső képeit is magában foglalja.
Ebben a gyötrelmes pillanatban a természet „hatalmas, végtelen sikolya” talán egybecseng azzal az erős, belső vágyakozásával, hogy megbékéljen, és újra eggyé váljon a körülötte lévő és az őt átható világegyetemmel.
A Sikoly c. festmény magasabb szándékát Munch beismerése is alátámasztja, miszerint
Művészetem valójában egyfajta önkéntes vallomás és próbálkozás arra, hogy megmagyarázzam magamnak az élethez való viszonyomat – ez tehát tulajdonképpen egyfajta egoizmus, de egyfolytában azt remélem, hogy ezáltal másoknak is segíthetek abban, hogy tisztán lássanak.
Ebben az értelemben azt is mondhatnánk, Munch fel kívánta hívni a fogékony néző figyelmét arra, hogy úgy nézzen a „Sikoly”-ra, mintha tükörbe nézne, és mérlegelje, mennyire távolodtunk el attól, hogy tudatában legyünk a Mindenségben elfoglalt helyünknek. Vagy milyen messze kerültünk attól a tudatos ismerettől, hogy kölcsönös kapcsolatban állunk az egész természettel és a minket átható Szellemmel.
A Sikolyban kifejeződő gyötrelem tehát nem egy őrült önmagára ismerése, hanem egy átlagos ember öntudata, aki különös módon szembesült halandóságának elkerülhetetlen tényével. És ugyanakkor a benne lévő Önvaló halhatatlanságával is. A Sikoly által Munch az elé a kérdés elé állít minket, hogy mennyire vagyunk nyitottak az életünk valóságára. Vajon mi is érezzük-e a belső nyugtalanságot, halljuk-e a természet szívszaggató, végtelen sikolyát, ami arra figyelmeztet minket, hogy engedjük el minden téveszménket és szembesüljünk mulandó létünk valótlanságával?
Valójában a Sikoly világméretű vonzereje azt sugallja, hogy Munch valóban elérte célját azzal, hogy megfestette
a lélek tanulmányát, vagyis saját lényemnek a tanulmányát.
Ám az a figyelemre méltó benyomás, amelyet ez az egyszerű, mégis mélységesen zavarba ejtő festmény oly sok emberre gyakorol, azt mutatja, hogy valamivel több, mint egyszerű esztétika. Ahogy Munch mondta:
Művészetem által az életet és annak értelmét próbálom megmagyarázni magamnak.
Ennek során egy másik dimenzióból próbál valamit közvetíteni, behatolni az énen túli világba, hogy lényünk szívét megérintse.
Azok a felismerések, amelyeket Munch a szavain és festményein keresztül megoszt, nem tekinthetők őrületnek, téveszmének vagy szorongásnak azok számára, akik fogékonnyá váltak ennek a belső nyugtalanságnak a hívására. Ezek az előfeltételei annak, hogy belsőleg felismerjük létünk valóságát, valamint individualista téveszménket. Ezek a kulcsai annak, hogy megszabaduljunk a testünk és lelkünk elválasztottságából adódó betegségtől.
Amikor ennek belsőleg tudatára ébredünk, rájövünk mennyire értelmetlen az, hogy az örökkévalóságot az időben próbáljuk megragadni. Felismerjük materializmusunk alapvető hiábavalóságát és Munch-kal együtt kijelenthetjük:
Rothadó testemből virágok fognak kinőni és én bennük élek tovább,
és ez az örökkévalóság.
___________
Források:
[1] Eggum, Arne (1984). Munch, Edvard (ed.), Edvard Munch: Paintings, Sketches, and Studies [Edvard Munch: Festmények, vázlatok és tanulmányok]. New York, NY, C.N. Potter. 305. o., ISBN 0-517-55617-0
[2] Prideaux, Sue (2005), Edvard Munch: Behind the Scream [Edvard Munch: A sikolyon túl], New Haven, CT: Yale University Press. ISBN 978-0-300-12401-9
