A természet a maga formáiban beszél

A természet a maga formáiban beszél

Az élet intelligenciája, ami a természetben megnyilvánul, önmagára ébred az emberben és szembesíti magát vele. Például egy tájkép, egy fa, egy virág, egy gyümölcs vagy egy gomba formájában.

Az önvaló felfedezése

Három dolog maradt a paradicsomból: az éjszaka csillagai, a nappal virágai és a gyermekek szemei.

Dante Alighieri

A rajzolási folyamat során a rajzoló kifejti a magától értetődőt, ami nyíltan látható. A rajzoláshoz szükséges figyelmes összpontosítás révén közel kerül a minden látható formában benne rejlő kifürkészhetetlen végtelenséghez.

Rajzolva és álmélkodva belép a formába – mint egy kápolnába, ami egyben az észlelés laboratóriuma is. Ott, a formát kutató tanulmányozása révén megnyílnak az ajtók az azt alkotó egyetemes erők előtt. A csodálkozás felveti a kérdést: miféle intelligencia  munkálkodik itt?

Az egyetemes teremtésről való elmélkedés ösztönözheti az emberi szellemet. Feltéve, ha fogékony és megtanul egészen a mélyre hatolni, az eredetre tekinteni – abba a szférába, ahol a termékeny káoszból egy rendezett kozmosz emelkedik ki, amelyben a Logosz feltárulkozik. „Ha fel akarod ismerni a láthatatlant, egyre mélyebbre kell ásnod a láthatóban” – mondja a Kabbala.

Például a virágokban.

A virágokba bolygómozgások vannak beleírva. A Vénusz és a Föld egy ötágú csillagot rajzol a kozmikus térben, miközben a Nap körül keringenek [1]. Az ötágú csillagban, a pentagramban felfedezhetőek az aranymetszés arányai, ami minden rózsasziromban és az emberi szervezetben is megtalálható – és ilyenformán a felfogásunk mélyén is. A pentagram a koherencia és a megfelelés szabad, játékos és egyben egzakt rezonanciamezőjét alkotja.

Ha egy virágzó rétet nézünk, egyben a csillagos égbolt tükörképét is nézzük. A virágok szinte földöntúli tökéletességű filigrán edények. A virágok a fény gyümölcsei. Nincs szemétdomb, sem rom, ami ne lenne alkalmas arra, hogy a virágzó növények ki ne nyissák színpompás kelyheiket a fény számára, és ezzel reményt ne adjanak még a sivatagoknak is. Nem bájos giccs az, ami az egész földet beborítja hanem erőteljes, finom, intelligens megnyilvánulás. Ellentétek harmóniája, melyek különféle formában és színben egészítik ki egymást, gyógyító erőt rejtenek magukban, táplálnak és gyönyörködtetnek, ha csak rájuk nézünk. És mi lehet valódibb öröm annál, mint a szükséges manna a sivatagban – az istenek tápláléka?

_______________

Megjegyzés:

[1] Ezt az ábrát úgy hozzák létre, hogy a Vénusz és a Föld közötti képzeletbeli összekötő vonalakat három napos időközönként (1000-szer) folyamatosan ábrázolják.

Print Friendly, PDF & Email

A cikk megosztása

Információ a cikkről

Dátum: december 10, 2024
Szerző: Alfred Bast (Germany)
Fénykép: AB_012_kl-Bild von Alfred Bast HD

Illusztráció: